Színház

Artus: Sutra

  • Tompa Andrea
  • 2015. április 27.

Színház

Különleges képzőművészeti, zenei, színházi alkotás a Sutra. Az éppen harminc éve létező Artus társulat saját nevét olvasta visszafelé, mintha önmaga belső formáját tárná fel, így jutott el a szútráig (ami afféle aforizma).
A szó eredeti jelentése fonál, dolgokat összekötő vonal, ez a jelentés az előadás minden jelenetében, ­vagyis inkább képében tetten érhető. Vonalak állnak össze és adnak ki váratlan képeket, fonállal szólaltatunk meg mi is egy drótból készült hangszert, drótfonál az írás is, amely csak árnyékban ad értelmes, olvasható képet.

Az Artus hatalmas tereiben, ebben az elhagyott, félig rehabilitált, fűtés nélküli gyárban (márciusban nem is szoktak játszani) a visszafele olvasás vagy tükröztetés az est alapmotívuma. A különleges esztétikájú, filozófiai mélységű előadás arról gondolkodik, hogy mi a látszat és mi a tükörképe. Mondhatni: isteni, értelmes tükörképe. Hogy ami a „valóságban” széteső, összefüggéstelen, az a tükörben – vetített képek, árnyékok, visszafele játszott mondatok – értelmes, koherens valamit ad ki. Egy nagy fehér díványon piros, furcsa alakzatokban kirakott gyurmakolbászok, melyek a háttérben, sok kamerával kivetítve összefüggő, harmonikus vonalat alkotnak.

Bár vannak bőven technikai eszközök, minden egyszerűnek tűnik, és főleg jelenlévőnek, azaz nincs semmi előre rögzítve. Mintha csak a jelen létezne. Az értelmetlen halandzsaszöveg rögzítve és vissza­felé játszva értelmes beszéddé válik. Egy szép, ember méretű olajfán a húrok zeneként szólaltathatók meg, a játszók kottából zenélnek a fa húrjain. A valóság megismerhetetlen káosza pedig különös rendbe szerveződik egy másik, második dimenzióban. De a másik dimenziót nem ismerjük ki, csak néha válik láthatóvá, hallhatóvá az isteni terv, a jelentés, mintha földi halandókként csak a jelentés nélküli káoszt tapasztalnánk.

Artus Kortárs Művészeti Stúdió, március 21.

 

Figyelmébe ajánljuk

Szolzsenyicin megint vesztett, de halála után legalább elüldözni nem lehet

A Gulag szigetvilág olvasása közben lágerekkel álmodtam. Néha kiborultam, máskor lenyűgözött, mennyire sokféleképpen nagyszerű ez a kétezer oldal. Nehéz nem meglátni benne a szerző humanizmusának tragédiáját is: a Gulag emlékezetét, amiről főként miatta tudunk, éppen most törli el az orosz rendszer, miközben ismét magyarázni kell, ki az elkövető és ki az áldozat.

„Itt már nincs miről beszélni” – Közös éneklés a Kossuth téren

Beszédek, kiáltványok helyett énekszót hallhat, aki kilátogat a Kossuth térre vasárnap délután 1 és 3 óra között. A „Van hangunk” nőnapi akció szervezői szeretnék, ha március 8. nem csak egy szimbolikus gesztus lenne – közös éneklésre hívnak mindenkit, aki szerint a nők ügye nem díszlet, hanem társadalmi kérdés. Miklusicsák Alízt, a Dajer Alapítvány kurátorát kérdeztük az esemény részleteiről.

Ilyen az, amikor Zelenszkij mutogat Orbánra

Az ukrán elnök nem a magyaroknak üzent, amikor Orbánt fenyegette, hanem a saját szavazóinak, akik választ kérnek arra, miért nem harcolta még ki a pénzügyi mentőcsomagot az Európai Uniótól. De a magyar miniszterelnököt amúgy is Putyin ügynökének tartják az ukránok – így nem bánják, ha csúnyán beszélnek róla.

Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti kör szerzett meg egy elárverezett belvárosi állami palotát

A korábban állami intézményeknek helyet adó V. kerületi paloták nagyléptékű kiárusításának részeként talált gazdára a Szabadság térhez közeli patinás épület: ki­kiáltási áron, 6,5 milliárdért kerülhet egy Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti körhöz. Előzőleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egy kazah befektetőnek adott el egy értékes lipótvárosi palotát 5,6 milliárd forintos kikiáltási áron.

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.