Tyúkok, békák, bogarak

Mire gondolt a költő?

Érteni nem nehéz, az ember belejön. „Ej, mi a kő, tyúkanyó, kend / A szobában lakik itt bent?” Aki például nem érti, márpedig elsőre senki sem érti, a „kend”-et, az Anyám tyúkjával való találkozás kitűnő alkalmat jelent, hogy megtanulja. Eredetileg éppen arra akartam példának hozni a verset, hogy van, amit még az ovisok is pontosan értenek.

Pedig érdemes alaposabban is belegondolni, hogy tulajdonképpen mit is jelent ez a „kend”. Olyan parasztos megszólítás, nemde. De pontosan kiket címeznek így? Ma persze senkit, de régebben is csak férfiak megszólítása volt. Az értelmező szótár elég világosan fogalmaz: „Parasztemberek, (falusi) kisemberek, főleg férfiak megszólításaként egymás között, különösen ha egyáltalán nem vagy csak kevéssé ismerik egymást: maga.”

Itt mindjárt a „parasztember” is érdekes: a szótáríró a „paraszt” szót önmagában feltehetően sértőnek érezte, ezért lágyította az „emberrel”. Az én fülemnek ez az összetétel azt jelenti: jó, jó, az illető cigány, paraszt, zsidó, tanár, de azért mégiscsak ember. (Senki nem mondja, hogy olaszember, postásember, lelkészember.) Szóval a kend: parasztos megszólítás, „főleg férfiak”-é. A szótárnak a szóhoz tartozó Petőfi-, Arany-, Eötvös József- és Mikszáth-idézeteiben azonban nem is csak „főleg”, hanem kivétel nélkül férfiakról van szó. Nagyon csodálkoznék tehát, ha a „kend” megszólítás itt nem valami olyasmit jelentene, hogy „uram”. Vagyis: hogy a viharban van az, kedves tyúkanyó, hogy a baromfiudvar helyett a szobában lakik uraságod? (Ebben a „mi a…” formulában különben alighanem a „kő” is magyarázatra szorul: valami tréfás eufemizmusként avászkodhatott oda, mondjuk a „fene” helyett.)

Szóval még az Anyám tyúkja sem a legjobb példa az érthetőségre, pedig ez a vers méltán örökzöld slágere az alsó tagozatoknak. Bár nagyon úgy néz ki, hogy ez a „tyúkanyó uram” holmi genderszempontokat hoz be Petőfinél. Baj lesz még ebből.