Film

Spanyol affér

  • 2015. február 9.

Film

Népnemzeti bál csúcsán kapatos honfi a színpadra perdül, hogy trágár zsidóviccekkel szórakoztassa az egybegyűlteket. Érintett ifjú hölgy hangosan protestál, de a honfi egyszerűen kidobja. Fizikailag. Csakhogy megtetszik neki a karakán csajszi feneke, annak meg a fiú bamba képe – s máris szerelembe torkollik a dulakodás. Életszerű, nem?

Úgy látszik, Spanyolország a tolerancia hazája, ahol senki nem ütközik meg ilyes kanyarokon. Ott a szerelmes természetű sevillai viccmester nem átall Baszkföldre utazni chija után, s ott bevállalni a lány véreres szemű patrióta papája előtt, hogy ő is baszk. A szerepjátékban előrehaladván a „civilben” mediterrán bájgúnárt nehézfiúnak öltözve látjuk viszont egy függetlenségpárti, rendőrattakos tüntetés vezérszónokaként, s még ezt is lehet fokozni – egész a boldog befejezésig, amelynek tanulsága, nem fogják elhinni, hogy a szerelem mindent legyőz, még az előítéleteket is.

A film legtöbb poénja arra a közismert állapotra reflektál, hogy spanyolok mint olyanok voltaképpen nincsenek, csak kasztíliaiak, andalúzok, katalánok, baszkok stb. A lokális identitás sokkal erősebb, mint a nemzeti – ezen évszázados ellentéteket oldaná fel egy vicces-romantikus komédia erejéig a tavalyi év legnagyobb (hát milyen?) spanyol kasszasikere. Viszont a film nemzetileg csipkelődő, olykor cseppet durva poénjai Hispánián kívül már korántsem olyan ellenállhatatlanok. Főleg, hogy a szituációk amúgy ősi szerepcserés klisékre épülnek, a karaktereket is ezerszer láttuk máshol, s a végkimenetel sem tartogat semmi meglepetést.

A Cirko Film – Másképp Alapítvány bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.