Könyv

A tiszta forrás

Nádas Péter: Rémtörténetek

  • Radics Viktória
  • 2022. június 29.

Kritika

Nádas Péter meglepetésszerűen érkezett új regénye igazán olvasmányos. A cselekmény sodró, a nyelv üdítő, hörpöljük szinte a bőven patakzó káromkodásokat, szitkokat, a népies szavakat és szószerkezeteket. A nádasi bekezdés-poétika lépésről lépésre fokozza az izgalmat: ugyan mi lesz ebből?

Különös örömünket leljük a népinyelv-sűrítményben, amelyről, vidéki asszony lévén, állíthatom, hogy hiteles: nem oly módon, mintha deskripciója lenne az utcán, a piacon, az udvarban, a szomszédban hallható vagy régebben hallott locsogásnak, hanem filhallás alapján az esszenciáját adja ki ennek a szaftos magyar beszédnek, íróilag remekül megkomponálva. A Rémtörténetek egy zenedoboz, hangzó élmény, a nyelv örömzenéje, különösen, amikor a parasztok és a mesterek beszélnek, de a „polgári szárny” selypegését is élvezet hallani.

Habzsolás közben azonban elgondolkodunk. Telis-tele van ez a regénynyelv szitkozódásokkal, átkokkal, gyalázkodással, olyan obszcenitásokkal, amelyek a magyar vidéki nyelv szerves részei, közhelyei, népi díszítményei – káromkodást ilyen mennyiségben és minőségben széppróza még nem látott. Pörölés, zsémbelés, leszólás, lebaszás, szidalmazás kavarog a szereplők jó részének beszédében és tudatában (a ravasz író a belső beszédet is tálalja, a kimondott mondatokkal vegyest).

*

Népharag kavarog így a népek kebelében és tudatalattijában. Amint fokozatosan megismerkedünk egy Kisoroszira hasonlító, ámbár névtelen dunai falu világával a hatvanas évekből, az is kiderül, hogy az embereknek megvan az okuk a haragra: szegénység, nyomor, az időjárás és a népi szocializmus csapásai sújtják őket. A gürcölés ellenére jókora az ínség. Az állam elvesz vagy ad kénye s kedve szerint, a csecsemőtől a vénig mindenki kiszolgáltatott. Mindig is az volt, még élnek a korábbi megaláztatások emlékei, a cselédsorban tengetett élet, a béresek, zsellérek, napszámosok és a kifosztott gazdák meg a nagy „közösködés” keservei. Ma is igaz: a szegénység sors. A szociális indulatok vége nem üres, hol mormogós, hol kiordított háborgás, szitkozódások, istenkáromlás és egymás gyalázásának formájában artikulálódnak. Ebbe az értelmiség is beletörődik. A mocskos zuhatag naturalizálódik – nálunk ez az élet rendje. A tanulatlanok és műveletlenek így fejezik ki magukat, mindig is így volt ez és így is marad, a nyelvünket senki sem veheti el. Végül is ártalmatlan beszédaktusok ezek, nem kerül sor tömegverekedésre vagy zavargásra, a káromkodás kölcsönössége rendet vág, rendet tart. A falu fönntartja a maga struktúráját, a káosz tajtékját pedig leszedi a nyelv. Ez a szitkozódós nyelvjáték működteti a kis közösséget, mederben tartja az ambivalenciák hullámzását. Az istenkáromlások sokasága még az Urat is a trónján tartja, végül is ítélkezzen Ő: „Ha a bűnöket számon tartod, Uram: kicsoda maradhat meg?!” (Zsolt 130:3) Mindenki bűnös, mindenki másra mutogat, sérteget, de visszakapja, és tudja magáról, hogy ő is vétkes. Ezért járnak az emberek a református meg a katolikus templomba, kivéve a küszöb alattiakat, akik erre sem érdemesek. Nem véletlen, hogy az egyik főszereplő, a Banya Teréz megbotlik a templom küszöbén és eltöri a térdkalácsát. Falun az én gyerekkoromban is volt „boszorkány”, akit mi gyerekek suttyomban csúfoltunk, pedig csak egy agyondolgozott, szegény, feketében járó, a tragacsát toló vénasszony volt. A felnőttek pedig legföljebb morogtak, vagy halkabb szóra intettek.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Post mortem

Az egész világot megrázó szörnyűségeknél gyakran előkerül a tettes ízlése – nem akarjuk elhinni, hogy egy átlagos ember is követhet el borzalmas dolgokat, keressük a furcsaságokat, az előjeleket, amelyeknek gyanúsnak kellett volna lenniük.

A szellemek ereje

  • - turcsányi -

Johnny Lobónak nehéz élete volt. Már a háború korai szakaszában megjárta Vietnamot, s hazatérve polgárjogi harcosnak állt; az indiánok jogaiért küzdött. 

A messzi káosz

„Mi ez az utazás nevű dolog? Miért nem hagyjuk abba idővel? Hát sosem nő be a fejünk lágya?” – tette fel ezt a három költői kérdést a szerző 2014-ben, utazós blogjának utolsó bejegyzésében.

Egy macska, egy lótusz

Egyiptommal és a fáraókkal krimitől a sorsjegyen át egészen a bútordarabokig bármit el lehetett adni már 100–150 évvel ezelőtt is. Az egyiptománia kutatása viszonylag fiatal terület, általában egyiptológusok vagy régészek, történészek foglalkoznak a témával, mellékprojektként. A fogalomba bármely egyiptomi motívum felhasználása beletartozik úgy is, hogy a kontextus teljesen független az egyiptomi kultúrától.