Érdemes Budapestre jönnie a Belgrád melletti Pancsován élő Zografnak, aki a balkáni rémálom hátországának mindennapjairól szóló tudósításaival berajzolta magát a nyugati comics-elitbe, mert eddig valahányszor ezt tette, történelmi események következtek be. 1999-ben, óvóhelyi körülmények között mutatta be Life Under Sanctions (Élet a szankciók alatt) című sorozatát a Black Black Galériában, Milosevic bukásáig - azaz megjósolhatatlan ideig - nyitva hagyott határidővel (Narancs, 1999. július 22.), és lám, 549 nap után lebonthatták a tárlatot, a diktátor megbukott (Narancs, 2000. október 19.). Pár hete, első magyar kötete (Pszichonauta - Látomások a Balkánról) megjelenése alkalmából járt itt, a II. Képregényfesztiválon, és lám, röviddel hazatérte után meghalt Milosevic. Zograf (a könyvmásoló szerb szerzetesekre utaló művésznév jelentése kb. képíró) természetesen nem tudott erre nem reagálni, lapunknak küldött rajza a túloldalon látható. Az egykori fanzine-készítő (Kreten) és rockújságíró (Dzuboks) képregényei a jugó háború elején kezd-tek megjelenni az USA-ban, Franciaországban, Olaszországban.
*
Magyar Narancs: Egyszerűen, postai úton juttattad ki a képregényeidet?
Aleksandar Zograf: Igen. Nem számítottam semmire, de megjelentek. Olyan ez, mint amikor az amerikai Délről Északra került fekete zenészek egyszer csak azt vették észre, hogy mindenkit érdekel, amit csinálnak. Úgy döntöttem, a szülővárosomban maradok, és megpróbálok változtatni valamit a dolgokon. Nem nevezném ezt missziónak, inkább egy érdekes játéknak a szituációval és a sorssal: ha túlélem a nehezét, minek menjek bárhová, mikor majd jobbra fordul a helyzet? A művészek mindig olyasmit cselekszenek, ami tilos, lehetetlen vagy ellentmond a normális logikának. Nincs ebben semmi különös, egyszerűen a helyemet kerestem az univerzumban, s úgy találtam meg, hogy egy balkáni kisvárosban élek és máshol publikálok. Azt akartam, hogy megértsék: lehetséges egy távoli kis ország kis városában, annak is az egyik legrosszabb részében, az ipari negyedben élni, s közben New Yorkban és Párizsban publikálni.
MN: Tudta a környezeted, hogy te vagy Zograf, aki rajzos üzeneteket küld a nagyvilágba? Nem érezted néha veszélyben magadat?
AZ: A legtöbben eleinte nem tudták. Aztán kiderült, mert odahaza is kezdtem ismertté válni. Az egyik első tévériport után a házunkban lakó cigányasszony megkérdezte, Belgrádban csináltam-e valamit - számára Belgrád volt a világ közepe. Ráhagytam, túl absztrakt lett volna neki, hogy valójában Amerikában jelentek meg a rajzaim. Mindez tulajdonképp a szándékaimtól függetlenül történt. Miután politikai eseményekre reflektáltam, elgondolkoztam azon, nem dühítek-e fel valakit a rajzaimmal, de soha semmi nem történt. Talán mert nem szeretem túl nyilvánvalóan ábrázolni a dolgokat. A feleségemnek milliószor elmondtam, milyen szörnyeteg Milosevic, de egy képregényben túl könnyű volna lerajzolni és odaírni, hogy hülye. Az nem művészet, csak politikai állásfoglalás, olvasmányként nem érdekes. Anélkül is kiderül a képregényeimből, hogy Milosevic bolond, hogy ez le lenne írva.
MN: Az egyik képregényed arról szól, hogy úsztad meg a behívást.
AZ: Szerbián kívül sokan nem tudják, hogy valójában nagyon népszerűtlen volt ez a háború, kevesen is vonultak be. Viszont az alvilágot megfizették, hogy csatlakozzon a hadsereghez, és ezek válogatás nélkül megöltek bárkit. 'k követték el a legtöbb háborús bűnt - persze kegyetlenkedtek átlagemberek is. A többség elrejtőzött a bevonulás elől, és a katonai hatóság nem tudott mindenki után eredni. Nem is akartak fegyvert adni az ellenkezők kezébe, mert féltek, hogy ellenük fordítják, vagy egyszerűen megszöknek a frontról, amit sokan meg is tettek. Akinek állandó munkahelye volt, azt könynyebben megtalálhatták, de én szabadúszó voltam, és nem kaptak el.
MN: Jelentős szerepe van a képregényeidben az álmoknak. Tényleg ilyen sokat álmodsz, vagy csak kitalálod ezeket?
AZ: Számomra kihívás, hogy úgy ábrázoljam a dolgokat, ahogy megtörténtek. Az olvasó-ra bízom, elhiszi-e vagy sem, én csak annyit mondhatok, hogy mindez valóban álom. A legjobb álmaim némelyike nincs is a könyvben, mert túl bonyolult volna képregényen belül ábrázolni őket. Az álmodás képessége fejleszthető, én sokat gyakoroltam az éleslátó álmodás technikáját: álom közben a kezedet kell nézned, ami hozzásegít ahhoz, hogy a tudatodnál maradj. Az éleslátó álom technikáját alkalmazók visszatérő álmai színesek. Fontos a koncentráció is, hogy akard megjegyezni az álmaidat, akarj színesben álmodni.
MN: Képregényeid zöme egyes szám első személyű: nem félsz, hogy túl sokat használod a saját figurádat?
AZ: Én nem felnagyítani akarom az egómat, hanem lerombolni. A saját figurámmal nyugodtan ironizálhatok, nevethetek önmagamon, ami egészséges dolog. Ha másvalakin viccelnék, fájdalmat okozhatnék, és rossz érzésem keletkezne, amiért kihasználtam őket. Magamat megbánthatom.
MN: De megvan a véleményed a szerb mentalitásról is. A szerb rulettről például, amikor újgazdag kölykök rémes turbófolkot hallgatva a drága kocsijaikkal teljes gázzal áthajtanak a tiloson.
AZ: Az ilyesmin nem segíthetsz. Szerbia hatalmas válságon ment át az elmúlt tizenöt évben, sőt egész történelme válságok sora. Kettős érzéseim vannak. Legtöbbször kritizálom és elviselhetetlennek tartom, ha olyasmit tesznek a környezetemben, amit helytelenítek. De néha még a legrosszabb fajta viselkedést is együttérzéssel figyelem. A hibái is az emberhez tartoznak, meg kell tanulnunk bánni ezekkel. A gazdagabb társadalmaknak is megvannak a maguk problémái.
MN: Mi lesz a következő képregényed témája?
AZ: Hetente két színes oldalt kell megtöltenem a Vremének. Pokoli érzés, amikor egy-két nappal a határidő előtt még nem tudom, mit csináljak. De megtanultam tágra nyitni az érzékszerveimet, figyelni mindarra, ami az utamba kerül, az apró részletekre koncentrálni, és ezekből történeteket kibontani. A múltkor Belgrádban sétálva széttépett papírdarabokat láttam a földön. Az 1950-es években íródott szerelmes levelek voltak. Valaki ezekre öntötte ki a szívét, ötven évvel később szemét lett belőlük. Dátum is volt rajtuk, végigkövethettem, hogyan torkollott drámába egy nagy szerelem. Bárhol találhat az ember nyersanyagot, csak figyelni kell - ahogy az álmokra is.
