Színház

Hatás alatt

Más nem történt; Újvilág

  • Tompa Andrea
  • 2015.05.09 11:04

Színház

Flórián, a diákjait szexuálisan kihasználó tanár színházilag talán lehetne keményebb, démonibb.

Lélektanilag azonban ez a lágy, szeretetre méltó, figyelmes férfi nagyon is hiteles. A nagyszerű Ördög Tamás alakítja, aki karizmatikus, vonzó a gyerekek számára. Tulajdonképpen – és ez egy repülőszerencsétlenség kapcsán megint közbeszéd tárgya – a nagy belső bajok kívülről láthatatlanok. Ahogy ez a tanár ráhangolódik a diákra, mindenki imádja, szakemberként, emberként remek, odafigyel az egyes diák személyes bajára is, kérdez, vigasztal, majd: „gyere be a szertárba”, vagy valami hasonló. Innen nem folytatódik a látható történet az előadásban. Aztán már csak a megtört diák látható, akivel túl van rajta. Lányok, fiúk.

A szégyen mindenkié – ahogy a hallgatás is. A tanár hallgatása önérdek, a gyermek hallgatása szégyenéből fakad, és a felnőtt figyelmének hiányából. Ez az előadás olyasmit tematizál, megtörve a rátapadó hallgatást, ami sokkal több ember tapasztalata, mint hinnénk.

Az előadás nem az egykori budapesti gimnáziumi tanár, Sipos Pál történetét rekonstruálja, aki diákjait szexuálisan kihasználta: egyszerűen ezek a történetek nagyon hasonlóak. Az előadás nézőpontja inkább a szülő-gyerek viszony felől beszél, azt kérdezi, mi kell ahhoz, hogy áldozattá váljon valaki. A szülő nem figyel a gyerekre, nem tud szeretni, kommunikálni vele, tilt esztelenül, vagy szabadon hagy kontroll nélkül. A magára maradt kamasz pedig rohan a megértő, szeretni tudó felnőtt karjaiba.

A szülők viccesek, jobbára nevetségesek. Az „iskola” képtelen szexuális felvilágosító órát tartani, meg akar úszni, hiszen nem tud beszélni, zavarban van. Pedig ha már a szülő kivonult ebből, neki kéne segítenie, hogy a fiatalok ne válhassanak áldozattá. A fiatal játszók (a PanoDráma fiatalokból álló színházi nevelési csoportjának a tagjai) életkorban nagyon közel vannak azokhoz, akiket színre visznek; nyerseségük, természetességük meggyőző, a színészvezetés is remek.

Pass Andrea drámapedagógus, író-rendező gyors, életerős darabot írt, egy iskolai osztályról, szülőkről, tanárokról. Néhány figurát mélyebben megismerünk, három áldozat van köztük, látjuk, ki miből jön, hogyan sodródhat egy tanár hatása alá, miféle magány és szeretetvágy kell egy ilyen áldozatszerep létrejöttéhez. A színházilag is értékes előadás pedig együtt tartja a gyerekeket, közösséget is mutat, tanár és diák intim pillanatait is, azt, amikor a tanár megérzi, hogy léphet; majd láthatjuk a lefagyott, szégyenével magára maradt gyermeket is. Pass Andrea keveset mutat, de jól érzékeltet mögöttes történeteket. Van azonban néhány elvarratlan szál, nincs egészen végiggondolva, hogy mi az a belső emberi tartalom, ami miatt valaki „alkalmatlan” az áldo­zati szerepre, a kerettörténet kissé lötyögős.

A Hátsó Kapuban játszott előadáson egy gimnáziumi osztály vesz részt nézőként, és szombat este 10-kor feldolgozás követi a látottakat. Hiszen nem az a kérdés, hogy Sipos Pál története 25 év múlva kiderül, hanem hogy most megtörténik-e valami hasonló. Hogy elkerülhető-e. Szülőknek is tarthatnának feldolgozó beszélgetéseket.

 

J

A Szputnyik társulatából megmaradt Mentőcsónak Egység projektje, a szintén Pass Andrea írta-rendezte Újvilág is szabályosan megírt, eljátszott tantermi színházi darab, amelynek előadását feldolgozás követi. A történet központjában egy 16 éves lány áll, „liberális”, össze sem házasodott szülei épp most váltak, lakótelepre költözik az anyuka a lányával, a zongorista papa a családi házban marad. 1999-ben vagyunk – ez sokáig meglepő döntés, hogy miért egy olyan múltban, amikor a gimnazista nézők még csecsemők voltak. Aztán ez bizonyul a dráma legjobb döntésének: a darab ugyanis a magát megszervezni képes, intézményesülő rasszista szervezetet születési pillanatában ragadja meg. Ha egyszerűen akarok fogalmazni, a Jobbik létrejöttének története ez, amikor egy tömbház fiatal egyetemistái és főhősnőnk létrehoznak egy honlapot, és megtartják az első gyűlést. Startra készen állnak, meg is lepődnek, milyen sokan érdeklődnek irántuk. Mindezt 2015-ből nézni, avagy visszanézni borzongató. Hogy egy tömbház pincéjében megtartott első gyűlésből hogyan lesz több mint egymillió szavazó. S hogy ezek a hősök, az Újvilág alapítói milyen tudatosan készülnek a pályára, és mondják: ők másfél évtized múlva is fiatalok lesznek. És még akkor is előttük lesz a jövő. Kvázi előttük van.

E nagyot szakító, komoly vállalást mutató darab történetvezetése izgalmas, kerül bele szerelmi szál, cigányverés és „kiderülés”. De azért több csapdája is van. A fiatal lány lelki folyamatait, a rapperből rasszistává válást nem tudja megmutatni, csak a törést, ahogy „hatás alá” kerül. Kiderülő zsidósága túlságosan kiszámítható, és az ezzel járó teher és feldolgozás hiányzik. A színházi megvalósítás egyik erénye a remek fiatal színésznő, Sztarenki Dóra. A két szélsőséges figurából egyik, Kovács Lehelé túlságosan karikírozott, Porogi Ádám kissé lágy.

A két előadásnak további közös tulajdonsága – a társadalmi felelősségvállalás, érzékenyítés szándékán, feldolgozásos módszeren kívül –, hogy egyik projekt sem részesült a Nemzeti Kulturális Alap támogatásában. Az egyik produkciót a PanoDráma finanszírozta, a másikat, ahogy ezt az előadás elején az író-rendező bejelenti, Polgár András mecénás, üzletember, a Summa Artium segítségével. Hogy az NKA éppen ezeket a fontos, fiataloknak szóló programokat nem támogatja, több mint elkeserítő. De tendencia.

PanoDráma: Más nem történt, Hátsó Kapu, március 7.; Mentőcsónak Egység: Újvilág, Jurányi Inkubátorház, március 23.

Neked ajánljuk