Az ünnep mint feladat

Eleinte nem értettem, mi olyan vonzó ebben a versben, mármint a szépségén túl. Hogy hogyan és mitől is olyan jó.

Rainer Maria Rilke: Most, ti barátaim

(Vas István fordítása)

 

Most, ti barátaim, hívjon elénk ez az ünnepi este

ünnepeket, ha nekünk nem jut is ünnepi lét.

Rólunk is – látjátok-e? – szólnak a Villa d’Este

kútjai mind, ha nem is szökteti mind a vizét.

 

Mégis – utólszor – ránk maradtak e dalszerű parkok.

Birtok ez és feladat, társaim, így a miénk.

Szórakozott szívvel lemondani mért is akartok

arról, amit boldog istenek adtak elénk?

 

Mindegyik isten kell, ne múljanak el soha tőlünk,

minden kép minekünk fénylik a múltból elő.

Szét ne szórja a szó azt, amit belül érzünk.

 

És ha régen s másoknak sikerült csak az ünnep,

már tőlünk is ered most ez a régi erő

s nagy vezetékeken át éri el újra szívünket.

Aztán rájöttem, hogy két forma keveredik benne: a sajátosan rímelő, tizennégy sorból álló szonett nagyformája alatt az egyes sorokban daktilusok – tá-titi – lüktetnek, sőt ezek a sorok lényegében tiszta, klasszikus hexameterek és pentameterek, azaz sorpárokba rendezetten disztichonok. „Most, ti barátaim, hívjon elénk ez az ünnepi este”: ez ugyanolyan sor, mint az, hogy „Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék”, a következő pedig: „ünnepeket, ha nekünk nem jut is ünnepi lét”, a „Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold” ritmusában szól.

Ez nagyon ritka. Antik verssorokból nem divat szonettet írni, még ha vannak is furcsa kivételek, mint például Virág Benedek szapphói sorokból vagy hendeca­syllabusokból (Catullus „Éljünk Lesbia…” kezdetű versének formájában) összeötvösködött „hangzatkái” – ahogy ő a szonettet nevezte.

Bizonyos szempontból ráadásul Rilke eredetije még rómaibb a Vas-féle fordításnál: minden hexametert a legtipikusabb római sormetszet, az úgynevezett hősi cezúra vág ketté a harmadik láb közepén, mint mindjárt az első sorban: „Aber, ihr |Freunde, zum |Fest”. Ugyanúgy, ahogy Vergilius IX. eclogájának Radnóti-féle fordításában például az utolsó sort: „majd dalo|lunk ak|kor” – tudniillik, „ha a drága Menalcas is itt lesz.”