Kedves Olvasónk!
A Sorköz Ásatás sorozatában a Narancs régi, irodalmi tárgyú cikkeinek – recenzióinak, interjúinak, semmiségeinek – legjavát bányásszuk elő lapunk archívumából. Mit olvastunk és miért 5, 10, 20 évvel ezelőtt, és mit gondoltunk róla? Mi marad abból, amit mi írtunk (az újságba), és mi abból, amit más (az örökkévalóságnak)? Élje velünk újra a magyar írott kultúra közelmúltját!
Az alábbi remek cikk 2011. december 15-i számunkban jelent meg.
„Vigyázzatok, mert Domokos elvtárs korrektúrában kihúzott valamit - szólt a műszaki szerkesztőnk, amikor az Európa 1981-ben készült kiadni Az unalom című Moravia-regényt. És mit húzott ki? Azt mondja, nem tudja - egy szót. A fordító Zsámboki Zoltán is csak második olvasásra találta meg. Van a regényben egy furcsa nő, nem lehet pontosan tudni, hogy kurva vagy nem, valaki szerelmes belé. Volt a leírásban egy olyan mondat, hogy a nemi szerve függőleges hasítéka beszédesebb, mint szája vízszintes rése. Domokos János azt húzta ki, hogy függőleges. Ezt akkor nem értettem, de aztán rájöttem: ettől a szótól az egész egy pillanat alatt nagyon szemléletes lett” – a történetet Lator László meséli: így működött a szocialista erkölcs cenzúrája. Igaz, teszi hozzá, két évvel később Szamártestamentum címmel egy olyan középkori francia kötet jelent meg, amelyben a legszókimondóbb formában beszéltek például a nagylikú Berengár királyról. De bizonyára volt a kiadói politikában valami ötletszerű, mert Várady Szabolcs emlékezete szerint John Ford – 1629-ben írt –'Tis Pity She's a Whore című darabjának kiadásakor az Európa még 1984-ben is visszariadt attól, hogy a címlapon a „kurva” szó megjelenjen. Kár, hogy ká: erre kellett szelídíteni – Vas István halálig bánta, hogy engedett az erőszaknak.
Hátulj és farcicere
Dante Poklának egy helyén a fenék a neuralgikus pont. A huszonegyedik ének végén az ördögök nyelvet öltenek a vezetőjükre, aki erre – Babits fordításában – „trombitát csinál az alfeléből”. Az olaszban itt a „segg” jelentésű "culo” szerepel, amelyet az Isteni színjáték új fordításán dolgozó Nádasdy Ádám megfigyelése szerint eddig senki sem adott vissza híven.
A fenék egy másik itáliai vonatkozása közelebbről is érint minket: mesélik, hogy a Janus Pannoniust fordító Csorba Győző mennyire örült, amikor meglelte a „farcicerélés” szót. Ez valóban remekül illik a versformába, de azért az anális behatolást jelentő latin szó keresetlensége mellett elég pipiskedőnek hat.
Arany persze meg tudta oldani, hogy a tabuszavak kimondása nélkül is vaskos legyen, például amikor A nagyidai cigányokban így írja le az egyik szereplő halálát: „Tótágast áll fején; ég felé a lába, / Megakadt valahogy a nyeregkápába; / Lelke pedig, amint mennybe iparkodott, / Feljebb-feljebb mászva, kiment ahol tudott.” Ugye mennyivel érdektelenebb lenne a szöveg, ha csak annyit írt volna a költő, hogy Czirok kifingott? De Aranyt ezzel együtt is szemérmes költőnek ismerjük: nem véletlen, mondja Nádasdy, hogy a Toldiból készült obszcén átirat, és nem mondjuk a János vitézből.
A görög klasszikusok közt alighanem Arisztophanész volt a leginkább szabad szájú - akit éppen Arany fordított. Bolonyai Gábor, a kritikai kiadás gondozója érdekes megfigyelést tett: „Az Arany által használt két német fordítás szövege határozottabban prűdebb az övénél. Végig célozgatnak, miközben Arany többször is nyelvjárási szavakat alkalmaz, illetve ha céloz, akkor plasztikusabb, vagy a jegyzetben hívja föl a figyelmet az eredeti vaskosabb szóhasználatára. Vagyis most úgy látom, a maga korában egyáltalán nem volt prűd a fordítása.”
Gyalázkodásra, káromkodásra a görögök egyébként nem a szexualitás képzetkörébe tartozó szavakat használták. „Arisztophanész táglikúzása is csak annyiban sértő – mondja a klasszika-filológus –, amennyiben a közvélekedés felnőtt férfihoz nem tartotta illőnek a passzív szerepet. Emellett 'a hollók közé' küldték a másikat, vagy a halál, betegség és a kínzás különféle nemeit kívánták neki, főleg valamelyik alvilági istenség közbenjárásával.”
Mindezek fényében mit kezdjünk azzal, hogy Catullus egy fiatal fordítója még 1938-ban is kipontozta a kényes szavakat? Az öncenzúra mögött ez esetben nem prüdéria, hanem sajtórendészeti megfontolások állhattak – 1932-ben Radnótit is éppen szemérem elleni vétségért (és sajtó útján elkövetett vallás elleni kihágásért) fogták perbe. A kilenc rendbeli szeméremsértést a vád szerint az olyan szövegek valósították meg, mint például a Kis kácsa fürdik című vers csaknem teljes egésze: „Fürdik a nagy lány a ruhaáztató / jó tekenőben s mindene látszik, / ahogyan csattogva mossa magát; már / tudom, utána száradni kifekszik / a napra és engem kíván ő csörgő / fogakkal két énekes combja közé!” El lehet képzelni, mi lett volna, ha Devecseri 1938-ban olyan pontosan fordítja Catullus 15. versét, ahogy később megjelent: „Majd szátokba s a seggetekbe fúrom”. (Csehy Zoltán ennél is hívebb megoldásáról - „Szétkúrom farotok, ti meg leszoptok” – már nem is beszélve.)
A görögökhöz hasonlóan a középkori franciákra, provanszálokra és olaszokra sem volt jellemző a finomkodás, amint az Udvariatlan szerelem című antológiából kiderül (ebben a habos ondótól az ujj kreatív használatáig minden benne van). A nemrég új kiadásban megjelent Pantagruel fordítója, Gulyás Adrienn szerint a szabad szájú Rabelais-vel kimondottan szerencséje van a fordítónak. „Épp azért, mert trágárul szókimondó: erre ugyanis van regiszterünk. Máshol pedig képszerű a leírása, amit így a magyar ember is ért, és nem kell hozzá ábra.”
A baj a finom erotikával van. „A francia ugyanis – mondja a műfordító – tud úgy is beszélni a testiségről, hogy finoman erotikus, és egyáltalán nem trágár. Na, ilyenkor gondolkodóba eshet szegény magyar fordító, hogy mondjuk a pisilő, a pénisz vagy a fasz közül melyik a finoman erotikus. Most egy kicsit túlzok, de körülbelül ezek a regisztereink.”
Szabó Lőrinc dicső pénisze
De a franciák sem voltak mindig ilyen szemérmetlenek. Verlaine Nők című kötetének első változatát még elkobozták, és későbbi magyar változata is csak „kézirat gyanánt" jelent meg, kis példányszámban, a nevét nem vállaló húszéves Szabó Lőrinc fordításában. 1920 – ahogy Kabdebó Lóránt, a kis könyv későbbi kiadója írja – „lidércnyomásos hónapjaiban” Babits, Tóth Árpád és Komjáthy Aladár azzal szórakozott a Central kávéházban, hogy szonettben zengték Szabó Lőrinc péniszének dicsőségét (Tóth Árpád még illusztrálta is a kéziratokat). Vagyis az írók hangulata találkozott a piaci, kiadói igényekkel.
Már a Verlaine által egy kórházi ágyon írt kötet Nyitány című verse sem hagy kétséget a hangütést illetően: „Combotok s farotok szent börtönébe vágyom, / lányok, kikben örök temploma él a Kéjnek, / hogy veletek vígan hancúrozva az ágyon / csak testetek sötét nyílásaiban éljek.” És ez csak a fennkölt kezdet, a könyv később alacsonyabb regiszterekbe is leereszkedik. Alacsonyabb regiszterek? A könyv tárgya alacsony – írja az előszóban Babits (szintén név nélkül) –, „de csak azoknak, akik az erotikát annak hazudják, mert bennük alacsony maradt”.
Talán az eddigiekből is kiderült, amire Csehy Zoltán külön is felhívja a figyelmet: „A fordításirodalom elválaszthatatlan a mindenkori irodalomtól, az pedig az ízlés és erkölcs állapotától.” Márpedig - folytatja az irodalomtörténészként is ismert költő - „a régi magyar irodalom nem prűd. És itt nemcsak Janus Pannoniusra gondolok, hanem például arra, hogy Zrínyi milyen természetességgel beszél Rusztán bég impotenciájáról vagy Radivoj és Juranics szerelméről, vagy hogy a jezsuita Faludi Ferenc homoerotikus eclogát írt.”
Másrészt – figyelmeztet Várady Szabolcs – attól, hogy valami egyszer természetes volt, később még lehet elképzelhetetlen. Bornemisza még gond nélkül leírta, hogy „Az ganéjt és undok szart míg nem mozgatod, nem annyira büdös; mihelyt megmozdítod, ottan az bennevaló büdösség felindul.” Vagy: „Ha az szarral harcolsz: ha megbírod, ha megbír is – szaros leszel.” Nádasdy Ádám szerint a nyelvi illem tűrőképességét a higiénés állapotok is befolyásolják: azokban a korokban, amikor gyakran szembesültek az emberek a testiség fizikai tüneteivel, ezek nyelvi kifejezése sem volt olyan rendkívüli, mint amikor a nyomokat az angol vécé kezdte eltüntetni, vagy divatba jött zsebben, szövetdarabba csomagolva tartogatni az orrváladékot.
Hatások, ellenhatások és indirekt hatások bonyolult klímája alatt fejlődik a nyelvi illem különös növénye, amelynek a prüdéria a bibéje és a szókimondás a porzója. Erre utal Csehy Zoltán is, amikor ezt mondja:
„Görög-latin erotikus versfordításaim olvastán vannak, akik ártatlanabb szövegek mögött is erotikus utalásrendszert keresnek”
– vagyis egyes olvasók ott is betakarítanának, ahol a költő nem is dugványozott.
Arany elveszett verse
Arany az irodalmi legendárium szerint írt obszcén verseket is, de ezek a Voinovich-villában egy második világháborús bombatalálat következtében elégtek. Ezek felidézése céljából születtek az alábbi strófák, amelyek minden szava, sőt sora, félsora Aranytól való - egyedül az új szövegösszefüggésért terheli felelősség e cikk szerzőjét.
Toldi éjszakája
Születésnapi cento Lator Lászlónak
Letérdelt a földre, nem ügyelve másra,
félrebillent fejjel úgy mozgott a szája.
Összeroppan a rúd: ami csak volt benne,
kívánatos ízzel, jóízűen nyelte.
Reszkető ajakkal mit se kímél tőle,
véginél ragadja, szíja ki belőle
bűvös-bájos mézét, úgy hogy édességén
tiszta nyál csordul ki a lyány szája végén.
Visszajő a lyányka, ha elég nem lenne,
mint szilaj csikóé, magas volt a kedve:
Rettentve sikolt fel, véges-végig méri,
nyelve a szájában meg nem tudna férni.
Combot nyújt, a legény véges-végig nyalja,
délcegen megűli, nagyokat döf rajta.
Összezsibbasztotta, megrészegítette:
Ennyibe került, míg elszenderíthette.
De lám, mintha ördög volna belé bújva,
Miklós hengeredik s talpra ugrik újra,
S mint midőn a bika, csak most jő a nagyja:
Fel-feláll a farka, s hátul megtámadja.
Mintha fénylő kardját serényül forgatja,
Párját fekhelyéből sűrűn osztogatja:
Mennél elébb görnyed, annál inkább dagad,
megered lassanként, valamint a patak,
úgy kél a sohajtás, előrehajolva,
mintha szíve-lelke a szemében volna.
Lehanyatlott aztán, s akárhova nézett,
még szemét behunyva is folyt az igézet.
