Amikor valaki ismert rendezővé válik, kinek nevéhez gesztusokat, helyszíneket, hangulatot és bizonyos modort illik társítani, akkor gyakorta hajlamossá lesz e gesztusokhoz, helyszínekhez, hangulathoz és főleg: modorhoz folyamodni, ha éppen nem jut eszébe semmi. Nem nagy kunszt kitalálni, kire vall (Atom Egoyanra) a vigasztalanul zuhogó hó a vad kanadai tájon, az ólálkodó perverzek, a kiszolgáltatott kisgyerekek, de mindenekelőtt az örökös lassú előrekocsizás. A sínen szinte észrevétlenül gördülő felvevőgép, amely jelentőséggel ruház fel egy sétát, egy ácsorgást, egy hallgatag ücsörgést is. És az időrend sem lehet lineáris, mert akkor lelepleződne, mennyire klisés ez a történet.
Pedofil rabtartó, a kietlen pinceévek során kamasz lánnyá cseperedett, tehát szexuálisan már érdektelen, viszont más kiskorúakat a beteges igényeket kiszolgáló hálózat csapdájába csalni kész leányzó, annak kétségbeesett, de a kutatást fel nem adó szülei, és a szkeptikus rendőri szervek, köztük egy serdülőként szintén abuzált osztályvezetőnővel: a kamarathriller figurái érdekfeszítő thrillert ígérnek, erős társadalmi üzenettel. Kár, hogy amikor már túl kéne lépni a bűneset felderítésének jól adagolt, mégis szokványos fordulatain, akkor a kanadai sztárrendező egy egészen olcsó zárlattal söpri félre azokat a korábban érintett, nyugtalanító, ám végül következmények nélküli kérdéseket: hogy ti. miként is áll a helyzet az internetes nyomozással; miféle anyagi érdekek működtetik a gyermek-pornográfia háttérszervezeteit; nem mellesleg: a lányka hogyan és miért működött közre más kiskorúak behálózásában.
Forgalmazza a Cinetel
