TPP

A hatvanas évek elején járunk. A világháború, a soá és a mindent maga alá gyűrő sztálinizmus többszörös traumája által fojtogatott Lengyelország szürke, elhanyagolt, szegény és fél. Egy novícia és egy bírónő járja a gyanakvó, lesütött szemű, szótlan parasztok lakta vidéket. Nagynéni és unokahúg.

Amikor a II. világháború utolsó szakaszában a szövetségesek Párizs felé közelítettek, a megszállt város német parancsnoka, bizonyos Dietrich von Choltitz tábornok kezében volt másfél millió ember és a kulturális világörökség egy tekintélyes részének sorsa.

Aki egy katasztrófafilmet látott, látta mindet. Általában békés kisvárosi unalomból indítanak; szükséges némi környezetfestés, leendő főszereplők megrajzolása: kis sérelmek, nagy szív, egyszerű jellemek.

Az adriai szigetecske lakossága egyre csak fogy; több a temetés, mint a keresztelő; aki gyerekre vágyik, az nem tud megfoganni, az amúgy meglehetősen aktív nemi életet élő helybéliek meg többet járnak óvszerért a trafikoshoz, mint gyónni. A patrióta gyógyszertáros sem nézi jó szemmel, hogy fogyik a horvát.

Yesüim Ustaoglu filmjében Törökország egyik nem nagyon távoli, nem is olyan ismeretlennek ható vidékén járunk. Nem nélkülözés és nyomor, de azért szomorú prolisors az ott élők osztályrésze. Alig takargatott szegénységet, kilátástalanságot, elzártságot látunk, monoton, rosszul fizetett, kimerítő munkából élő, energiáikat kisszerű szórakozásokban levezető, ócska tévéműsorok által sugallt, földszintes vágyakat dédelgető kisembereket.

A film alapját képező sikerkönyv magának a 20. századnak kíván ún. görbe tükröt állítani. Kissé lökött, különösebben csak a robbantások iránt érdeklődő, ám hosszú életű hőse hagyván sodortatni magát az eseményekkel, bejárja a világot: egy sivár svéd faluból indulva a spanyol polgárháborún, az atombomba megszületésén, a Gulagon és a párizsi '68-on, majd a hidegháború lezárásán át érkezik meg egy másik sivár svéd faluba - egy bőröndnyi pénzzel, bűnbanda elől menekülvén.

Ha eltekintünk a nyilvánvaló kvalitásbeli különbségektől, amelyek egy Nobel-díjra jogosító regény és egy sikeres bestseller között vannak; ha az életanyagra figyelünk, amelyet a két soakönyv a maga módján, de elementáris közlésvággyal át akar adni; s ha még inkább azt a végső konzekvenciát s a belőle eredő életfelfogást tekintjük, amelyre a művek végül jutnak, akkor bízvást állíthatjuk, hogy a Fuss, fiú! - a magyarul nem olvasható könyv, s a belőle készült film - a Sorstalanság ellentétele, így és ezért: voltaképpeni párdarabja.

Pálfi György - Parti Nagy Lajos írásából készült - Taxidermiájának egyik epizódjában a versenyevés körül forog a történet. Az őrjöngő közönség előtt iszonyú tempóban kását kanalazó zabálóbajnok figurája tökéletes metaforaként jelenítette meg nemcsak a kelet-európai terheltség magát sportdiadalokban kompenzáló frusztrációját, de képet nyújtott a teljesítményimádat kultúrájáról is.

A produktum a szokott kisemberes komédia és egy kertévés celebshow egyvelege. Az előbbi műfajban a lúzerről kiderül, hogy csak akarnia kell, és övé a siker, a dicsőség meg a nő, az utóbbiban meg másodosztályú hírességek produkálják magukat valami olyasmiben, amiből aligha tudnának megélni.