Film

A kutya mellett

Raha Amirfazli, Alireza Gaszemi: A testvérek földjén

  • 2025. június 18.

Kritika

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

A szintén 2001-ből indító, három, egymást tízévenként követő epizódból álló A testvérek földjén is lehetne egy izzó, beteljesülni nem tudó szerelem története, van hozzá menekült fiú és menekült lány. Mohamednek van papírja és tanul, Leilának nincs papírja és csak abban bízhat, hogy majd olyan férjet talál neki bátyja és gondviselője, Kászim, akinek van – természetesen csak egy idősebb úr jöhet számításba, aki szintén a hómező kellős közepén melegházi paradicsomot termesztő afgán menekültközösséghez tartozik. (Erősen szimbolikus hely a fűtött üvegházak világa: egyszerre óvó és fojtogató.) És nem az a legnagyobb tragédia, hogy a szerelmesek nem lehetnek egymáséi, mert lehetnek – húsz év múlva, amikor már elszenvedtek a menekültsorsukkal összefüggő egy-két traumát –, hanem ezeknek a traumáknak a megélése és főleg a traumák elfojtása mint életstratégia, mint az emberi méltóság kényszerű feladása.

Az első epizódban Mohamedet megerőszakolja egy rendőr. Nincsenek nála a papírjai, ezért beviszik az őrsre – egyáltalán nem azért, hogy ellenőrizzenek bármit is: más afgánokkal együtt dolgoztatják a csőtörés miatt elárasztott épület rendbe hozásában, és este elengedik az összes ingyenmunkást. A következő napon hiába mutatja az igazolványát, már várja a rendőrautó az iskola előtt, aztán egy félreeső helyiségben megtörténik az erőszak, amiről otthon jobbnak látja nem beszélni. Az (iráni) iskolaigazgató nyilván tudja, mi történt, de nem tesz semmit, úgyhogy a fiú szándékosan sérülést okoz magának, hogy begipszelt karral már ne vihesse el „dolgozni” a rá várakozó rendőrautó.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.