Nádas Péter, miután hétfőn átvette a Szép Ernő-életműdíjat és egy rendkívüli olvasópróba keretén belül felolvasta Találkozás című drámáját a Pesti Színházban (beszámolónk a különleges délelőttről itt olvasható), folytatva budapesti megjelenéseit, csütörtökön részt vett az Ahogy azt a nagy Móricz elképzeli című kerekasztal-beszélgetésen (a Költők és koruk konferencia hetedik eseményén) a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). Nádas Bazsányi Sándor moderálásával Mán-Várhegyi Rékával és Szilasi Lászlóval beszélt a Móricz Zsigmondhoz és József Attilához fűződő különböző viszonyairól – és másról is. Aktív prózaírók beszélgettek ezen a késő délutánon arról, hogy tulajdonképpen József Attilának és Móricznak lényegi értelemben semmi köze nincs egymáshoz.
| ||
Egyfajta bemelegítésként a három epikus arról számolt be, hogy melyikük milyen módon kapcsolódott a móriczi vagy a József Attila-i életműhöz, mikor vagy milyen körülmények között találkoztak először az egyik vagy a másik munkásságával. Mán-Várhegyi azt mesélte, hogy fiatalként (és részben ma is) azért nem volt különösebb köze József Attilához, mert olyan mitikus alakként tekint(ett) rá, akinek lényét és költészetét megközelíthetetlennek ítélte, a Móricz-novellákat pedig a mesék folytatásaként értelmezte. Ehhez képest Szilasi Réz Pált idézve úgy gondolja, hogy „József Attila a világegyetem legnagyobb költője”, míg Móriczról fokozatos, generációs – elmondása szerint borzalmas – olvasmányélményei folytán – nem sokkal ez idáig – azt gondolta, az nem lehet, hogy „ennyire borzalmas lett volna az élet a proletárdiktatúra előtt”. De a diskurzus során többször említett, Esterházy Péter által írt Móricz-esszé mintha segített volna Szilasi értelmezésében: Esterházy a legnagyobb írónak nevezte Móriczot, és tanácsot adott, „hogy kell úgy olvasni, hogy ne fájjon” – emlékezett vissza Szilasi.
Nádasnak már elég régen, egészen fiatal korában „bejárása volt” József Attila költészetébe, míg a Móriczhoz fűződő viszonya kicsit komplikáltabban alakult. „Úgy kell elképzelni, hogy volt egy őrült, aki 10-11 évesen mindig – vagy majdnem mindig – olvasott” – mesélte magáról Nádas. Jókai volt a kedvenc prózaírója, és az volt az álma, hogy mindent elolvashasson tőle. De francia unokatestvére, Ivett megpróbálta eltéríteni a Jókai- és Verne-regények olvasásától, így kerültek Nádas kezébe Móricz Zsigmond művei. „Ő erőszakolta rám Móriczot” – mondta utólag hálásan Nádas, hozzátéve, hogy a francia lánynak bizonyára azért nem tetszettek Jókai művei, mert (teljes) megértésükhöz és élvezetükhöz anyanyelvi fantázia kell. „Soha nem jutott volna eszembe, hogy ezt a két szerzőt együtt emlegessem” – utalt a beszélgetés főszereplőire –, de ha már így esett, akkor Móricz és József Attila szociális felelősségérzete az, amely szerinte a legmélyebb összekötő kapocs közöttük. (Míg Kosztolányi Dezső ez irányú érzelmi intelligenciáját Nádas egy füttyhöz hasonlította, Babitscsal kapcsolatban pedig kijelentette, hogy neki nincs is olyanja.)
| ||
Miközben az 1931-ben megjelent Barbárok kapcsán felmerült nyelvi durvaságokról beszélgettek, Szilasi László elmondta, hogy véleménye szerint olyan, mintha Móricz Zsigmondnak két különböző nyelvhasználata lett volna: egy budapesti és egy nyelvjárási. Mán-Várhegyi Réka annak adott hangot, hogy ő maga kifejezetten szereti a móriczi tájszólást mint direkt közlési eszközt. Nádas Péter ehhez képest nyugtázta, hogy a magyar tájszólások lényegében eltűntek az irodalomból. Olyan, hogy „magyar nyelv” véleménye szerint azért nincs, mert olyan sokféle a nyelv, hogy azt nem lehet ilyenformán meghatározni. Móricz nyelvéről mint rontott, de szikár nyelvről beszélt Nádas, aki azt a kérdést tette hangsúlyossá, hogy vajon elfogadott-e manapság a beszédnyelvben a rétegnyelv, és használható-e, vagy át kell írni Kosztolányit és Móriczot (és a többieket), hogy megértsék.
Nádas felvetése miatt került elő a kérdés, hogy vajon a tárgyalt író és költő minden szava nemes-e? És mi a helyzet a trágársággal és obszcenitással? Példaként Nádas azt említette, mikor József Attila Gyömrői Editet (akit a költő pszichoanalitikusaként ismerünk) szidalmazza, és kimondja, hogy „a kurva anyád”. Akkor vajon azt érti-e a szókapcsolat alatt, amit jelent? És, folytatta Nádas, az ehhez hasonló „csúnya beszédet” miért tekintik a férfiak nyelvének, mikor a nők is tudnak, tudtak ekképp beszélni. Ha már a trágárságnál, obszcenitásnál tartottak a beszélgetők, nem lehetett kihagyni a testi örömök leírásával kapcsolatos anomáliákat sem: miért kellene a viktoriánus felfogás szerint olyan módon megnyilvánulni az emberi testről és az azzal történtekről, mintha fejtől lefelé nem lenne az embernek teste, amelynek a különböző részei nem lennének hatással egymásra.
| ||
És hogy hasonlíthat-e a szociális felelősségvállaláson túl bármiben József Attila és Móricz Zsigmond? Aligha. Két teljesen különböző figuráról van szó a kerekasztal-beszélgetés szereplői szerint, de „nagyon jó, hogy ilyen különbözőek”. Aztán abban sem volt vita hármójuk között, hogy például József Attila költészete nem folytatható, hogy Petri és Pilinszky nem léphetett volna színre J. A. nélkül, vagy hogy Móricz magánéletének erkölcsisége több ponton is vitatható. Bár ezzel kapcsolatban Nádas Péter érvelésével sem tudott vagy akart vitatkozni senki sem: „Ha az ember szerelmes, akkor szerelmes, kész, pont. Egyesülni akar a szerelmével. Ezt egy prózaírónak tudnia kell.” Mert egy költő másképp tudja mindezt. „Egy prózaíró nem lehet buta, kell hogy legyen antropológiai, fiziológiai és teológiai ismerete”, mert „a nyelv önmagában nincs”.
