Könyv

Ami hozzáférhető

Barna Imre: Kérdezd meg tőle

  • Radics Viktória
  • 2021.11.03 21:00

Kritika

Mi, mai öregek még beszélgethettünk az öregjeinkkel – szüleinkkel, nagyszüleinkkel – a 20. század nehezéről. Én is elmeséltettem néhányszor a nagymamámmal, hogy milyen volt, amikor kihajtották őket a gyerekekkel együtt a futballpályára, de arról is kérdeztem, a papát hogyhogy nem lőtték agyon Isterbácon a partizánok.

A papát is faggattam, mi történt, amikor Donji Milanovacnál kirobbantották alóla a hajóját, ő pedig kiúszott a partra, és hazagyalogolt. A németek bombáztak, vagy kicsodák? Az ilyen beszélgetések testközelbe hozzák a történelmet, a hozzátartozóinkon keresztül mintha mi magunk is megpörkölődnénk.

Az „orosz hadifogolytábor” azért maradt számomra fogalom, mert az apósom onnét nem tért vissza. Barna Imre apja (vagy nevelőapja) azonban igen. A „történelmi” beszélgetések Barnáéknál is akadoztak. Az ő apja sem volt közlékeny. Én teljesen megértem azokat a túlélőket, akik nem szerettek mesélni a háborús múltról. Szerintem a túlélőknek nem kötelességük feleleveníteni a szenvedésüket, traumáikat vagy szégyeneiket. Nem tartoznak nekünk semmivel.

Barna Imre apja sem volt kedélyes elbeszélő. Ezért a fia az apa töredezett vallomásai alapján, a neveket megváltoztatva regényt írt róla. Ezt a műfajt emlékezetregénynek nevezem. Amikor az utód elképzeli az elődje emlékezetét, és megfogalmazza. Olyan szöveget kapunk így, amit mintha az apa mesélne. Ebben vannak beszúrt részletek is valódi, hangfelvételeken megörökített beszélgetéstöredékekből, melyek az elbeszélés lehetetlenségét és az emlékező kedvetlenségét példázzák. Az író kérdezgette az apját a múltjáról – „nyaggatta” –, aki, ha nem tudott vagy nem akart valamire válaszolni, a szóban forgó illetőre utalva mogorván odavetette, hogy „kérdezd meg tőle”. Írásos följegyzések is maradtak az apa után, és a fiú azokat is fölhasználta, és kutatott is, de azért főleg a saját képzeletére hagyatkozott. Szerencsés megoldásnak tartom az emlékezetregénybe belevagdalt valódi emlékezetdarabkákat, vagyis a „nyaggatás” megőrzött, válogatott töredékeit – így szépen meglátszik a fesztáv, mely az emlékezet regénye és a valódi emlékezet, valamint az elbeszélés és az emlékezés között feszül. A valóságot így is, úgy is csak elképzelhetjük, ahhoz nincs, és nem is lesz hozzáférésünk soha többé. Ezt a munkát a kis részletek segítik, az érzéki apróságok, amelyek – a történész, Frank R. Ankersmit sem mondja másként – esetleg egy-egy váratlan pillanatban történelmi tapasztalatban részesítenek bennünket.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk