Marie szépen kiszámított, elrendezett, méretre szabott jólétben éli magányos és boldogtalan életét. A munkája, hivatása, szenvedélye is ez: a dolgok kiszámítása, megmérése, osztályozása, hiszen a mértékegységek norvég hivatalának alkalmazottjaként mér, számol és ellenőriz. Mígnem előbb ágynak eső, majd elhalálozó apja, a Nagy Norvég Mérce nyomdokába lépve egy párizsi konferencián kell hitelesíttetnie az amúgy páncélszekrényben, lég- és fénymentes körülmények között őrzött egykilós súlyt. Mármint a Nagy Norvég Egykilósat. És a többi Nemzeti Egy Kilót cipelő és a méréstechnika tökéletesítésének követhetetlenül partikuláris részletkérdésein molyoló csodabogarak közt mi más várhatna rá, mint a szerelem?
Bent Hamer író-rendező mindig is értett a leheletfinom, már-már észrevehetetlen iróniához, s ebben az esetben is sikeresen teremti meg a maga groteszk, mégis hétköznapi világát a szituáció elrajzoltsága és a karakterek realista megformálása közötti feszültség segítségével. Ám a végül mégis obligát románcba, ill. kínosan pozitív ún. üzenet többszöri nyomatékosításába torkolló opus egyrészt maga is egy laboratóriumban kidekázott kompozíció: nincs egy váratlan fordulat, egy előre ki nem számítható történés; a sterilitást nem ábrázolja, inkább megvalósítja a film. Másrészt a nemhogy lassú folyású, de őszintén szólva embertelenül unalmas mű túlságosan egyértelmű metaforákban óhajt falvédőre kívánkozó életbölcsességeket közölni.
Forgalmazza a Vertigo Média
