TPP

Ez egy beszélő fejes film. Párbeszédekből áll. Ráadásul mindegyik párbeszéd ugyanazokkal a mondatokkal kezdődik, és ugyanaz a célja is. Sandra, a munkásasszony egy hétvégén végiglátogatja munkatársait, akik pénteken az ő sorsáról szavaztak.

Tánc a pajtában, megkorbácsolt lány, bigott egyház, szovjet típusú sematizmus: Ken Loach utolsó filmje, a Tiltott táncok fut már a hazai mozikban is.

Ha az ember egy kukoricásban akar elbújni emeletnyi magasságú óriás-skorpió-biorobot elől, akkor nem elég, ha lesunyja a fejét, és csendre inti a haverokat, de célszerű előzőleg a kezében lévő fáklyát is eloltani – e tanulsággal lesz gazdagabb, aki megtekinti ezt a filmet.

A hatvanas évek elején járunk. A világháború, a soá és a mindent maga alá gyűrő sztálinizmus többszörös traumája által fojtogatott Lengyelország szürke, elhanyagolt, szegény és fél. Egy novícia és egy bírónő járja a gyanakvó, lesütött szemű, szótlan parasztok lakta vidéket. Nagynéni és unokahúg.

Amikor a II. világháború utolsó szakaszában a szövetségesek Párizs felé közelítettek, a megszállt város német parancsnoka, bizonyos Dietrich von Choltitz tábornok kezében volt másfél millió ember és a kulturális világörökség egy tekintélyes részének sorsa.

Aki egy katasztrófafilmet látott, látta mindet. Általában békés kisvárosi unalomból indítanak; szükséges némi környezetfestés, leendő főszereplők megrajzolása: kis sérelmek, nagy szív, egyszerű jellemek.

Az adriai szigetecske lakossága egyre csak fogy; több a temetés, mint a keresztelő; aki gyerekre vágyik, az nem tud megfoganni, az amúgy meglehetősen aktív nemi életet élő helybéliek meg többet járnak óvszerért a trafikoshoz, mint gyónni. A patrióta gyógyszertáros sem nézi jó szemmel, hogy fogyik a horvát.

Yesüim Ustaoglu filmjében Törökország egyik nem nagyon távoli, nem is olyan ismeretlennek ható vidékén járunk. Nem nélkülözés és nyomor, de azért szomorú prolisors az ott élők osztályrésze. Alig takargatott szegénységet, kilátástalanságot, elzártságot látunk, monoton, rosszul fizetett, kimerítő munkából élő, energiáikat kisszerű szórakozásokban levezető, ócska tévéműsorok által sugallt, földszintes vágyakat dédelgető kisembereket.