Ady Endre hajdani törzskocsmája az elmúlt években a Goethe Intézet földszinti traktusaként, Eckermann néven vált népszerű kávéházzá. Nemrég ismét Három Holló lett - de hogy meg is maradhat-e, az kemény ingatlanhasznosítási kérdés.
A kiürített igazgatói iroda ab-lakán kerek lyuk. Golyóütötte. Az Andrássy úton vagyunk, a pár hete a Ráday utcába költözött Goethe Intézet egykori székhelyének első emeletén. Pompás kilátás az operaházra, s előtte a kőszfinxre, melyről maga Ady zuhant le egy részeg éjszaka - a történetet Krúdy Gyula mesélte el, a pesti német ajkú közönség épülésére pedig Wilhelm Droste fordította le az általa szerkesztett Drei Raben című folyóirat 2003. februári Ady-számába.
Droste Ady szerelmeseként in-dította el az Eckermannt, s most mintha élet-halál kérdése lenne számára, hogy tovább tudja-e vinni ugyanitt a Három Hollót. Fölterjeszkedhet-e a félemeletre (ahol különtermeket képzel el felolvasóesteknek, focimeccseket és művészfilmeket játszó képernyőknek, carambolage-biliárdasztaloknak - tehát nem a lyukasaknak, hanem ahol ütközve "összecsókolóznak" a golyók), és levonulhat-e az alagsorba (ahol a legjobb éttermet látja lelki ízlelőbimbói előtt, az operaház vendégeire is számítva, akár a dalszínházzal is kooperálván jegyárba foglalt fogyasztással).
Alapvetően pénzkérdés az egész. Az épület tulajdonosa a CD Hungary Ingatlanhasznosító Forgalmazó és Szolgáltató Rt. A hatalmas ingatlanvagyonnal, mintegy 130 objektummal, csupa értékes, diplomáciai színvonalú épülettel és lakással gazdálkodó, privatizált cég - a Külügyminisztérium által alapított vállalat jogutódja - egyelőre engedi, hogy a Három Holló a helyén maradjon, de előreláthatóan olyan magas bérleti díjat szeretne a földszinti helyiségért (négyzet-méterenként havi 50 eurót), ami a szimpla kávéházi forgalomból nem termelhető ki. Pláne nem akkor, ha az marad a hely politikája, hogy itt órákon át el lehet olvasgatni, kártyázgatni egy kávé mellett. Így alakult ki, s Wilhelm Droste szerint pont így van jól.
Wilhelm Droste szívének egyik csücske az irodalomé, a másik a kávéházi kultúráé. Német irodalmat tanít az ELTE-n, magyar műveket ültet át németre, s közben kávéházakat gründol.
"Nyitott ajtó, élő ház" - fogalmazza meg a város társadalmi életébe szervesen bekapcsolódó külföldi kulturális intézet és a földszintjén működő kávéház egészséges szimbiózisának alaptételét. A 90-es évek közepén nyitotta meg az Eckermannt. (A szellemóriás krónikására utaló és egyúttal Esterházy-konnotációt is hordozó elnevezés ötlete Sugár János médiaművésztől ered; telitalálat, amit a földkerekség bármely pontján használhatna a Goethe Institut több mint 120 egységből álló hálózata.) Miközben az Andrássy úton a Három Holló jövőjét szeretné megoldani, a Ráday utcában megnyílt új Goethe Intézet földszint-jén pedig az ottani Eckermannt próbálja vonzó hellyé varázsolni (egyébként piaci áron bérli, ott sem lesz, itt sem volt Goethe-alkalmazott), szóba jött, hogy a berlini Magyar Ház földszintjén is csinálhatna egy jó helyet.
' fordította németre a Narancs őskorának presszósorozatából született kötetet, néhai Bodor Ferenc munkáját (Pesti presszók, 1992), írt egy könyvet a magyar fővárosról (Budapest: ein literarisches Porträt, 1998), s hosszan foglalkozott a Három Holló házával. "Tíz éven keresztül ez volt Ady törzshelye, amikor Pesten volt. Ahhoz képest, hogy a lakásban, ahol három hónapig élt, mielőtt meghalt, múzeumot rendeztek be, itt - ráadásul rossz helyen - csak egy kis táblácska van. Egy normális város szerintem élne azzal a lehetőséggel, hogy megőrizheti ezt a helyet akkor is, ha nem lehet pontosan tudni, milyen volt a cégtábla és az akkori berendezés. A kocsmákat nem dokumentálták, csak a kávéházakat."
Végigjárta az összes antikváriumot és képeslapgyűjtőt, de a Három Hollóról nem talált semmit: az kocsma volt, de talán éppen ezért, a korszak más - és az irodalmi életből ismert - kávéházai helyett Ady inkább ezt frekventálta. A szfinxes sztori megörökítésén túl Krúdy írt egy drámát is Három Holló címen. Wilhelm Droste számára épp Krúdy és Ady jelentette a belépőt a magyar irodalomba. Elsősorban miattuk kezdett magyarul tanulni. De még mielőtt belevágott volna, Ady szemei varázsolták el, Székely Aladár fotóiról: "Ez az ember többet tud. Ezt láttam a képeken. Tudni akartam, mit tud."
Gimnáziumi történelem- és némettanár létére azért nyitott kávéházat huszonöt éve Hamburgban, mert beleszeretett a pesti presszóéletbe, a Bambi és a Quint volt a kedvence. A kávéházból bejött pénzből töltött féléveket Budapesten, s alakította ki kétlaki életét, még a berlini fal fennállása idején, majd annak leomlása után települt át ide. Az Ajtósi Dürer soron megcsinálta a Dürer kávéházat, majd jött hét-nyolc éve az Eckermann. "Ha körülnézel, azt látod, hogy minden második ember olvas, és nem iszik. Ami üzletileg nagy gond, de kávéház-hangulatilag persze nagyon szép látvány" - mondja kapucsínót kortyolgatva.
Az idilli helyzet azonban megváltozott. A hirtelen jelentősen megemelt bérleti díjat a Goethe is sokallta, s elköltözött. Az Eckermann fölvette kocsmatörténelmi nevét, Roskó Gábor elkészítette a Három Holló cégérét. Már "csak" a pénzkérdést kéne megoldani. Wilhelm Droste éjt nappallá téve tárgyal, magyar és külföldi üzletembereknek, európai kultúrdiplomatáknak vázolja elképzeléseit. Minden megoldásra nyitott, csak hogy megőrizhesse - önmagának és Budapestnek - ezt a kis füstös Ady-szentélyt. A nemdohányzó fertály falán Ady-fotók, a költő bekeretezett közlekedési bérlete meg persze egy régi 500 forintos, a képével. Egy Ady, ha még emlékszik rá valaki.
