Willem Bilderdijk: A rózsa
(Kócsvay Margit fordítása)
Virult csodaszépen
a hajnali fényben
most hullik a szirma, s a porba konyult,
hogy szél vigye félre,
hogy féreg eméssze,
hogy szégyen a kertnek, ahol kivirult.
Kelyhére peregtek
a hűs üde cseppek,
míg gyönggyel övezve a harmatos ég,
most illata nincsen,
s nem éled a szín sem,
bár messze az est, alig szürkül a rét.
Ily sarjai vannak
az emberi fajnak
ily tünde virág csak a Szép s az Erő:
ki kezdi kacajjal,
sok jajteli bajjal
jajong, mielőtt kora Alkonya jő.
A tánc meg az ének
csak perc-töredékek,
nyomukban a bánat, a kéztördelés,
és bármi az üdve,
belátja a büszke,
hogy hajnali kincse, a harmat enyész.
Így vész a homályba
a szem ragyogása,
izomzat, idegzet, erő kimerül.
A testtel enyészik
az ész, a beszéd is,
s elillan az élet, suhan, menekül.
Bilderdijk számomra évtizedeken át egy utcanév volt csupán, pontosabban kettő: egy utca és egy csatorna neve Amszterdamban. Hogy ezek névadója Hollandia egyik legnagyobb romantikus költője, azt csak a Gera Judit, Pusztai Gábor, Réthelyi Orsolya és Daróczi Anikó szerkesztésében még 2022-ben megjelent könyvből, A holland nyelvű irodalom történetéből tudtam meg.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
