Könyv

A tiszta forrás

Nádas Péter: Rémtörténetek

  • Radics Viktória
  • 2022. június 29.

Kritika

Nádas Péter meglepetésszerűen érkezett új regénye igazán olvasmányos. A cselekmény sodró, a nyelv üdítő, hörpöljük szinte a bőven patakzó káromkodásokat, szitkokat, a népies szavakat és szószerkezeteket. A nádasi bekezdés-poétika lépésről lépésre fokozza az izgalmat: ugyan mi lesz ebből?

Különös örömünket leljük a népinyelv-sűrítményben, amelyről, vidéki asszony lévén, állíthatom, hogy hiteles: nem oly módon, mintha deskripciója lenne az utcán, a piacon, az udvarban, a szomszédban hallható vagy régebben hallott locsogásnak, hanem filhallás alapján az esszenciáját adja ki ennek a szaftos magyar beszédnek, íróilag remekül megkomponálva. A Rémtörténetek egy zenedoboz, hangzó élmény, a nyelv örömzenéje, különösen, amikor a parasztok és a mesterek beszélnek, de a „polgári szárny” selypegését is élvezet hallani.

Habzsolás közben azonban elgondolkodunk. Telis-tele van ez a regénynyelv szitkozódásokkal, átkokkal, gyalázkodással, olyan obszcenitásokkal, amelyek a magyar vidéki nyelv szerves részei, közhelyei, népi díszítményei – káromkodást ilyen mennyiségben és minőségben széppróza még nem látott. Pörölés, zsémbelés, leszólás, lebaszás, szidalmazás kavarog a szereplők jó részének beszédében és tudatában (a ravasz író a belső beszédet is tálalja, a kimondott mondatokkal vegyest).

*

Népharag kavarog így a népek kebelében és tudatalattijában. Amint fokozatosan megismerkedünk egy Kisoroszira hasonlító, ámbár névtelen dunai falu világával a hatvanas évekből, az is kiderül, hogy az embereknek megvan az okuk a haragra: szegénység, nyomor, az időjárás és a népi szocializmus csapásai sújtják őket. A gürcölés ellenére jókora az ínség. Az állam elvesz vagy ad kénye s kedve szerint, a csecsemőtől a vénig mindenki kiszolgáltatott. Mindig is az volt, még élnek a korábbi megaláztatások emlékei, a cselédsorban tengetett élet, a béresek, zsellérek, napszámosok és a kifosztott gazdák meg a nagy „közösködés” keservei. Ma is igaz: a szegénység sors. A szociális indulatok vége nem üres, hol mormogós, hol kiordított háborgás, szitkozódások, istenkáromlás és egymás gyalázásának formájában artikulálódnak. Ebbe az értelmiség is beletörődik. A mocskos zuhatag naturalizálódik – nálunk ez az élet rendje. A tanulatlanok és műveletlenek így fejezik ki magukat, mindig is így volt ez és így is marad, a nyelvünket senki sem veheti el. Végül is ártalmatlan beszédaktusok ezek, nem kerül sor tömegverekedésre vagy zavargásra, a káromkodás kölcsönössége rendet vág, rendet tart. A falu fönntartja a maga struktúráját, a káosz tajtékját pedig leszedi a nyelv. Ez a szitkozódós nyelvjáték működteti a kis közösséget, mederben tartja az ambivalenciák hullámzását. Az istenkáromlások sokasága még az Urat is a trónján tartja, végül is ítélkezzen Ő: „Ha a bűnöket számon tartod, Uram: kicsoda maradhat meg?!” (Zsolt 130:3) Mindenki bűnös, mindenki másra mutogat, sérteget, de visszakapja, és tudja magáról, hogy ő is vétkes. Ezért járnak az emberek a református meg a katolikus templomba, kivéve a küszöb alattiakat, akik erre sem érdemesek. Nem véletlen, hogy az egyik főszereplő, a Banya Teréz megbotlik a templom küszöbén és eltöri a térdkalácsát. Falun az én gyerekkoromban is volt „boszorkány”, akit mi gyerekek suttyomban csúfoltunk, pedig csak egy agyondolgozott, szegény, feketében járó, a tragacsát toló vénasszony volt. A felnőttek pedig legföljebb morogtak, vagy halkabb szóra intettek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.