Nem tudom, hogy a 29 pontos gazdasági akciótervvel elénk tárt, jókora gordiuszi csomót hányan kötözték, csak azt lehet tudni, hogy alig 72 órát adtak rá maguknak. A kormány gazdasági terve azzal vált kibogozhatatlan csomóvá, hogy ugyanazt a pénzt költené el többször is, amit talán egyszer sem tud beszedni.
Nem újdonság ez: szinte mindegyik kormány belefutott már hasonló csapdába. Vannak helyzetek, amikor az ilyesmi bocsánatos bűnnek számít: na bumm, kicsit nagyobb lesz a költségvetési hiány. Most nem ilyen időket élünk, most befektetők hada és nemzetközi intézmények tucatja figyeli árgus szemekkel a kormányunk állami büdzsét érintő minden lépését. Jó okkal: magánhitelezőknek és kormányoknak egyaránt irdatlan hitelmennyiség visszafizetéséért kell aggódniuk.
Erre az egyszerű igazságra lassan ébredt rá az új kormányfő. Egy darabig megpróbált úgy tenni, mintha rá nem volna érvényes a mostanság már mindenkire kötelező költségvetési fegyelem. Mintha a parlamenti kétharmada a nemzetközi kötelezettségek semmibevételére is feljogosítaná. A forint megingása kellett, hogy ráébredjen tévedésére.
A kibogozhatatlan csomóba kötött, megoldásra váró kérdés: hogyan lehet beszedni több százmilliárd forintot úgy, hogy a megsarcoltak jószerivel meg se érezzék; hogy valamilyen más csatornán keresztül vissza is áramoljon a pénz, de meg is maradjon a költségvetési csontvázak okozta lyukak meg a választói zsebek betömésére? Voltaképp több kisebb csomóból összebogozott szövevényt kreált a kormány. Az egyiket az adóterhek enyhítésének ígéretével kötötték: a költségvetési egyenleg rontása nélkül úgy mérsékelnék a magas jövedelműek adóját, hogy az alacsonyabbak nettó keresete se csökkenjen, miközben a vállalati jövedelemadó visszanyesésével apasztanák az állami bevételeket. E furmányos csomó átvágása az adóügyekért felelős államtitkárra vár.
Ha nem teszi, főnöke, a nemzetgazdasági miniszter dolgát nehezíti, akinek a pénzügyi szektorból kell már az idén 200 milliárd forint különadót kipréselnie a tervezett 13 milliárd helyett, és ezt még két éven át megismételnie. Ha egyiküknek sem sikerülne a mutatvány, akkor a fejlesztési miniszternek kellene a tervezett 120 milliárd forintnál is többet lefaragnia még az idén a közszféra költségeiből és béreiből, illetve az állami vállalatok bértömegét kéne az óhajtott 48 milliárdnál is jobban megkurtítania. Végső esetben nem maradna hátra más, mint beismerni: a hosszas kutakodás ellenére nemhogy "tömegsírnyi", de még 300 milliárd forintnyi "csontvázat" sem találtak a Bajnai-Oszkó-féle költségvetésben.
A három említett úr közül vajon melyiknek van a legjobb esélye a csomó átvágására?
Matolcsy György múlt heti interjújában megismételte Orbán Viktor szavait, hogy a pénzügyi szektorból különadóként már az idén beszedni szándékozott 200 milliárd forint "egy kőbe vésett szám", minthogy "ez a bevétel a feltétele annak, hogy az ország 2010-ben pénzügyi, államháztartási szempontból stabil maradjon" (Figyelő, 2010. június 16.). Az interjúból az is kiderül, hogy a rendkívüli kormánydöntések nélkül öt százalék felett lenne a hiány, vagyis legalább 330 milliárdos lyukat kell betömni.
A miniszter másfelől megpendítette annak a "megoldásnak" a lehetőségét, amelyre a bankokkal folyó alku várható kimeneteleként már többen is tippeltek a sajtóban (itt is, lásd: Újabb adó a bankoknak: Einstand, Magyar Narancs, 2010. június 17.). Nevezetesen, hogy a bankok a befizetett - minden tekintetben brutális mértékű - különadóért cserébe lehetőséget kapnának arra, hogy a lakáshitelesek mentését szolgáló állami program keretében könnyítsenek a nem fizető adósok okozta terhükön. A kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad, gondolhatnánk, csak egy baj van: ettől nem lesz több az állam pénze. Talán nem is nagyon kell: lehet, hogy Varga Mihály és népes csapata "holt csontváz-lelkekkel" házalt.
A bankadó népszerű - a parlamentben is vastapssal jutalmazott - ötletét így nem kellene elvetni, és még a "kőbe vésett" számot sem kell látványosan módosítani. Pedig nem ártana. Hiába büszke arra Orbán Viktor, hogy tervével milyen szépen elébe ment a múlt heti EU-csúcson született döntésnek, ha nem veszi észre: az az adó nem ez az adó. Az uniós tervek szerint az az adó nagyobbrészt a jövőben várható pénzügyi válságok költségeinek finanszírozására szolgál majd, és nem a jelen költségvetési problémák orvoslására. Azzal az adóval nem szándékoznak olyan helyzetbe hozni a bankokat, amiben nem tudják ellátni fő feladatukat, a gazdaság hitelezését. A már bevezetett svéd vagy a tervezett osztrák modell alapján például a magyar bankszektorra alig 20 milliárd forintos éves adót lehetne kivetni, nálunk legalább 120 milliárdot várnának tőlük. Micsoda különbség! A csehek meg felmentést kértek és kaptak: ők egyáltalán nem akarnak bankadót.
Pedig másutt is jókora a bankellenesség, amire ott is építenek a politikusok (emlékezzünk Obama vagy Sarkozy urak kirohanásaira!), de azért avval is tisztában vannak, hogy bankok nélkül nem megy a gazdaság szekere. És valaki azt is elmagyarázta nekik (talán a pénzügyminiszterük?), hogy a pénzintézetek profitja nemcsak arra szolgál, hogy a pókhasú, szivarozó bankárok pénztárcáját dagassza, hanem főként arra, hogy a bank tőkeerejének gyarapításával (a profit visszaforgatásával, eredménytartalékba helyezésével) növekedjen a kockázatviselő képessége. Vagyis hogy több, a gazdaság gyarapodását segítő hitelt tudjon nyújtani, és ezzel ne a betétesei pénzét tegye kockára.
Még nem lehet tudni, hogy a csontvázkeresési láz és a túlméretezett bankadó kreálta csomót a lakáshitelesek problémáit orvosló módszer segítségével vágja-e át az illetékes miniszter, ahogy interjújában megpedzette, vagy más módon. Mindenesetre jobb lett volna átgondoltabb akciótervvel megelőzni a kormány és a pénzügyi szektor között zajló, óhatatlanul "mutyizásba" torkolló, a közéletet züllesztő alkufolyamatot. Ha a kormányból más nem is, de Matolcsy György jól ismeri egykori kollégája, Antal László "szabályozóalku" kifejezését, amit a korai szocializmus tervalku-rendszerét felváltó szisztéma jellemzésére kreált. Kár, hogy a most beköszöntő, régi-új rendszerre már nem várhatunk tőle hasonlóan találó elnevezést.
