poeta.doc

Ellenpróba

Könyv

Karinthy Frigyes: Nihil (Recitativ)

Karinthy Frigyes: Nihil (Recitativ)

 

Utoljára még elmentem volt szeretőmhöz

És beszélgettem vele a lépcsőházban:

Bementünk, mert kint nagyon fujt a szél

És kemény csöppek estek.

 

Végleg elbucsuztunk, már nem szeretem:

Aztán lementem a Rottenbiller-utcán,

Vettem gesztenyét, de nem tudtam lenyelni,

Találkoztam Biró barátommal.

 

Biró beszélt a neo-impresszionizmusról,

Én mondtam: mindent abba kell hagyni:

A művészetnek ne legyenek korlátai –

Se ütem, se vonal, se szín.

 

Vagyis az a művészet, amit az ember gondol,

És ha nem gondol semmit, az is művészet –

És ha csak érez valamit, az is művészet

És ha neked nem, hát nekem.

 

És ha neked ez nem képez művészetet

Kedves Ernő: hát akkor nem művészet –

Nem is az a fontos, hogy művészet-e

Vagy sem; – nem az a fontos.

 

És ha ez nem művészet: hát nem az,

De akkor nem is kell művészet –

Mert az a fontos, hogy figyeljenek

Az emberek és jól érezzék magukat.

 

Biró dühösen ott maradt az utcán,

Én meg bementem egy kávéházba:

Akkor egy szélroham jött veszekedve

És bevágta az ajtót.

 

A szélnek mondtam egy gorombaságot,

Kávét ittam és olvastam egy lapot:

Valami cikk volt a versköltészet céljáról,

De nem egyeztem meg vele.

 

Ja igaz: a lépcsőházból lejövet

(Még ott, volt szeretőmnél) arra gondoltam,

Hogy most meg kellene dögölni

És kiölteni a nyelvemet.

Szakítópróba címmel Beck András 2015-ben egy egész könyvet írt erről az egyetlen versről, és ebben a gesztusban semmi túlzás nem volt. A Nihil a Nyugat 1911. évi első számában jelent meg, vagyis most múlt száztizenkét éves, ehhez képest a nyelve egy-két szóalaktól eltekintve olyan, hogy azt érezzük, akár ma is írhatták volna. Ezt mutatja az is, hogy az akkoriban pályája zenitjén járó Ady műveit Karinthy verse után olvasva az előbbiek szinte múzeumi levegőt árasztanak: mintha nem is ugyanannak a korszaknak lennének a szülöttei.

Ekkor dolgozott Karinthy az Így írtok ti darabjain is. A visszatekintő Babits pontosan látta a paródiasorozat tétjét: „Nem a rossz írókat leplezte le: – a jó írókat leplezte le – magát az irodalmat leplezte le, a lényegéhez tartozó modorságokkal, pózokkal és csináltságokkal, úgy hogy hökkenve kérdeztük: e pusztító ítéletmondás után hogy mer majd írni s építeni?”

Modorság: szerintem ez nem sajtóhiba, hanem az Így írtok ti darabjainak születésével egy időben kialakuló orosz formalista irodalomtudomány kulcsszavának, a prijomnak (trükk, fogás) a véletlen szülte, alkalmi magyar megfelelője. Úgy érzem, a paródiasorozat azt mutatja, hogy Karinthy ráérzett arra, amire az irodalomtudós Sklovszkij és társai: hogy az irodalmi szöveget az olyan fogások különböztetik meg attól, ami nem irodalom, mint a hasonlat, a metafora vagy a rím. Az Így írtok ti tulajdonképpen a formalista irodalomtudomány tankönyvéhez mellékelhető szemléletes szöveggyűjtemény: így olvasva még zseniálisabb, pedig már önmagában véve is elég zseniális.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk