Film

Victoria

  • 2015. november 15.

Film

A főszereplő spanyol lány egész Berlinig menekült koncertzongorista karrierjének kudarca elől, éhbérért pincérkedik, s gond nélkül elmegy bulizni négy ismeretlen fiúval, még ő tartja a lelket az addig oly nagyarcú macsókban, amikor azokat egy maffiózó bankot rabolni kényszeríti.

Ritka film az olyan, amelyet a felvételekor alkalmazott technikai kunszttal reklámoznak. Ennek a német thrillernek azonban fokozza a hatását, ha a néző tudja: az egészet real time-ban, egyetlen kamerával, egyvégtében vették fel, s nincs benne semmi trükk (mint a Birdmanben, mondjuk): a könnyed hetyegésnek induló, majd bankrablásba és véres menekülésbe torkolló berlini éjszaka története tényleg vágás nélkül kerül a szemünk elé. (Bár van a filmnek vágója, csak az ördög tudja, mivel is járult hozzá a végeredményhez.)

Az alkalmazott metódus fokozza a történések valódiságának illúzióját, s fokozza a feszültséget is. Egyfelől elismeréssel adózunk az operatőr, a norvég Sturla Brandth Grøv­len, de még inkább a színészek, különösen a karakterét bámulatos koncentrációs képességgel megformáló és a film során hihetetlen fizikai teljesítményt nyújtó főszereplő, Laia Costa munkájának. Másfelől viszont a film maga rá is szorul erre a háttértudásra. E nélkül valószínűleg jobban feltűnne az építkezés darabossága, szemet szúrnának a történet logikai ellentmondásai, a szereplők közötti viszonyok kliséi, a zárlat könnyen megjósolható, erőltetett fordulatai. Akkor csak egy tucatfilm volna. Így meg azt mondja rá az ember, hogy aha, milyen ér­dekes.

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.