magyarnarancs.hu: Vidéki?
Grímur Hákonarson: Én Reykjavíkban élek, de a szüleim falusiak, Izland déli részén laknak. Én is ott nőttem fel, gyerekkoromban a nagyapám farmján dolgoztam, az ő alakját elevenítettem fel az idős testvérpáron keresztül.
magyarnarancs.hu: Theodór Júlíusson Fridrik Thor Fridriksson filmjéből, A világegyetem angyalaiból lehet ismerős, de a másik testvért játszó Sigurdur Sigurjonsson nálunk teljességgel ismeretlen. Hol talált rá?
GH: Ő is híres színész Izlandon, bár főképp színházban játszik, ahogy az izlandi komikus színészek nagy része, hiszen a film még mindig nem túl jelentős iparág minálunk. Nincs is sok színészünk, akik közül válogatni lehetne. Sigurdur tévés produkciókban, kizárólag komédiákban játszott korábban, azért is növesztett szakállat a szerephez, hogy komolyabban vegyék. Mondhatni, ez élete első drámai filmes szerepe.
| ||
magyarnarancs.hu: Prágában végezte a filmes iskolát, mégis visszatért Izlandra dolgozni.
GH: A Slavek The Shit (Slavek, a szar – Sz. R.) című rövidfilmem után, amely sikerrel szerepelt Cannes-ban, a rövidfilmes programban, úgy éreztem, nincs értelme tovább Csehországban maradnom. Haza kellett térnem, Izlandon vannak az igazi történeteim, és ott könnyebb is összeszedni a filmjeimhez az anyagi támogatást.
magyarnarancs.hu: A Kosok sztorija honnan jött?
GH: Két testvér, akik egymás szomszédságában élnek vidéken, mégsem beszélnek egymással: ez teljesen átlagos jelenség Izlandon. Csak az állataikat, a juhokat és kosokat szeretik, szinte szerelmesek beléjük, különleges szerepet töltenek be az életükben. Szóval, egy olyan családi konfliktusról akartam filmet csinálni, amelyben az emberek inkább az állatokhoz beszélnek, és nem egymáshoz. Erre jött még a harmadik ötletem: a kosokat, juhokat fenyegető kórság, amely ezen a vidéken, ezeknek az embereknek legalább olyan katasztrófát jelent, mint máshol egy földrengés vagy egy vulkánkitörés.
| ||
magyarnarancs.hu: Nyugtasson meg, azért ön ennél szorosabb viszonyt tart fent a testvérével, ugye?
GF: Én és a bátyám jól kijövünk egymással, ehhez hasonló konfliktusaink egyáltalán nincsenek. De biztos vannak velem egykorú emberek, nem feltétlenül izlandiak, akik hasonló cipőben járnak, mint a filmben szereplő testvérpár. Itt azért keményebb a helyzet, mert ezek az emberek teljes elszigeteltségben élnek, valahol függnek is egymástól, mert hiába nem akarnak, előbb-utóbb muszáj lesz beszélniük egymáshoz, hiszen nincs más, akihez szólhatnának.
magyarnarancs.hu: A Kosokra azt szokták mondani, tipikus skandináv film. A helyi rendezők közül kik voltak önre a legnagyobb hatással?
GF: Fridrik Thór Fridriksson, mondhatni, a múzsám. Ő is szereti a vidéket, a fekete humort, a Kosokhoz talán A természet gyermekei című, Oscarra is jelölt filmje áll a legközelebb. De persze Bent Hamer, Aki Kaurismäki vagy épp Roy Andersson is nagyban hatott rám.
| Kosok Ennyi hideg, ennyi szél, ennyi jég talán nincs is, mint ebben az Európa-díjra méltán jelölt izlandi filmben. Se ennyi rideg bezárkózás, lefojtott indulat, önpusztító konokság. Pusztaság, két házzal, félórányi motorozásra a legközelebbi falutól. Benne két halálos ellenség: testvérek, emberöltőnyi ideje tartó, engesztelhetetlen haragban. Miért? Nem derül ki, jelentősége nincs is. A haragot soha nem annak oka, hanem dinamikája tartja fenn. Nők nem voltak soha és nem lesznek már az egymás gyűlöletében megvénült farmerok környezetében. Csak bárányok. Dús gyapjú, szívós, nemes és fenséges fajta, a vidék büszkesége mind. Az övéké minden törődés, figyelem és szeretet. Tőlük várható minden öröm és dicsőség (kié az év legszebb kosa? – az egyik testvér fél ponttal szorul a másik mögé, a helyi verseny második helyére), a visszaigazolás, hogy nincs és nem volt hiába az élet.
És akkor jön a járvány, a járvánnyal a hivatal. Amely felmér, rendelkezik (az állatok „megsemmisítéséről”) és intézkedik (fegyverrel, aztán markológéppel és vegyszeres fertőtlenítéssel). Vajon meg lehet-e menteni az egyedi fajtából legalább néhányat, pincébe rejtve, hatóság elől menekítve? Vajon meg lehet-e menteni máshogy, mint egymás segítségével? S lehet-e segítséget nyújtani és elfogadni annak felismerése nélkül, hogy a másik is én vagyok s voltam mindig is? A mellbevágóan erős, biblikus történet szűkszavú dialógusokban, kitartott, konkrétságukban és köznapi funkcionalitásukban is elemelt, szimbolikus értelemmel telített képekben, határozott gesztusokban bontakozik ki. Egyszerre realista, durva reakciókban bővelkedő dráma, amelyben önzéssé, gőggé, sérelemmé változott a szeretetlenség, és balladai tömörségű példázat, amelyben a tomboló viharban hóba vájt lyuk válik anyaméhhé. És nem tudni, lehet-e onnan (ismét) megszületni? TPP
| |||
