A Bőr szerzője sem éppen befutott író: ötvenen túl, úgy tűnik, ez az első kötete. A hátsó fülszöveg szerzője, a néhai Kálmán C. György meglehetősen tartózkodó ajánló szavai mintha egy olyan lektori véleményből származnának, amelynek azért lennének kritikusabb megállapításai is. Bartók Imrének az első fülön olvasható írása, körülbelül egy Visszhang-kritika terjedelmében, már sokkal lelkesebb és meggyőzőbb.
A kötetben rövid prózák vannak, tizenöt kis ciklusban összesen százötvenhárom, amelyek között akad kétsoros is, de a legterjedelmesebb sem foglal el többet négy oldalnál.
Van a tárcanovellának egy típusa, amely nem több, mint magtejes latték komfortos kortyolgatása mellé szánt, semmire sem kötelező pillanatfelvétel, amelyben az író apró tragédiát csillant fel, vagy épp előítéleteinkkel szembesít – de csak módjával, ott, a latte mellett. Gaál-Nyeste Katalin írásai ezzel szemben radikálisan viszonyulnak az olvasók komfortirodalom-igényéhez: nem vesznek róla tudomást ugyanis.
Terjedelmüknél fogva ezek a szövegek is pillanatképek, de mintha ultrahanggal vagy MRI-vel készültek volna. A rajz, amit látunk, az embert nem szerethető vagy épp ellenszenves esendőségében ábrázolja: a mintázat már-már a humán közeg alatti tartományokból van megvilágítva, a szereplők mintha preparált békacombok lennének, az írások csekély térfogatában olykor csupán néhány rángásnyi gesztusra ítélve.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
