KÖNYVMELLÉKLET

A nemlét sűrűsége

Lanczkor Gábor: Sarjerdő

  • Radics Viktória
  • 2021. december 1.

Kritika

Fantasztikusan érdekes Lanczkor Gábor új könyve. Műfaját tekintve talán a „prózaversek” megjelölés áll legközelebb e több mint kétszáz szövegdarabhoz; én temetőjáró könyvnek nevezem a Sarjerdőt, poétikailag pedig a norvég Edvard Grieg Lyriske stykker (Lyric Pieces) című, tíz könyvbe sorolt, naplófolyamot képező zongoradarabjaihoz közelítem; ezek negyven év termését tartalmazzák szépen összekomponálva a 19. század második feléből. Ahogy a szóló zongorafutamok, úgy a Sarjerdő is egészében érvényes.

Lanczkor könyvében azonban nincs semmi romantikus, a pátoszformákat dekomponáló kortársunk opusa ez. A 20. század második felétől (tudjuk, mi okból) az irodalomban és a művészetekben tűrhetetlenné váltak a pátoszformák, a mindennapi életben sincs maradásuk, még a szerelemben sem. A gyász és a kegyelet az utolsó tér és idő, ahonnan nem lehet őket kisöpörni: nem tudunk másképp beszélni minderről, mint tragizálva, elcsuklón. Csak pap tud temetni, mi mindössze fals nekrológokra, sietős kondoleálásra vagyunk képesek, és a „kegyelet” fogalmának nincs már jelentése.

Lanczkor most megoldotta ezt a problémát, de nem az irónia vagy a nyelvkritika segítségével. Sikerült olyan „lírai darabokat” komponálnia sírokról, halottakról, temetőkről, hogy azok, bár érzelmileg telítettek, nem patetikusak és a (pre)romantikus sírköltészethez sincs közük. Nem is morbidak, nem is retorizáltak. Hogy csinálta?

 

Megölni a metaforát

E könyvben jelen van a halálnak egy olyasféle bölcs elfogadása, aminek az egyszerű kifejezését leginkább talán vidéken hallani még a néptől. Itt, ahol én lakom, kirakják a piacon, a posta előtt a táblákra, a fatörzsekre a fekete szegélyű partecédulákat, az emberek megállnak, eltűnődnek és beszélgetnek a halálról.

Emellett: Lanczkor tárgyilagos. Járja a magyarországi, burgenlandi, erdélyi, vajdasági, a könyv vége felé az indiai temetőket vagy a temetők hűlt helyét (mert a temetőket is betemetik), némely sírnál megtorpan. Az egyes darabok címe mindig az, ami az adott sírkövön áll (pontosan lemásolva), a tartalma pedig a később lejegyzett látvány, élmény, emlék, reflexió; ezekben megjelennek hasonlatok, és ez a lejegyzésekben a só. A halotti versekben az élet sója. A metaforákat kerüli a költő, berzenkedik tőlük, mint ördög a tömjénfüsttől – a kegyelet minden szóvirágát kihajította. Ezért kezdődik ezzel a furcsa mondattal a bevezető: „Holttest nem eleven.” Nem, mert nem próbálja a nyelvvel elérni a halál tényének elmismásolását, nem lop be semmi retorikus „és mégis”-t.

„Megölni a metaforát – Deleuze” – ez a cetli kallódik régóta az asztalomon. Lanczkornál ilyen metaforikus „megöléshez” hasonló indulat nem jelentkezik, a temetőjárásait dokumentáló szövegcsék azonban dísztelenek, sallangtalanok. Egyetlen száradt, Indiából hozott falevél, a ficus religiosa, vagyis a bodhifa levele jelenik meg, amelyet a költő a halott költőbarát, Térey János sírjára helyez rá, amikor hazarepül.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.