TPP

Sofia Coppola munkája feminista válasz a tavaly nyolc Oscar-jelölésig jutó Elvisre.

„A kultúra ott kezdődik, ahol konyha van; amikor a szakács művének ihletője nem az éhség, hanem a kultusz”

A film gagyi komédiának indul, majd váratlan fordulattal éjsötét társadalmi szatíra alakját ölti, hogy aztán mégiscsak egy vígjátéki zárlattal kenje el a végigvinni nem mert gondolatát.

A nyugdíjas sör­gyári munkás életrutinokon alapuló nyugalmát (örökké valamit suvickoló feleséggel, a napi újságig terjedő horizonttal, mélyre temetett érzelmekkel) egy levél zavarja meg.

Talán az ötvenes években vagyunk, talán az amerikai Közép-Nyugaton.

Az iskolában szarka van.

Divatja van az olyan filmeknek, amelyekben a felső tízezer ordítóan szimbolikus képviselői mulatoznak zárt helyeken.

Az I. világháború francia hadseregbe sorozott afrikai, elsősorban szenegáli katonáit azért küldték fehér elöljáróik az első vonalba.

Bergman és a tárgyalótermi dráma találkozik a korábban feledhető munkákkal jelentkező Justine Triet érdemein felül díjazott filmjében.

„Nem tűnök el…” – énekli, hadarja szerzeményét a számítógépébe a film egyik kamasz hőse. A fiú titokban rapper szeretne lenni, de csak bányász lehet, mint a felmenői. Vagy rendőr: ez a kitörési lehetőség kínálkozik színészkedni vágyó barátja számára is.

Háborús menekültek szállnak le a buszról egy észak-angliai faluban, és már balhé van.

A 70-es években az volt a Metronom a Szabad Európa román adásában, ami Cseke László Teenager Partyja a magyarban.