Egyszemélyes film. Jennifer Aniston, a hollywoodi vígjátéknagyüzem üdvöskéje ezúttal baleset után lábadozó, egyetlen gyermekét elvesztő anyaként lézeng, émelyeg és szenved. Nem segít rajta a pozitív hozzáállást agresszív felszínességgel követelő csoport- és az elviselhetetlen testi fájdalmakkal járó fizikoterápia, viszont biztos léptekkel halad a teljes gyógyszerfüggőség irányába. Öngyilkossá lett terápiás csoporttársa példája vonzza, a szabadulás lehetősége a jóvátehetetlen, ezért fel sosem oldható kínoktól. Ez a kimért lassúsággal előrehaladó, apró eseményekből, cselekvésfoszlányokból álló film egy döntés megérlelődésének története.
Daniel Barnz rendezése lassú, itt-ott hatásvadász, fölösleges, elvarratlan mellékszálai miatt és a többször is nyomatékosított háttér-információk okán jócskán redundáns. Ám, mivel egyszemélyes film, Aniston jelenlétén, drámai erején múlik minden. Erőteljes, meggyőző alakításának hitele pedig ugyanabból a reflexivitásból meríti erejét, ami miatt komikaként is jó nézni a pályája csúcsára jutott színésznőt.
A hősnő tudja, milyen praktikákat dolgozott ki a civilizáció veszteségeink kezelésére. De azt is tudja, hogy mindez az olcsó, ipari pszichológia protokollja. Aniston viszont egy fordított utat bejárni képes alakot mutat fel. Aki a fájdalmat magától eltartani akaró világot nézi kívülről, a felkínált menekülési útvonalakat utasítja el, s épp a veszteséget akarja megélni. Mert nem igaz, hogy van segítség. A terheket sem lehet letenni. Azokkal együtt lehet felállni a padlóról. Esetleg.
Forgalmazza a PARLUX Entertainment
