Könyv

Ami hozzáférhető

Barna Imre: Kérdezd meg tőle

  • Radics Viktória
  • 2021. november 3.

Kritika

Mi, mai öregek még beszélgethettünk az öregjeinkkel – szüleinkkel, nagyszüleinkkel – a 20. század nehezéről. Én is elmeséltettem néhányszor a nagymamámmal, hogy milyen volt, amikor kihajtották őket a gyerekekkel együtt a futballpályára, de arról is kérdeztem, a papát hogyhogy nem lőtték agyon Isterbácon a partizánok.

A papát is faggattam, mi történt, amikor Donji Milanovacnál kirobbantották alóla a hajóját, ő pedig kiúszott a partra, és hazagyalogolt. A németek bombáztak, vagy kicsodák? Az ilyen beszélgetések testközelbe hozzák a történelmet, a hozzátartozóinkon keresztül mintha mi magunk is megpörkölődnénk.

Az „orosz hadifogolytábor” azért maradt számomra fogalom, mert az apósom onnét nem tért vissza. Barna Imre apja (vagy nevelőapja) azonban igen. A „történelmi” beszélgetések Barnáéknál is akadoztak. Az ő apja sem volt közlékeny. Én teljesen megértem azokat a túlélőket, akik nem szerettek mesélni a háborús múltról. Szerintem a túlélőknek nem kötelességük feleleveníteni a szenvedésüket, traumáikat vagy szégyeneiket. Nem tartoznak nekünk semmivel.

Barna Imre apja sem volt kedélyes elbeszélő. Ezért a fia az apa töredezett vallomásai alapján, a neveket megváltoztatva regényt írt róla. Ezt a műfajt emlékezetregénynek nevezem. Amikor az utód elképzeli az elődje emlékezetét, és megfogalmazza. Olyan szöveget kapunk így, amit mintha az apa mesélne. Ebben vannak beszúrt részletek is valódi, hangfelvételeken megörökített beszélgetéstöredékekből, melyek az elbeszélés lehetetlenségét és az emlékező kedvetlenségét példázzák. Az író kérdezgette az apját a múltjáról – „nyaggatta” –, aki, ha nem tudott vagy nem akart valamire válaszolni, a szóban forgó illetőre utalva mogorván odavetette, hogy „kérdezd meg tőle”. Írásos följegyzések is maradtak az apa után, és a fiú azokat is fölhasználta, és kutatott is, de azért főleg a saját képzeletére hagyatkozott. Szerencsés megoldásnak tartom az emlékezetregénybe belevagdalt valódi emlékezetdarabkákat, vagyis a „nyaggatás” megőrzött, válogatott töredékeit – így szépen meglátszik a fesztáv, mely az emlékezet regénye és a valódi emlékezet, valamint az elbeszélés és az emlékezés között feszül. A valóságot így is, úgy is csak elképzelhetjük, ahhoz nincs, és nem is lesz hozzáférésünk soha többé. Ezt a munkát a kis részletek segítik, az érzéki apróságok, amelyek – a történész, Frank R. Ankersmit sem mondja másként – esetleg egy-egy váratlan pillanatban történelmi tapasztalatban részesítenek bennünket.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.