TPP

A mama gyönyörű - meg is választják valami 70-es évekbeli népünnepély egyik mellékes műsorszámaként a kisváros legszebb anyukájának. A mama életvidám - midőn a gagyi királynői szalagot átadó táncdalénekes kelleténél szenvedélyesebb üdvözlő csókját megörökítő fotó nyilvánosságra kerül, s a féltékenységtől őrjöngő, rabiátus férj az utcára teszi, ő a kietlen garniszállón népszerű dalocskával vidítja hiányos öltözetben magával hurcolt porontyait.

Nem anatómiai ismeretterjesztés, nem pornó, csak megint egy rossz magyar címmel megvert, feledhető akció-vígjáték. Legfőbb humorforrását részben a női nyomozópáros jófej bemondásai szolgáltatják (Sandra Bullock karót nyelt, nagyképű szövetségi ügynököt alakít, Melissa McCarthy érdes modorú és nehéz életű városi rendőrnőt, akiket - látványosan eltérő hátterük ellenére, vagy inkább épp azért - egy csapattá csiszol a gaz drogbáró elleni elszánt küzdelem), részben pedig egy (anatómiai értelemben) távolról sem női szerv: az elibük kerülő férfinépség töke.

Előbb volt a felsőbb társadalmi osztályból származó, kényes, ám az igaz szerelemért mindenre kész leányzó és a bárdolatlan, ám érző szívű ifjú bandavezér be végül mégsem teljesedő románca.

Hogy mi a gugliság? Hát, amikor a szakértelem megkérdőjelezhetetlen, mégis emberközeli; amikor a kreativitás nem korlátozódik a számítógépes eszközhasználatra, ill. -fejlesztésre, de megmutatkozik a csapatépítés, a közösségi egymásra találás terén is; a nagyvonalú gondolat, amely a küzdelmet fel sosem adó kisember színes álmait váltja valóra; a kommunikáció jól bevált régi és csodás lehetőségeket rejtő új módjainak egysége... A film állítása szerint.

Biztos lehet valami oka, hogy az idei nyár cukrozottnyál-felhozatalában Federico Moccia neve a kelleténél gyakrabban bukkan fel. Talán a forgatókönyvéből szerzett Téged akarlak c. spanyol szappansűrítménytől remélt haszon teszi, talán e hülye magyar címmel forgalomba hozott rózsaszínű bájolgásért igényelt diszkontár, de az egykor horrorfilmmel próbálkozó, ám rövid úton a szirupos szerelmi történetek filmőrévé szakosodó olasz 2008-as munkája is ("csak") most kerül magyar mozikba.

Klinikás tévésorozatokból és szappanoperákból felokosodván tudjuk, hogy a kórházi osztály felirata (intenzív) nem csupán a fertőtlenítőszagban zajló egészségügyi ellátás jellegét, hanem az ott dolgozó személyzet lelkében dúló érzelmi viharokat is találóan írja le.

A hithez a hitelességen át vezet az út. Neveltetés nem számít, sem az, hogy a hittantanár, a plébános úr, netán a rabbi, az imám mit beszél - ha nem sugárzik belőle az ő életének a te életedhez szóló személyes, hiteles, igaz ragyogása, akkor minden prédikáció, példabeszéd és tanítás üres, merev, halott.

Van két ember, akik valóságos kapcsolat (bizalom, őszinteség, a másik szabadságának, integritásának tiszteletben tartása) nélkül, mégis pusztító társfüggőségben élnek. Egyikükben felébred a vágy, hogy ennek véget vessen.

Új filmje, a Tango libre - Szabad a tánc kapcsán beszéltünk vele Budapesten.

Naiv kamaszok azzal szórakoznak, hogy felpróbálják a menő drogdíler filmekből elirigyelt szerepét. Iszonyú cool lenne a balhé, ha nem jönne a rendőrség öt másodpercen belül, hogy aztán valami felháborítóan kretén törvényre hivatkozva benn is tartsák kicsikét a film főhősének fiát. Úgy 10 vagy esetleg 30 évre. Hacsak nem ad fel valakit. De ugyan kit tudna feladni egy beijedt 18 éves? Tán egy másik beijedt 18 évest.

A neves és széles érdeklődési körű francia rendező most egy középiskola tantermeiből jelentkezik - thrillerrel.

Nincs unalmasabb, mint amikor egy mókázásba belefáradt hivatásos (bizonyos Dan Mazer, a Brüno és a Borat forgatókönyvírója, amúgy tévérendező) mindenáron viccelni akar. Tán nem véletlenül szerepel itt sem annyi rosszul előadott, humortalan, sőt kifejezetten tahó megjegyzéstől hatást remélő poén, s a poént követő döbbent, kínos csend - mint poénforrás.