Frankofón Afrika

Lángh Júlia: Hamuban sült manióka

A bamakói (Mali) Ballaké Sissoko, aki korán játszik, együtt lép fel Vincent Segal francia csellóművésszel, és nagyon finom kamarazenét produkálnak. Nagy József koreográfus legutóbbi előadásában, az Ommában nyolc afrikai táncos lép színpadra; Bartuc Gabriella azt írta erről, hogy visszamegyünk velük a kezdetekhez, „a tánc, a ritmus, az élet forrásához”, a legalapvetőbb dolgokhoz, amelyeken keresztül a legbonyolultabbak is megérthetők.

(lásd: Törvényen kívüli ösztönök, Magyar Narancs, 2021. december 8.)

A kameruni Achille Mmembe filozófusprofesszor és a szenegáli Felwine Sarr közgazdász, író, zenész (az Afrotopia című könyv szerzője) új eszméket hangoztatnak. Szerintük Afrika válhat a világ spirituális központjává, és a szellemtudományoknak Afrika felé kellene fordulniuk, ahol a társadalmi, ökológiai és technológiai problémákat nem redukálják ökonómiai szintre, azokat az együttélés és a spirituális célok felől közelítik meg. Afrikának vannak olyan tartalékai, amelyek revitalizálhatják a kimerült utópiákat. Afrika ki akar lépni a szánalom tárgyának szerepéből, és eredeti jövővíziókat táplál, amihez a gazdasági erőforrásai és a saját hagyományai – a személyes emberi kapcsolatokon alapuló ökonómia – megvannak. A fekete értelmiségiek a „tudás kolonializmusának” kívánnak határt szabni.

Szemben Európa túltáplált individualizmusával, a posztkolonialista Afrikában mindennapi igazság Nelson Mandela mondása: „Én attól vagyok, hogy mi vagyunk.” Mi errefelé alig tudunk valamicskét a hatalmas kontinens több mint ötven országáról. Lángh Júlia vonatkozó könyvei, a Közel Afrikához és Vissza Afrikába című, nigeri és csádi személyes élményein alapuló non-fiction prózája, valamint e legújabb, a francia nyelvű afrikai irodalmat szemléző és értelmező munkája segít megismerni fekete-afrikai embertársainkat.

 

Teljesen más

A Helikon világirodalmi folyóiratnak 2020-ban már megjelent ugyan egy informatív Afrika-száma (szerk.: Biernaczky Szilárd), de Lángh Júlia könyvének van egy különlegessége: a szemlézett szépirodalmi művek tartalmára, fő témáira figyel. Az irodalomtudomány már-már feledi, hogy a műalkotásoknak tartalmuk is van, szólnak valamiről és igenis, üzennek. Lángh Júlia azonban író, és Afrikát a szívében hordja (nem túlzás!), nem sokat ad a formaságokra. Azt nézte meg a megszámolni-nem-lehet-hány afrikai művet böngészve, hogy a fekete írók és írónők mit írnak a „legalapvetőbb dolgokról”. Lángh nem antropológus, nem etnográfus és nem is irodalomtudós, viszont Afrikában és az élet dolgaiban járatos, tapasztalt és kitűnően író, bölcs nő, akinek a sereg­szemléjében és a meglátásaiban bízhatunk.