Nekrológ

Az anyagelvű metafizikus

Lator László (1927–2023)

Nekrológ

A július 17-én elhunyt Lator László Kossuth-díjas költő, a nemzet művésze, a Digitális Irodalmi és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja, valamint ez utóbbinak egy időben ügyvezető elnöke olyan öreg volt, hogy azt már el kell magyarázni.

Arany János menyének a második férje, Voinovich Géza mesélte egyszer neki, mit válaszolt Jókai Mór arra a kíváncsi kérdésére, hogy milyen ember is volt Petőfi Sándor közvetlen baráti közelségből. Svábhegyi kertjében Jókai épp valami hosszú nyelű eszközzel dolgozott – Lator hol gereblyét mondott, hol ásót –, mert a karját, elmélázva, a maga elé állított szerszám nyelére helyezte, és úgy válaszolt: „Borzalmas.”

Latort hosszú élete utolsó harmadában volt módom ismerni: második egyetemi félévem elején merészkedtem be nevezetes szemináriumára, amelynek legkorábbi hallgatói, N. Kiss Zsuzsa és Ferencz Győző akkor már a harmincas éveik közepén jártak. A legjobb döntésem volt, hogy beültem az órára, amely, mint hamar kiderült, nem egészen az a műfordítói szeminárium volt, aminek a kurzuskínálat hirdette, hanem sokkal inkább költőiskola. Legalábbis az, aki nem írt verset, egy-két kivétellel nem sokáig bírta, miközben a törzstagok éveken át ott ültek hétfő esténként a bölcsészkar akkori épületének Szabad sajtó útra néző, harmadik emeleti kis termében.

Nemcsak a verscsinálásnak azokba a rejtelmeibe lehetett itt beavatást kapni, amelyek felől Lator esszéköteteiből bármely olvasó tájékozódhat, hanem egy Nadányi Zoltánról szóló történet lábjegyzetszerű, de dramaturgiailag nélkülözhetetlen adata révén például arról is értesülhettünk, hogy Marconnay Tibor, a mára szinte teljesen elfelejtett költő – a valamivel kevésbé elfelejtett Garai Gábor édesapja – öreg korára kényelmetlen pumpoló lett. Vagy arról – ami az ilyesminél sokkal érdekesebb –, hogy Kormos István a Fehér virág című verséről eleinte azt híresztelte, hogy Sárközi György, nem pedig, mint később szerette hangoztatni, Radnóti emlékére írta. Vagy hogy Kálnoky Lászlót a Hamualma és a Pusztuló arc című nagyszerű verseire Nemes Nagy Ágnes személye ihlette.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.