Film

A szerelem útján

  • 2015. december 12.

Film

Ha eltekintünk a művészvilág felől érkező Nagy Átértelmezőktől: zsánerfilmet az csinál, aki biztosra megy. Ami már bejött, azzal nagyot bukni nem lehet. Van olyan, eredetileg a kulturált polgári közönség szórakoztatására kieszelt színműséma, amelyben két egyszerű ember fatális találkozásából, sok magánéleti jellegű és tartalmú helyzetgyakorlat után, a második felvonás végére megszületik a szerelem. Filmen Richard Linklater szokott sikert aratni az édesbús Mielőtt…-széria tízévenként elő­vezetett darabjaival.

Jelen dolgozat már a(z eredeti) címében is ide utal vissza: Before We Go, vagyis Mielőtt mennénk. Merthogy a két főhős menni akar. Az egyik haza a férjéhez, aki hűtlen volt ugyan, de most javulni látszik, a kötődés még erős. Csak épp nem lehet már visszavonni az otthon hagyott búcsúlevelet – mert elment az utolsó vonat. A másik volt szerelméhez menne, akiért még mindig lángol – de az meg, micsoda meg­lepetés, már régen más oldalán keresi a boldogságot. Hogy végül ők ketten, sok bő lére eresztett és kínos konyhai bölcsességet könnyes szemmel felismerő beszélgetés után egymásra találnak, az a film első tíz másodperce után világos. Annak meg, hogy azért úgy találnak egymásra, hogy a (nyilván jövőre elkészítendő) második részben jussanak el a beteljesülésig, nyilván üz­leti értelme van.

Linklater tehetséggel megírt forgatókönyvekből, jó színészekkel játszat átlagembereket. Chris Evans nem érzékeli a különbséget a köznapi és a tucat, az egyszerű és a banális között. Klisékből összepakolt sztoriját csak szemlesütve lehet elviselni.

Forgalmazza az ADS Service

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.