TPP

A film egy tanfolyammal kezdődik, szemléltetéssel.

A filmművészet sokat tett azért, hogy némely csontvázak időnként ki-kidőljenek a nyugati társadalmak szekrényeiből.

A gumikarika szájú, léggömbmellű, homlokra varrt szemöldökű, nyilvánvaló testképzavartól sújtott nők...

Amott kerekedik egy fekete felhő – kénsav van benne.

A filmben nagy táblákat írnak tele egyenletekkel, és csak úgy röpködnek a híres matematikusok és sikeres levezetéseik.

A légynek sem ártó belsőépítészre minden ok nélkül rátámad egy kollégája az irodában.

Szép dolog a művészi önkifejezés meg a narratíva, a koncepció meg a konstrukció.

A playbackre tátogó kamuegyüttes csúfos véget ért története iránt nagy az érdeklődés.

Hogyan lehet egy társadalomtudományi, antropológiai kutatást és e kutatás filozófiai következtetéseit levonó sikerkönyvből játékfilmet készíteni?

A valóságbeli tájékozódásra is csak filmélmé­nyei­nek koordináta-rendszerében képes mozibubus viszontagságait tárgyaló zsáner alapesete Woody Allen.

Az öntörvényű festőnek hiába rendez kiállítást testi-lelki jó barátja, művészetének csodálója, az elkötelezett galériatulajdonos, a negatív kritikáktól megsértődő piktor azt az egyetlen vásárlót is elüldözi, aki hajlandó volna pénzt adni egy vásznáért.

A filmben pontosan az van, amit a címe mond.