Film

A fogoly

  • 2015. január 5.

Film

Amikor valaki ismert rendezővé válik, kinek nevéhez gesztusokat, helyszíneket, hangulatot és bizonyos modort illik társítani, akkor gyakorta hajlamossá lesz e gesztusokhoz, helyszínekhez, hangulathoz és főleg: modorhoz folyamodni, ha éppen nem jut eszébe semmi. Nem nagy kunszt kitalálni, kire vall (Atom Egoyanra) a vigasztalanul zuhogó hó a vad kanadai tájon, az ólálkodó perverzek, a kiszolgáltatott kisgyerekek, de mindenekelőtt az örökös lassú előrekocsizás. A sínen szinte észrevétlenül gördülő felvevőgép, amely jelentőséggel ruház fel egy sétát, egy ácsorgást, egy hallgatag ücsörgést is. És az időrend sem lehet lineáris, mert akkor lelepleződne, mennyire klisés ez a történet.

Pedofil rabtartó, a kietlen pince­évek során kamasz lánnyá cseperedett, tehát szexuálisan már érdek­telen, viszont más kiskorúakat a beteges igényeket kiszolgáló hálózat csapdájába csalni kész leányzó, annak kétségbeesett, de a kutatást fel nem adó szülei, és a szkeptikus rendőri szervek, köztük egy serdülőként szintén abuzált osztályvezetőnővel: a kamarathriller figurái érdekfeszítő thrillert ígérnek, erős társadalmi üzenettel. Kár, hogy amikor már túl kéne lépni a bűneset felderítésének jól adagolt, mégis szokványos fordulatain, akkor a kanadai sztárrendező egy egészen olcsó zárlattal söpri félre azokat a korábban érintett, nyugtalanító, ám végül következmények nélküli kérdéseket: hogy ti. miként is áll a helyzet az internetes nyomozással; miféle anyagi érdekek működtetik a gyermek-pornográfia háttérszervezeteit; nem mellesleg: a lányka hogyan és miért működött közre más kiskorúak behálózásában.

Forgalmazza a Cinetel

Figyelmébe ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.

Mari a Covidban

A groteszkre vett darabban Kucsera Viktória (Kárpáti Barbara) magyar–történelem szakos tanár a Covid-járvány alatt a színjátszó csoportjával ír drámát a díva életéről.