Könyv

Egy okos fiú emlékei

Veres András: A felejtés ellen – Történetek és emlékezések

Kritika

„Okos Fiúk” – minden meddő álszerénységet félretéve így hívták magukat annak a nem hivatalos körnek a tagjai, amely a hetvenes években alakult az MTA Irodalomtudományi Intézetében. Sokfélképpen vághat az ember esze, például lehet valaki intelligens, gyors eszű, van valamiféle (erről Kosztolányi Ádám ír nagyon találóan) „fejszagú okosság” is – és van az igazi.

Azt hiszem, az értelmesség többi megnyilvánulásától ezt az a múzsaiság különbözteti meg, amely többé-kevésbé a társaság minden tagját jellemezhette: Bojtár Endrét, Bonyhai Gábort, Szegedy-Maszák Mihályt, Zemplényi Ferencet és az alapítók közül a mára Horváth Iván mellett utolsóként köztünk élő és alkotó Veres Andrást.

Ebben alighanem szerepet játszik a kreativitás és a művészetek iránti érzék is – feltűnő, hogy az említettek többsége komoly zene­értő –, mert különben az irodalomkutatás számos területe tisztes siker reményében művelhető különösebb irodalmi fogékonyság nélkül is. Ha tehát meg kellene ragadni azt a közös mozzanatot, amely Veres András válogatott tanulmányai második kötetének vegyes írásait összeköti, akkor a múzsai észhasználatnak ezt a magabiztosságát mondanám. (Az És megint elölről… címmel 2022-ben megjelent első kötet esetében ez megfoghatóbb: az ott összegyűjtött írásoknak már a kötet alcíme szerint is „Ady, Kosztolányi, József Attila” volt a tárgyuk.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.