Film

Az a bizonyos első év

  • 2013. március 28.

Film

Nincs unalmasabb, mint amikor egy mókázásba belefáradt hivatásos (bizonyos Dan Mazer, a Brüno és a Borat forgatókönyvírója, amúgy tévérendező) mindenáron viccelni akar. Tán nem véletlenül szerepel itt sem annyi rosszul előadott, humortalan, sőt kifejezetten tahó megjegyzéstől hatást remélő poén, s a poént követő döbbent, kínos csend - mint poénforrás.

A film valóságos balfékfesztivált kínál: humort nem értő, félreértő, rosszul előadó, többször előadó, bárgyúságokat humorként tálaló szerencsétlenekből a felhozatal erős. Közben lezajlik egy komolyan alig vehető marháskodás a "fiatal házasok álproblémái" tárgykörben. Szóra sem érdemes, csak a szokásos yuppie nyavalygás arról, hogy fel kell nőni, meg megtalálni önmagunkat, továbbá az "igazit", s egyéb, színes magazinokba való trendiskedés. Ami nem is lenne baj, ha közben jól szórakoznánk. Ha nem lenne a film maga is olyan, mint azok, akiket kiviccelni igyekszik. Nem gyilkolok le semmilyen csattanót, ha - kizárólag a filmben zajló tendenciák szemléltetése végett - ismertetem a csúcsjelenetnek szánt helyzetgyakorlat hatásmechanizmusát (úgy is, mint cseppben a tengert): lánykéréskor két galamb szárnyal fel zárt térben. Elszállnak a megkért (és sajnálatos módon már férjnél lévő) ifjú hölgy arca előtt, mögött, fölött, romba döntvén a meghitt vallomást. Szállnak egyszer. Szállnak kétszer. Nyolcszor. Tizenhétszer. A nőci előbb rémüldözik, aztán hadonászik is. Hát hogy bontakozhatna így ki egy románc? Találós kérdés a végére: vajon letojja-e végezetül a galamb a decens úrinőt?

A Budapest Film bemutatója

Neked ajánljuk