Film

Victoria

  • 2015. november 15.

Film

A főszereplő spanyol lány egész Berlinig menekült koncertzongorista karrierjének kudarca elől, éhbérért pincérkedik, s gond nélkül elmegy bulizni négy ismeretlen fiúval, még ő tartja a lelket az addig oly nagyarcú macsókban, amikor azokat egy maffiózó bankot rabolni kényszeríti.

Ritka film az olyan, amelyet a felvételekor alkalmazott technikai kunszttal reklámoznak. Ennek a német thrillernek azonban fokozza a hatását, ha a néző tudja: az egészet real time-ban, egyetlen kamerával, egyvégtében vették fel, s nincs benne semmi trükk (mint a Birdmanben, mondjuk): a könnyed hetyegésnek induló, majd bankrablásba és véres menekülésbe torkolló berlini éjszaka története tényleg vágás nélkül kerül a szemünk elé. (Bár van a filmnek vágója, csak az ördög tudja, mivel is járult hozzá a végeredményhez.)

Az alkalmazott metódus fokozza a történések valódiságának illúzióját, s fokozza a feszültséget is. Egyfelől elismeréssel adózunk az operatőr, a norvég Sturla Brandth Grøv­len, de még inkább a színészek, különösen a karakterét bámulatos koncentrációs képességgel megformáló és a film során hihetetlen fizikai teljesítményt nyújtó főszereplő, Laia Costa munkájának. Másfelől viszont a film maga rá is szorul erre a háttértudásra. E nélkül valószínűleg jobban feltűnne az építkezés darabossága, szemet szúrnának a történet logikai ellentmondásai, a szereplők közötti viszonyok kliséi, a zárlat könnyen megjósolható, erőltetett fordulatai. Akkor csak egy tucatfilm volna. Így meg azt mondja rá az ember, hogy aha, milyen ér­dekes.

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.