- tévésmaci -

Biztonsági öveket tessenek bekapcsolni, lapunk tényfeltáró stábja időt és fáradságot nem kímélve megtalálta Magyar Bálint főművét! Már ha hihetünk a korabeli feljegyzéseknek. Mindenesetre a kiváló Veres József így ír 1980-ban a Filmvilág hasábjain közreadott szellemes és informatív vitaindítójában: "Az átültetések közül egyébként alighanem Magyar Bálinté viszi el a pálmát.

A recept: pasztellszínekkel festett couleur locale-ban szimpatikus tisztviselő egyengeti helytelenkedő helybéli csudabogarak (zömmel a barátai, ismerősei) útját. A pályán nagy a tolongás.

Ha valami filmtárgyra az van ráírva, hogy cseh-amerikai, olyan sztárokkal, mint Edward Norton, Paul Giamatti, Rufus Sewell vagy Jessica Biel, hajlamos a magamfajta elhamarkodottan olyanokat gondolni, hogy újabb hollywoodi trupp tette tiszteletét Prágában, ahol közismerten olcsó a sör és a munkaerő (előbbinek olykor még a neve illúziókeltő), hogy negyedáron üssenek össze valami hazait. Most sem történhetett ez másként - de ez egyszer érdekes eredményt hozott az ezerszer kipróbált metódus. A mágus ugyanis sokkal inkább csehes film lett, mint amerikai (a szükséges számú hollywoodias fordulat benne csak látszólag mond ennek ellent, az illetékesek a Lumiére testvérek zászlóbontása előtt már felfedezték Amerikát, tehát minden filmben van elég ilyen, a csehekben meg pláne). - tévésmaci -

A legőszintébb sajnálattal kell tudatnunk mindenkivel, hogy a francia mozi a szokások rabja. Jelen műalkotásunkon három ilyen betokosodást tapinthatunk ki, pedig csak egy első részt látunk, folyt. köv. valamikor, tán januárban (velem-e?). - tévésmaci -

Alkalmasint a horror az egyetlen filmes műfaj, aminél számít valamit a főcím előtti közlemény, mely szerint "true storyhoz" lesz szerencsénk. No, ez már valami, ha nem is a spanyolviasz, gondoljunk csak a Hidegvérrel eddigi mozis hányattatásaira (nem mintha lemennénk hídba a regénytől), vagy a Manson család ősidőktől számítható médiajelenlétére. Mindazonáltal manapság már illik hozzátenni, hogy "alapján", ami akár a "málnaízű" szörpre írt közlés tippelhető élményanyagával hozza egy szintre várakozásainkat. Próbálná meg valaki pornóra kiírni, hogy igaz történet... - tévésmaci -

"Titus Pullo legionárius vagyok, a tizenhármasoktól." Próbálják ki üvöltve: "tizenhármas". Fog menni.

Nyilván attól jön nekem, hogy befejeződött A maffiózók c. tévészéria, s borogatnám az elvonási tüneteket magamon, de mintha nagyobb keletje volna manapság megint a peplum filmeknek, vagy mi a bánatnak: szandálos-kardozós vagy akár antik filmeknek (ragasszátok a címkéiteket oda, ahova jólesik).

Emlékszem egy könyvre, németül volt, de tele képpel, Günther Netzer kalandos élete és váratlan visszatérése a végtelen hómezőkről vagy kicsit más volt a címe. Abban volt egy beszámozott képsorozat: a főszereplő becsavar egy szögletet - nem éles körülmények között, meccsen, csak úgy: a könyv kedvéért, bár beöltözve (a Gladbach zöld-fekete sávos fehér dresszébe).

"Jól eltátottam a számat, amikor megnéztem: mit keres ez a rengeteg szereplő abban a filmben, amit Emma Thompson és én forgattunk?!"

Kérem, ne kezdjük mindjárt úgy, hogy szépeket mondunk! Húzzuk még egy kicsit az időt! Csak egy kicsit. De illik-e úgy kezdeni egy filmes búcsúdalt, hogy "Utoljára Dolph Lundgren oldalán láttalak, babám"? Vagy a Hálózat tévén, este tizenegykor. A Film+-on netán? Ne tegyenek úgy, mintha nem tudnák, miről beszélek! Hogy kicsoda az a Dolph Lundgren? Egy marhanagy egybetűs transzparens, neonreklám, amin ez áll: B (minden reklám hazudik, ez a "B" is cét jelent, és akkor még finom voltam, alkalomhoz illőn megilletődött). A két nevezett tévécsatorna pedigréjét sem hinném, hogy különösebben szükséges lenne körülírnunk. Használhatjuk nyugodtan az előbb megtanult nagybetűket.

Amikor egy ilyen hótt nemzetközi csatorna - még ha adott esetben a hazai fogyasztók kielégítése miatt is - valami magyar dolgot ad, az önmagában is ok az örömre. Egy mozicsatorna esetében ez értelemszerűen legtöbbször máshol már bizonyított nagyjátékfilmek "műsorra tűzését" jelenti, máshol már bizonyított alkotóktól. Ilyenformán a Született lúzer többszörös örömforrásul szolgál, hisz eredeti (máshol még nem látott) és sorozat is (olyan félórás epizódokkal).

Én Marimekkót legutóbb konkrétan egy tehénen láttam... Mielőtt rosszra merészelnének gondolni, asszem, akkor esett ez, amikor a nevezett patások oly nagy számban fordultak elő kedves fővárosunk közterein. Szó, ami szó, volt nagy harmonizálás, a minta az állattal, az egész a várossal; menten képzeltem is alá egy lepényt: dettó Marimekko. Hát, mert az olyan vidám: a Marimekko.