Várhegyi Éva

Aktivizmusában az Orbán-kormány hű maradt korábbi önmagához. Ha bérmunkában készülnek is a törvényjavaslatok, az irányvonalat bevallottan a miniszterelnök és szűk stábja jelöli ki, akik serényen munkálkodnak azon, hogy minden megváltozzon. Hisz' most már a rendszerváltás cél, míg az előző Orbán-rezsim ennél kevesebbre (bár kormányváltásnál többre) vállalkozott.

Rossz ómen Magyarország számára a frank. A múlt század húszas éveiben a kormánykörökből kiinduló frankhamisítási botránnyal írtuk be magunkat az európai gazdaságtörténetbe. Igaz, az francia frank volt, minthogy a nemtelen akciót a trianoni békeszerződés revíziójának szándéka táplálta. Az új évezredben a svájci frankkal gyűlt meg a magyarok baja. Már a második Gyurcsány-kormány idején terítékre került a devizahitelesek problémája, akik többsége az alacsony kamatozású svájci valutában adósodott el, ráadásul pont akkor (2005-2008 között), amikor az még csupán 150-170 forintot ért, 20- 40 százalékkal kevesebbet, mint 2009 óta, amikor 180-215 forint között ingadozik a frank. A Bajnai-kabinet már a tettek mezejére is lépett: a válság miatt munkahelyüket elvesztő lakáshitelesek számára alakított ki támogatási programot, kezességet vállalva az adós törlesztőrészleteit fedező áthidaló banki kölcsönökre.

Újabb fejtörővel ajándékozott meg minket a magyar kormány. Miután tíz hónapig rejtegette gondosan, hogyan is képzeli a gazdaság kibontakoztatását és az államháztartás konszolidálását, és miután párszor úgy tett, mintha felfedné titkait, de aztán mégsem, végül egy jópofa rejtvényben tálalta tervét. Azt mondja: találd ki, mit gondolok komolyan, és mit szánok porhintésnek. Meg azt: hidd el, hogy nekem minden sikerül, amit akarok, ne törődj azzal, hogyan csinálom.

Már csak pár hét, és kibonthatjuk a várva várt Matolcsy-csomagot, hogy megtudjuk végre, mi vár ránk, magyar állampolgárokra. Hasonló türelmetlenséggel várják a csomagbontást külföldi hitelezőink, az országban működő vállalkozók, a pénzüket befektetők és a nemzetközi politikai porond számos szereplője, mindenekelőtt az uniós tagállamok és szervezetek vezetői.

A múlt keddi, november 16-i parlamenti zárószavazásokkal a kétharmados többség végképp zárójelbe tette a jogállamot Magyarországon. Öt évre visszamenő hatállyal elfogadták a 98 százalékos különadót, az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosításával pedig megvonták a jogot a testülettől arra, hogy a költségvetést, adókat és járulékokat érintő kérdésekben megsemmisítse az alkotmányellenes jogszabályokat - kivéve, ha bizonyos emberi alapjogokat sértenének. A kivételek között szerepel ugyan az Alkotmányban nevesített ún. alapvető jogok többsége (pl. élethez és emberi méltósághoz való jog, a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága), kimaradt azonban néhány fontos és éppen pénzügyi tárgyú törvényekkel könnyen megsérthető alkotmányos jog.

Nem tudom, hogy így képzelték-e el a rendet azok, akik (fülke)forradalmi szavazatukkal hatalomra segítették az új kormányt. Tudták-e például, hogy a nemzeti tulajdon megerősítésének jelszavával az állam lopódzik majd vissza a gazdaság mind több szegmensébe? Sejtették-e, hogy az igazságos közteherviselés jegyében a kormány rablótámadást indít a magyar gazdaság nagy részét működtető külföldi cégek ellen, veszélybe sodorva sokak munkahelyét és a fejlődést segítő beruházásokat?

Nyolc pontot lengetett be két képviselő a bankok megregulázására, úgymond a devizahitelesek kínjainak enyhítésére. A közelgő önkormányzati választások tükrében igazán jó az ötlet: mibe kerül tovább keménykedni a mindenki által utált bankokkal? Lám, végül a bankadót is lenyelték, nemhogy az idén, de még jövőre is hajlandók fizetni, csak hagyják már őket békén.

Jaj annak a páciensnek, aki különleges betegségével vívja ki az orvosok figyelmét. Mert lehet, hogy príma doktori disszertáció kerekedhet belőle, de a gyógyulását mindez nem segíti elő, sőt. Neki az a jó, ha tudományosan érdektelen tucatbaja van, amit évtizedek óta rutinszerűen kezelnek átlagkórházak átlagorvosai. Aligha van beteg, aki az állatorvosi ló státusára vágyna, még ha ezzel ideig-óráig a figyelem középpontjába kerülhet is.

Az ember, pláne, ha pechjére közgazdász, csak kapkodja a fejét ennyi dilettantizmus láttán. Még a marha is tanul néhány áramütésből, csak a mi kormányunk nem tanul semmiből, pedig a papírforma szerint intelligens emberekből áll.

Nem tudom, hogy a 29 pontos gazdasági akciótervvel elénk tárt, jókora gordiuszi csomót hányan kötözték, csak azt lehet tudni, hogy alig 72 órát adtak rá maguknak. A kormány gazdasági terve azzal vált kibogozhatatlan csomóvá, hogy ugyanazt a pénzt költené el többször is, amit talán egyszer sem tud beszedni. Várhegyi Éva

Tartok tőle, hogy a devizahitelesek megsegítésének ügye csak egyike lesz azon csalódásoknak, melyeket az új kormány idéz elő a be nem váltott (mert nem beváltható) ígéreteivel. A mostantól kormányzó pártszövetség kampányában ugyan nem terhelte túl konkrétumokkal a választópolgárokat, kritikáival és szlogenjeivel azonban a háztartások és a vállalkozások helyzetének gyors és radikális javulását sugallta.