Szenzációs kiállítás nyílt El Kazovszkij munkáiból a Magyar Nemzeti Galériában. Rényi András kurátort provokációról, képvadászatról és az életmű politikai töltetéről kérdeztük.
Fahidi Éva 90 éves holokauszt-túlélő és Cuhorka Emese kortárs táncos duettjét lapzártánk napján mutatja be a Tünet Együttes Szabó Réka rendezésében, a Vígszínházban. A létezés eufóriájáról, a táncról mint létformáról, generációk találkozásáról beszélgettünk.
Öt hónap után menesztették Szentendrén Csató Katát, akivel szakmailag minden rendben volt. A történet ékes példája, milyen szerepbe került a kultúra a NER-en belül.
Érpatak polgármestere tüntetést hirdetett a róla szóló dokumentumfilm díszbemutatójára, de az Urániában demonstráció helyett végül csak önreprezentációra futotta. Orosz Mihály Zoltán a BIDF-en járt. Tudósítás és kritika a filmről.
Pesti turnéjának újabb állomásán Nádas Péter tegnap Móriczot és József Attilát hasonlította össze Mán-Várhegyi Réka és Szilasi László társaságában. A test vágyai és az úgynevezett csúnya beszéd is előkerültek.
Ávós kínzás, Zümzüm, kilincselés Aczélnál, a legédesebb magyar író, Ruttkai Éva és a ragyogás – Nádas Péter tartott olvasópróbát és mesedélelőttöt a Pesti Színházban.
A székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilika romjai fölött, autentikus helyszínen, István (2013) és László (2014) után immár harmadik alkalommal koronáztak Árpád-házi királyt, ezúttal Könyves Kálmánt – mindhárom alkalommal a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatójának rendezésében.
Tiltakozás az állami földek elherdálása ellen. Ez volt a napi tüntetésadag a Kossuth téren. Kevés ember, sok indulat és csekély figyelem kísérte a „nemzeti sorskérdés” ügyét.