Film

Az a bizonyos első év

  • 2013. március 28.

Film

Nincs unalmasabb, mint amikor egy mókázásba belefáradt hivatásos (bizonyos Dan Mazer, a Brüno és a Borat forgatókönyvírója, amúgy tévérendező) mindenáron viccelni akar. Tán nem véletlenül szerepel itt sem annyi rosszul előadott, humortalan, sőt kifejezetten tahó megjegyzéstől hatást remélő poén, s a poént követő döbbent, kínos csend - mint poénforrás.

A film valóságos balfékfesztivált kínál: humort nem értő, félreértő, rosszul előadó, többször előadó, bárgyúságokat humorként tálaló szerencsétlenekből a felhozatal erős. Közben lezajlik egy komolyan alig vehető marháskodás a "fiatal házasok álproblémái" tárgykörben. Szóra sem érdemes, csak a szokásos yuppie nyavalygás arról, hogy fel kell nőni, meg megtalálni önmagunkat, továbbá az "igazit", s egyéb, színes magazinokba való trendiskedés. Ami nem is lenne baj, ha közben jól szórakoznánk. Ha nem lenne a film maga is olyan, mint azok, akiket kiviccelni igyekszik. Nem gyilkolok le semmilyen csattanót, ha - kizárólag a filmben zajló tendenciák szemléltetése végett - ismertetem a csúcsjelenetnek szánt helyzetgyakorlat hatásmechanizmusát (úgy is, mint cseppben a tengert): lánykéréskor két galamb szárnyal fel zárt térben. Elszállnak a megkért (és sajnálatos módon már férjnél lévő) ifjú hölgy arca előtt, mögött, fölött, romba döntvén a meghitt vallomást. Szállnak egyszer. Szállnak kétszer. Nyolcszor. Tizenhétszer. A nőci előbb rémüldözik, aztán hadonászik is. Hát hogy bontakozhatna így ki egy románc? Találós kérdés a végére: vajon letojja-e végezetül a galamb a decens úrinőt?

A Budapest Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."