Techet Péter

„Milyenek a horvátok?” – tette fel Božo Skoko zágrábi újságíró legutóbbi könyvében, egészen pontosan annak címében, a kínzó kérdést.

Hétfőn hajnali négyig még úgy festett, hogy az új zágrábi parlamentben négyen is képviselhetik majd az isztriaiakat; végül csak hárman maradtak a hivatalos eredmények szerint.

Nemrég ültük százharmincadik évfordulóját annak, hogy az elmeháborodottnak ítélt, hóbortos király beleimbolygott a Starnberger Seebe, és megfulladt.

Ferenc pápa egész Európában magára haragította a nacionalista jobboldalt, amiért oly egyértelműen állt ki a menekültek mellett. A háttérben azonban mélyebb és régebbi konfliktusok húzódnak – a katolikus egyházon belül és körülötte egyaránt.

A New York Timesban nemrég egy vezető francia politikus, bizonyos Marine Le Pen írt hosszú véleménycikket a Brexitről, amely szerinte a „népek tavaszához” vezet majd. A Nemzeti Front elnök asszonya az Európai Unióval való szembenállást a Vormärz liberális időszakához hasonlította, amikor is a gonosz birodalmakkal, szupranacionális dinasztikus szövetségekkel szemben Európa népei felkeltek.

A bécsi alkotmánybírák érvénytelenítették a május végi elnökválasztás második fordulójának az eredményét. A szélsőjobboldal még közelebb került a végső győzelemhez.

Amikor tavaly év végén kiderült, hogy a franciaországi foci Európa-bajnokságon Ausztria és Magyarország egy csoportba kerül, rögtön felbukkant a régi vicc a kávézóba belépő Habsburg Ottóról, aki a hírre, miszerint Ausztria és Magyarország játszik, értetlenkedve visszakérdez: „no ja, de ki ellen?”

Az év elején a trieszti napilap, az Il Piccolo arról számolt be, hogy tavaly az olasz kikötővárosban egyre többen adtak „habsburgiánus” neveket a gyerekeiknek. Az újszülött triesztiek között még egy németesen írt Franz Joseph is akadt. A Habsburg-időkben még meglehetősen irredenta napilap mára megszelídült az uralkodóházzal szemben, és inkább a helyi identitás erősítését, a városi múlt ápolását látja ebben az új divatban.