Szőnyei Tamás

  • Szőnyei Tamás

Szőnyei Tamás cikkei

Ha túlélem - Aleksandar Zograf képregényrajzoló

Érdemes Budapestre jönnie a Belgrád melletti Pancsován élő Zografnak, aki a balkáni rémálom hátországának mindennapjairól szóló tudósításaival berajzolta magát a nyugati comics-elitbe, mert eddig valahányszor ezt tette, történelmi események következtek be. 1999-ben, óvóhelyi körülmények között mutatta be Life Under Sanctions (Élet a szankciók alatt) című sorozatát a Black Black Galériában, Milosevic bukásáig - azaz megjósolhatatlan ideig - nyitva hagyott határidővel (Narancs, 1999. július 22.), és lám, 549 nap után lebonthatták a tárlatot, a diktátor megbukott (Narancs, 2000. október 19.). Pár hete, első magyar kötete (Pszichonauta - Látomások a Balkánról) megjelenése alkalmából járt itt, a II. Képregényfesztiválon, és lám, röviddel hazatérte után meghalt Milosevic. Zograf (a könyvmásoló szerb szerzetesekre utaló művésznév jelentése kb. képíró) természetesen nem tudott erre nem reagálni, lapunknak küldött rajza a túloldalon látható. Az egykori fanzine-készítő (Kreten) és rockújságíró (Dzuboks) képregényei a jugó háború elején kezd-tek megjelenni az USA-ban, Franciaországban, Olaszországban.

Temetve él

A magyar színház egyik legnagyobb hatású egyénisége megrendezte önnön gyászszertartását, hogy közösen élhessünk át valamit, amit így még soha.

Hitparádé - Pajor Tamás: Önök érték (lemez)

Tán megbocsátják nekem, de kb. tizenöt éve, a lemez nélküli - viszont a főhős akaratától függetlenül mp3-ban tovább élő -, örökkévalóságra ítéltetett Neurotic antitéziseként az Úr üzenetét hirdető Amen első jelentkezései (Amen; A Föld Show-ja) óta nem kísértem figyelemmel Pajor Tamás működését.

Kövess minket: