Amelyben van ugyan sztori – rejtélyes labirintus fogságában emlékeiktől, identitásuktól megfosztva tengődő fiatalemberek szabadulnának a vérengző szörnyekkel őrzött falak közül –, de az csak afféle laza alibi, felszínes, áldisztopikus baromság. A lényeg, hogy a létező összes akciófilmes klisé (durva küzdelmek, sok vér, nyálka, ordibálás, fogvicsorgatás, ill. férfibarátság, önfeláldozás és vállalkozó szellem tárgykörében elővezetett szentimentális időhúzás) felvonultatása után a műanyag hősök eljussanak addig a pontig, ahonnan a következő, nyilván még több CGI-hatásvadászatot felvonultató mozgókép majd kezdődni fog. Ez ugyanis csak Az útvesztő I. Lesz kettő is, meg három, meg videojáték, ami egy ilyen üzleti vállalkozáshoz kell. És akkor a fogyasztó majd otthon is leülhet a komputere elé, hogy saját élete elől a gusztustalan gigarovarok ellen vívott digitális küzdelmek útvesztőjébe meneküljön.
Továbbá. Csámcsogó-szürcsölő emberpárok társaságában élvezhettem végig a mozit. Tehát olyan férfi, aki ilyesmire hordja a barátnőjét (elvégre kellenek a közös élmények) minden kétséget kizáróan: létezik. Ez a másik tanulság.
Forgalmazza az InterCom
