Korosodó angol pár. Biztos nyugdíj, tisztes jómód, tágas vidéki ház, kiterjedt baráti kör. És megrögzött szokások, túl jól ismert rigolyák, gyógyszerekhez igazított napirend. Jól temperált együttműködés, kölcsönös tisztelet, sőt meghittség. Béke. És ellobbant hitek, kihunyt szenvedélyek, decens csömör. Házassági évfordulóra készülnek, amikor jön a hír, hogy ötven év után, egy svájci gleccserbe fagyva megtalálták a férfi egykori szerelmének holttestét.
Nem történik semmi durva. A férfi csak eljátszik a gondolattal, de nem utazik el Svájcba. A nő pedig tudja, hogy a férfi eljátszik a gondolattal. S bár végül együtt ünnepelnek, pezsgőző barátok gyűrűjében, és az esküvői szerelmes slágerre is könnyek között lassúznak, semmi sem lesz már úgy, ahogy évtizedekig lenni látszott. Mert semmi sem volt úgy, ahogy lenni látszott – akkor, amikor az elveszített kedves úgy élt ott velük, hogy nem is tudtak róla. Titokban határozva meg nemcsak szokásokat, de döntéseket, élettervet is.
A kiinduló helyzet persze mesterkélt, a gleccserbe fagyasztott ifjúság mint metafora pedig tolakodó. A bensőkben zajló csendes dráma mégis igazi. Két, már a halál közelében járó ember próbálja megpillantani a másik és saját igazi arcát a hosszú évek erőfeszítésével kimunkált maszkok mögött. Tom Courtenay és Charlotte Rampling a csupa jóindulat, szeretet, hála és odaadás mögül hozza elő alig észrevehető gesztusokkal a szomorú életcsődöt. Egzisztenciális kétségbeesésük finom eszközökkel megformált, mégis elemi. Kitépett szívek a csipketerítőn.
A Cirko Film – Másképp Alapítvány bemutatója
