A másfél évtized bujkálás után Argentínában elrabolt náci főhivatalnokot Izraelben állították bíróság elé s ítélték halálra. A per azóta is viták tárgya, hisz a megérdemelt ítélet épp az előzményei (emberrablás, a bűncselekmények idején még nem létező állam bírósága előtti felelősségre vonás) miatt kifogásolható eljárás során született meg. E problematikus bírósági eljárást viszont – a kor kétségtelen médiaszenzációjaként – adta a tévé.
Ebben a filmben is (amerikai) tévéseket látunk, akik közvetítik a Pert. Vannak akadályok (a bíróság nem akar kamerákat a tárgyalóteremben, nácik fenyegetőznek), de ők leküzdik, és nem hátrálnak meg. Van vita, hogy mikor kit mutasson a kamera. Van egy tépelődő rendező, aki szilárdan hiszi, hogy a tárgyalás közvetítésének 8 hónapja alatt egyszer, egyetlen másodpercre majd valami emberire emlékeztető kifejezés jelenik meg a Gestapo-főnök arcán. Van elmélkedés arról, hogy médiaszempontból több nézőt érdemelnek-e az Eichmann ellen tanúskodó áldozatok, mint az űrbe éppen akkor kilőtt első ember.
És van önfényezés. Arról értesülünk, hogy a hivatástudattól fűtött tévések elviszik a világ minden otthonába a hírt a soáról. Hogy nekik köszönhetően tudni fognak róla mindenütt és szembenéznek vele. Hogy ez az évszázad médiaeseménye. Persze, a per maga gátakat tört át a közbeszédben – a média jelentős közreműködésével. Ám e médiamunkások közül néhányból, mégoly fontosakból is, ezen a módon hősöket kreálni és ilyen reflektálatlanul ünnepelni őket, nyilván túlzás.
Forgalmazza a Pannonia Entertainment és a Freeway Entertainment
