Film

A kutya mellett

Raha Amirfazli, Alireza Gaszemi: A testvérek földjén

  • 2025. június 18.

Kritika

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

A szintén 2001-ből indító, három, egymást tízévenként követő epizódból álló A testvérek földjén is lehetne egy izzó, beteljesülni nem tudó szerelem története, van hozzá menekült fiú és menekült lány. Mohamednek van papírja és tanul, Leilának nincs papírja és csak abban bízhat, hogy majd olyan férjet talál neki bátyja és gondviselője, Kászim, akinek van – természetesen csak egy idősebb úr jöhet számításba, aki szintén a hómező kellős közepén melegházi paradicsomot termesztő afgán menekültközösséghez tartozik. (Erősen szimbolikus hely a fűtött üvegházak világa: egyszerre óvó és fojtogató.) És nem az a legnagyobb tragédia, hogy a szerelmesek nem lehetnek egymáséi, mert lehetnek – húsz év múlva, amikor már elszenvedtek a menekültsorsukkal összefüggő egy-két traumát –, hanem ezeknek a traumáknak a megélése és főleg a traumák elfojtása mint életstratégia, mint az emberi méltóság kényszerű feladása.

Az első epizódban Mohamedet megerőszakolja egy rendőr. Nincsenek nála a papírjai, ezért beviszik az őrsre – egyáltalán nem azért, hogy ellenőrizzenek bármit is: más afgánokkal együtt dolgoztatják a csőtörés miatt elárasztott épület rendbe hozásában, és este elengedik az összes ingyenmunkást. A következő napon hiába mutatja az igazolványát, már várja a rendőrautó az iskola előtt, aztán egy félreeső helyiségben megtörténik az erőszak, amiről otthon jobbnak látja nem beszélni. Az (iráni) iskolaigazgató nyilván tudja, mi történt, de nem tesz semmit, úgyhogy a fiú szándékosan sérülést okoz magának, hogy begipszelt karral már ne vihesse el „dolgozni” a rá várakozó rendőrautó.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.