Kérem, ne kezdjük mindjárt úgy, hogy szépeket mondunk! Húzzuk még egy kicsit az időt! Csak egy kicsit. De illik-e úgy kezdeni egy filmes búcsúdalt, hogy "Utoljára Dolph Lundgren oldalán láttalak, babám"? Vagy a Hálózat tévén, este tizenegykor. A Film+-on netán? Ne tegyenek úgy, mintha nem tudnák, miről beszélek! Hogy kicsoda az a Dolph Lundgren? Egy marhanagy egybetűs transzparens, neonreklám, amin ez áll: B (minden reklám hazudik, ez a "B" is cét jelent, és akkor még finom voltam, alkalomhoz illőn megilletődött). A két nevezett tévécsatorna pedigréjét sem hinném, hogy különösebben szükséges lenne körülírnunk. Használhatjuk nyugodtan az előbb megtanult nagybetűket.
És nem is arról volt szó ezeken a tévéken, hogy az ügynöke egyszer véletlenül nagyon berúgott vagy csinált egy nagyobbacska kártyaadósságot, és vele fizetett. Ez volt a praxis, tolni ezerrel a B-movie-kat.
Például az 1997-es elég nagy éve volt; az említett Lundgren-eposzban (Végzetes visszaszámlálás; már a címe is) az USA elnökét adta. És ezen esztendő fialta a Rabold el az elnököt! C-röpdolit is, amiben Michael Madsen oldalán adta az elnököt Scheider. Tényleg! Lehet, hogy ő lenne az a színész, aki legtöbbször játszotta B-filmekben az amerikai elnököt? Az ilyesmikkel lehet bekerülni a Rekordok könyvébe. De a nézők szívébe is? Így lesz valakiből legenda? Ezért siratjuk meg?
Ne legyünk épp a búcsúkor igazságtalanok, ebben az évben, '97-ben forgatott azért Coppolával is - nem mintha a maestro életművéből bárki is okkal emlékezhetne Az esőcsináló című szerzeményre. Ugyanakkor szintén ebben az esztendőben segítette világra, khm, karöltve Gary Busey-val a Szökevényeket. Egyik veterán lenne csak a tettre kész B-fiúk közül?
Hiszen később sem, tán egész máig sem volt ez másként. A lap aljáig folytathatnám a szemét mozik sorát; csak még egy kicsit, hagy': a 2003-ban készült A nép szava című marhaság lehetett a feltételezhető mélypont. Ezt már tényleg nem fogják elhinni. Ebben a szaporting Scheider mellett Jerry Springer játszotta a főszerepet (meg Armand Assante), az a Jerry Springer (tévésztár: Mónika-show szorozva 100-zal, hangalámondással adja valamelyik honi hátsó csatorna). Mondhatnánk erre persze, hogy "de 2004-ben már újra John Travolta partnereként láthatjuk viszont". Aha, a Megtorlóban. Kin segít, ha megállapítjuk, hogy szombat esti kedvencünk ismét masírozik vissza a Ponyvaregény előtti beosztásába?
Senkin, és azért nem, mert ez mind nem is számít. Hogy kivétel lenne-e Roy Scheider, mert nála valóban nem számít, az esetleg már kérdés. Lehet, hogy nem kivételes, mert szerintünk Travoltának sem számít, hogy épp az ABC melyik nagybetűje mögé bújva rontja a vásznon a levegőt.
Nincsen nélkülük ugyanis semmilyen mozi; ha nem kavarnának éppen a Véres kés 3-ban, akkor abban az évben nem lenne egyetlen óriás költségvetésű A-film sem, meg sem tartanák az Oscar-gálát, győzne az európai film: Francois Ozon vagy Pedro Almodóvar retrospektív sorozatai mennének telt házzal a Kodak Arénában vagy hol a bánatban, egész Los Angelesben. Hm, egy jó kis Lars von Trier triple-feature-höz mit szólna a szeplős Johnny? Majd 500 évvel az utolsó háború utánÉ
Talán az utolsó rendes - már ilyen fősodorbéli - filmje az 1993-as Rómeó vérzik volt. Persze Garry Oldman, Juliette Lewis vagy Annabella Sciorra, pláne Lena Olin is csak akkor számít Hollywoodban színésznek, ha egy filmben játszik Tom Cruise-zal. Abban meg nem volt ilyen nevű. De ez sem számít.
Az viszont talán már valami, hogy ettől a Rómeótól számítva az utolsó 15 évben 40 filmet forgatott. Micsoda szám ez? Ja, 40 ilyet, B-t. S számít talán az, hogy ha ott van a neve a főcímen, akkor csak ott ragad a magunkfajta a tévé előtt, legyen akármilyen harmadlagos a csatorna. Ha másért nem, akkor az utóbbi darabokban már egyre toldozott-foldozottabbnak tetsző fejéért. Mert a színész: fej. Elsősorban. Aztán persze kéz meg láb meg minden - de a fejet, az arcot tesszük el magunknak belőle.
Mégis, mi lehet ez a fantasztikus mennyiség? A mozi folytatása a moziban. Ha olyan kedvvel hempergőznénk el "rendes" filmjeiben, mint az előbb a többiben, az is kiadna egy elfogadható listát, annyi lenne benne a cápa, mint fent az elnök vagy kicsit több. Szóval Spielberg (és utódai) összes tengeri gyilkosa, William Friedkintől a Francia kapcsolat (1971; kedvencünk első Oscar-jelölése, akkor még a supporting-kategóriában) vagy John Schlesingertől a Marathon életre-halálra (1976) vagy a már majdnem cool, gépszitakötős Kék villám (1983; szerintem ennek a helikopterein röpült fel a B-filmek bolygójára).
De ez a felsorolás is épp oly felesleges, mint amivel kezdtük. A Cápa az állat fogától érdekes, a másik a Dustin Hoffmantól, a harmadik a helikoptertől, bánom is én. Scheidert ezekben csak nagyon jó volt nézni, a filmek kiköpött olyanok lettek volna mással is, mint amilyenek. A filmcsinálás, a "filmművészet" éppen ott tartana ma is, ahol, ha mondjuk bárki játssza a cápa ellen fellépő rendvédelmi tisztviselőt.
De a legnegatívabb utópia lenne a filmkészítés, a majmok üres bolygója, kietlen pusztaság, amin időnként valami szúrós gazkupacot átsodor egy atomcsapás után is bekapcsolva felejtett szélgépÉ Ilyen lenne máma az egész Hollywood is és a Cinecitta is, annyi szent, ha nem Roy Scheider játssza Joe Gideon szerepét Bob Fosse 1979-es All that Jazz (Mindhalálig zene) című filmjében! Ebben a mélyen és perverzül gátlástalan én-filmben, az önzőség e mozgóképes csimborasszójában. Ebben a zenés-táncos-láncdohányos-halálos musical-8 és félben. Hogy van még a Földön showtime, és köszöni, egyfolytában a fénykorát éli, az egyéb most elhagyható egyébségek mellett csak azért van, mert egykor a Mindhalálig zene című filmben egy Roy Scheider nevű színész úgy beszélt róla, ahogy kellett (úgy, ahogy addig nem is tudtuk, hogy kell, hogy egyáltalán lehet).
Mit is mondott a rendőrkapitány Amity Islanden vagy hol? "You're gonna need a bigger boat." Ez állítólag Scheider improvizációja a filmben. Mától konkrét házi feladat.
