Színház

Aki megyer, velünk tart

Tasnádi István–Dinyés Dániel–Hajós András: Spam operett

  • Tompa Andrea
  • 2015.07.12 11:06

Színház

Az előadás azt kívánja tőlünk, higgyük el, hogy az áruházi eladólány bedől egy spamlevélnek, és felismeri benne régi kedvesét, Harryt. Ez a kalandos helyen lévő Harry a spamek koreográfiájának megfelelően levelezni kezd, előbb pénzt ajánl, hogy aztán pénzt kérjen. Anikó útnak is indul vélt kedvese után.

A 90-es években voltak ilyen darabok, melyek a rendszerváltás utáni vadkapitalizmusról szóltak, vállalkozókról és kiszolgáltatottakról, voltak bennük harácsoló ügyesek és szegény áldozatok – magyar viszonyokban. Tasnádi István is írt ilyen remek darabokat akkoriban. Most globális világviszonylat van, és most is van tudatlan szegény lány, akit kihasználnak, meg alkoholista angoltanár, kisnyugdíjas, áruházi menedzser… Valahogy a darab nézőpontja, egész világa, bármennyire is mai és mindennapos a spam, avíttnak tűnik. Nem ilyen már egy jó bohózat és főleg az abból készült előadás, hanem vadabb, szürreálisabb, politikusabb és főleg tudatosabb – tudatában van saját műfajának, és játszik vele. Ez most lágy, konvencionális. A figurák sematikusak, az előadásban nincs egy élő ember, aki ha nem is csehovi mélységű, nem hamleti magasságú, de legalább egy kicsit valódi, igazi, emberszagú.

Rudolf Péter rendezésében minden nagyon vékony, mindennek egyetlen és azonnali jelentése van, semmi sem mutat túl önmagán. Szinte felvont szemöldökkel nézem, tényleg jól látom-e, amit a Radnóti színpadán, ahol elvégre vannak jó színészek és igény is arra, hogy ha már szórakoztatás, akkor ne lapos bóvli legyen. Szólnak dalok is, Hajós András írta őket, de nem segítik meg a szórakozásomat.

Kováts Adél már az első jelenetben furcsán elveszett, ahogy a színpadon áll – nem a figurája, hanem inkább a színész, aki nem kapott instrukciókat, és nem tudja, mit kell eljátszani. Tragikus színeket vinne az alakba, magányos, tudatlan nőt mutatna, aki romantikus szerelemre vágyik. Az alak, amit megírtak neki, vékony, motiválatlan. Adorjáni Bálint mint menedzser dinamikusabb szép- és rosszfiú, Schneider Zoltán egysíkú alkoholista, angol poénokkal menti a menthetetlent.

A második felvonásig kell várni, míg ebből a posványrealityből kilépünk, és hőseink – a lány és tolmácsa, mint kiderül, a lány lakását eladva – elindulnak a spam írója felé a távoli Keletre. A legközönségesebb vizuális és nyelvi közhelyek láthatóak ezen a Keleten, annyira vázlatos minden képiség, mintha egy amatőr színházban volnánk. Ha arab volnék, az ábrázoláson megsértődnék. Etikailag és esztétikailag is bántó.

De aztán mégiscsak van egy jó csavar: az előadás hirtelen, bár nem minden előzmény nélkül társadalomkritikus felhangokat kap. Az előzmény: a repülőn egy hivatalnok a „baráti Azerbajdzsánnak” szállít szürkemarha-szaporítóanyagot, mondja Gazsó György szépen artikulálva vad poénjait. Keleten azonban a megyer törzzsel találkozhatunk, önmagunk, mai törzsi-keleti-szkíta-hun ősmítoszaink képtelen és vidám visszfényével, s a farnehéz darab végre megmozdul, megfeledkezünk az alap­sztoriról, és jól mulatunk minden ősi megyer referencián, csodaszarvastáncon, ősmegyer pulikutyakultuszon. Szürreális dimenzióba lépünk, Csomós Mari megyer törzsfőnök ajkáról csodás-játékos jóslat szólal meg, hogy a nagy megyer nép kibékül egymással, betemetik az árkokat, és akik ásóval konkrétan árkot temetnek, azoknak nem barnább már a bőre. Ekkor már Pál András is játékosan elszabadul mint Stein úr, megyer nemzeti vagyonkezelő. A Spam operett egyedül itt, ebben a képzelt-önkritikus-vad vízióban talál magára, bár az előadás még folytatódik, még hősnőnk kálváriája is tart, sok a fordulat, de minden nagyon sápatag marad. Arra gyanakszom, hogy csupán ennyi jó gondolat volt ehhez az esthez – rólunk, megyerekről. A többi automatizmus.

Radnóti Színház, május 26.

Neked ajánljuk