Györffy új regényéből helyenként egészen mikroszkopikus pontossággal derül ki, hogy az úgynevezett keresztény középosztály, vagy amit az idők során meghagytak belőle, hogyan is élt a múlt század utolsó két harmadában.
„Okos Fiúk” – minden meddő álszerénységet félretéve így hívták magukat annak a nem hivatalos körnek a tagjai, amely a hetvenes években alakult az MTA Irodalomtudományi Intézetében. Sokfélképpen vághat az ember esze, például lehet valaki intelligens, gyors eszű, van valamiféle (erről Kosztolányi Ádám ír nagyon találóan) „fejszagú okosság” is – és van az igazi.
Még jó, hogy valaki a kezembe nyomta, különben nem biztos, hogy elolvasom. A címlap jellegtelen, a szerző neve ismeretlen, a kiadó kínálata pedig nagyon vegyes: például Ladik Katalin, Imre Flóra vagy Payer Imre kitűnő kötetei mellett olykor amatőrök könyveit is megjelenteti.
Farkincák, bögyörők, fütyik, tapizás, búbolások egyrészt, szeretőkre való rút rádőlés, szájongyalázás, szerteprütykölés másrészt. Mintha az erotikus – vagy éppen – irodalmi alkotásokat tolmácsoló műfordítók hol óvodákban végeznék munkájukhoz a gyűjtést, hol világtól elzárt nyelvi laboratóriumokban alkotnák meg életképtelen kifejezéseiket.
A július 17-én elhunyt Lator László Kossuth-díjas költő, a nemzet művésze, a Digitális Irodalmi és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja, valamint ez utóbbinak egy időben ügyvezető elnöke olyan öreg volt, hogy azt már el kell magyarázni.
Érteni nem nehéz, az ember belejön. „Ej, mi a kő, tyúkanyó, kend / A szobában lakik itt bent?” Aki például nem érti, márpedig elsőre senki sem érti, a „kend”-et, az Anyám tyúkjával való találkozás kitűnő alkalmat jelent, hogy megtanulja. Eredetileg éppen arra akartam példának hozni a verset, hogy van, amit még az ovisok is pontosan értenek.
Eleinte nem értettem, mi olyan vonzó ebben a versben, mármint a szépségén túl. Hogy hogyan és mitől is olyan jó.
