Könyv

A tiszta forrás

Nádas Péter: Rémtörténetek

  • Radics Viktória
  • 2022. június 29.

Kritika

Nádas Péter meglepetésszerűen érkezett új regénye igazán olvasmányos. A cselekmény sodró, a nyelv üdítő, hörpöljük szinte a bőven patakzó káromkodásokat, szitkokat, a népies szavakat és szószerkezeteket. A nádasi bekezdés-poétika lépésről lépésre fokozza az izgalmat: ugyan mi lesz ebből?

Különös örömünket leljük a népinyelv-sűrítményben, amelyről, vidéki asszony lévén, állíthatom, hogy hiteles: nem oly módon, mintha deskripciója lenne az utcán, a piacon, az udvarban, a szomszédban hallható vagy régebben hallott locsogásnak, hanem filhallás alapján az esszenciáját adja ki ennek a szaftos magyar beszédnek, íróilag remekül megkomponálva. A Rémtörténetek egy zenedoboz, hangzó élmény, a nyelv örömzenéje, különösen, amikor a parasztok és a mesterek beszélnek, de a „polgári szárny” selypegését is élvezet hallani.

Habzsolás közben azonban elgondolkodunk. Telis-tele van ez a regénynyelv szitkozódásokkal, átkokkal, gyalázkodással, olyan obszcenitásokkal, amelyek a magyar vidéki nyelv szerves részei, közhelyei, népi díszítményei – káromkodást ilyen mennyiségben és minőségben széppróza még nem látott. Pörölés, zsémbelés, leszólás, lebaszás, szidalmazás kavarog a szereplők jó részének beszédében és tudatában (a ravasz író a belső beszédet is tálalja, a kimondott mondatokkal vegyest).

*

Népharag kavarog így a népek kebelében és tudatalattijában. Amint fokozatosan megismerkedünk egy Kisoroszira hasonlító, ámbár névtelen dunai falu világával a hatvanas évekből, az is kiderül, hogy az embereknek megvan az okuk a haragra: szegénység, nyomor, az időjárás és a népi szocializmus csapásai sújtják őket. A gürcölés ellenére jókora az ínség. Az állam elvesz vagy ad kénye s kedve szerint, a csecsemőtől a vénig mindenki kiszolgáltatott. Mindig is az volt, még élnek a korábbi megaláztatások emlékei, a cselédsorban tengetett élet, a béresek, zsellérek, napszámosok és a kifosztott gazdák meg a nagy „közösködés” keservei. Ma is igaz: a szegénység sors. A szociális indulatok vége nem üres, hol mormogós, hol kiordított háborgás, szitkozódások, istenkáromlás és egymás gyalázásának formájában artikulálódnak. Ebbe az értelmiség is beletörődik. A mocskos zuhatag naturalizálódik – nálunk ez az élet rendje. A tanulatlanok és műveletlenek így fejezik ki magukat, mindig is így volt ez és így is marad, a nyelvünket senki sem veheti el. Végül is ártalmatlan beszédaktusok ezek, nem kerül sor tömegverekedésre vagy zavargásra, a káromkodás kölcsönössége rendet vág, rendet tart. A falu fönntartja a maga struktúráját, a káosz tajtékját pedig leszedi a nyelv. Ez a szitkozódós nyelvjáték működteti a kis közösséget, mederben tartja az ambivalenciák hullámzását. Az istenkáromlások sokasága még az Urat is a trónján tartja, végül is ítélkezzen Ő: „Ha a bűnöket számon tartod, Uram: kicsoda maradhat meg?!” (Zsolt 130:3) Mindenki bűnös, mindenki másra mutogat, sérteget, de visszakapja, és tudja magáról, hogy ő is vétkes. Ezért járnak az emberek a református meg a katolikus templomba, kivéve a küszöb alattiakat, akik erre sem érdemesek. Nem véletlen, hogy az egyik főszereplő, a Banya Teréz megbotlik a templom küszöbén és eltöri a térdkalácsát. Falun az én gyerekkoromban is volt „boszorkány”, akit mi gyerekek suttyomban csúfoltunk, pedig csak egy agyondolgozott, szegény, feketében járó, a tragacsát toló vénasszony volt. A felnőttek pedig legföljebb morogtak, vagy halkabb szóra intettek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.