Színház

Artus: Sutra

  • Tompa Andrea
  • 2015. április 27.

Színház

Különleges képzőművészeti, zenei, színházi alkotás a Sutra. Az éppen harminc éve létező Artus társulat saját nevét olvasta visszafelé, mintha önmaga belső formáját tárná fel, így jutott el a szútráig (ami afféle aforizma).
A szó eredeti jelentése fonál, dolgokat összekötő vonal, ez a jelentés az előadás minden jelenetében, ­vagyis inkább képében tetten érhető. Vonalak állnak össze és adnak ki váratlan képeket, fonállal szólaltatunk meg mi is egy drótból készült hangszert, drótfonál az írás is, amely csak árnyékban ad értelmes, olvasható képet.

Az Artus hatalmas tereiben, ebben az elhagyott, félig rehabilitált, fűtés nélküli gyárban (márciusban nem is szoktak játszani) a visszafele olvasás vagy tükröztetés az est alapmotívuma. A különleges esztétikájú, filozófiai mélységű előadás arról gondolkodik, hogy mi a látszat és mi a tükörképe. Mondhatni: isteni, értelmes tükörképe. Hogy ami a „valóságban” széteső, összefüggéstelen, az a tükörben – vetített képek, árnyékok, visszafele játszott mondatok – értelmes, koherens valamit ad ki. Egy nagy fehér díványon piros, furcsa alakzatokban kirakott gyurmakolbászok, melyek a háttérben, sok kamerával kivetítve összefüggő, harmonikus vonalat alkotnak.

Bár vannak bőven technikai eszközök, minden egyszerűnek tűnik, és főleg jelenlévőnek, azaz nincs semmi előre rögzítve. Mintha csak a jelen létezne. Az értelmetlen halandzsaszöveg rögzítve és vissza­felé játszva értelmes beszéddé válik. Egy szép, ember méretű olajfán a húrok zeneként szólaltathatók meg, a játszók kottából zenélnek a fa húrjain. A valóság megismerhetetlen káosza pedig különös rendbe szerveződik egy másik, második dimenzióban. De a másik dimenziót nem ismerjük ki, csak néha válik láthatóvá, hallhatóvá az isteni terv, a jelentés, mintha földi halandókként csak a jelentés nélküli káoszt tapasztalnánk.

Artus Kortárs Művészeti Stúdió, március 21.

 

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.