Már az is rejtély, hogy a korábban Növekedési és stabilitási program néven beharangozott, most hirtelenjében Széll Kálmán egykori pénzügyminiszter nevével ékesített tervet miért nem kormányprogramként tálalták. Folyamatosan szivárogtatnak ki olyan információkat, amelyekről éppen azt nem lehet tudni, hogy részei-e a csomagnak, avagy dezinformációk - de lehet, hogy így tesztelik a felvetődött ötletek társadalmi-szakmai fogadtatását. Ám főként azért rendhagyó a tálalási mód, mert a gazdaságpolitika megismerésére alkalmas, a részleteket és a számszerű öszszefüggéseket is tartalmazó dokumentum helyett elnagyolt, ugyanakkor szájbarágós tájékoztatóval kellett megelégedniük az érdeklődőknek (az alábbi iskolás szerkezetbe ágyazva: Mi a probléma? - Mi a megoldás? - Mi a haszna? - Mit teszünk?).
A szabadságharc vége
Lehet találgatni: vagy nem készült el a koherens, megvalósíthatósági elemzésekkel is hitelesített program, vagy a belpolitikai célszerűség diktálta ezt a fajta tálalást. Az utóbbira utalnak azok a híresztelések, melyek szerint létezik egy, a tervezett intézkedéseket részletesen bemutató, a makrogazdasági összefüggésekre is rávilágító program, ám azt csak az ország finanszírozásában érdekelt, fontos hitelezők kaphatták meg.
Valóban nagy szükség van a hitelképesség bizonyítására, különösen, hogy a húszmilliárd eurós IMF-EU-hitelcsomag lejártával, a jövő évtől nagymértékű hitelfelvételekre kényszerülünk a nemzetközi pénzpiacon. A hitelminősítők ráadásul azzal fenyegetőznek, hogy ha nem prezentálja a kormány a fenntartható államháztartásra vonatkozó programját, akkor kötvényeit már csak a spekulatív célra befektetők számára fogják ajánlani, ami jó esetben is a hozamok megugrásával, vagyis a kamatteher növekedésével jár. (A rosszabb esetbe, vagyis hogy képtelenek volnánk megújítani a lejárt hiteleinket, még belegondolni is rossz.)
Az persze nem mindegy, hogy a hazai közönség elől politikai sumákolásból rejtegetik-e a tervet, vagy azért, mert társadalmi vitában óhajtják kiérlelni ötleteiket. A sumákolásra utal, hogy kormányzásuk tíz hónapjában igyekeztek nagy ívben elkerülni az egyeztetéseket a szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel, még a törvényben előírt kötelezettségeiket sem tartották be. A törvényjavaslatok egyeztetése alól rendre azzal a trükkel bújtak ki, hogy képviselői indítvány formájában nyújtották be őket a parlamentnek. Miért hinnénk el, hogy éppen most támadt kedvük egyeztetni, amikor nem egy társadalmi csoport érdekeinek súlyos megsértésére készülnek.
A sumákolásra viszont minden okuk megvan. Ha hihetünk a nyilvánosságra hozott tervnek és a kiszivárogtatott további részleteknek, a program főként olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyeket a kormánypárt ellenzékként harsányan opponált, esetenként a nemzethalál víziójával is nyomatékosítva ellenkezését. Azt se feledjük, hogy a Fidesz-kormány olyan gazdaságpolitikát hirdetett meg, amely gyökeresen szakít elődei ortodox módszereivel, és felrúgja az egyensúly megteremtésének primátusát. A Matolcsy-féle, általa is "szokatlannak" minősített gazdaságpolitika a növekedés ösztönzésével (az adóterhek enyhítésével és állami beruházásokkal) kívánta volna "kinőni" az egyensúlytalanságot.
Bár mostanság, a nemzetközi hitelválságot követően valóban divatba jöttek a "nem szokványos" kormányzati és jegybanki politikák, ezeket főként a mienktől gyökeresen eltérő gazdasági vagy geopolitikai adottságú, többnyire nagy belső piaccal és kulcsvalutával rendelkező országokban alkalmazzák. A különösen sérülékenynek minősített magyar gazdaság esetében sem a hitelezők és hitelminősítők, sem a nemzetközi pénzügyi-gazdasági szervezetek nem támogatták az ilyesfajta politikát.
A magán-nyugdíjpénztári vagyon elkobzását követően a hitelminősítőktől kapott, az ország leminősítésével nyomatékosított "ultimátum" bírhatta végül arra a kormányt, hogy letérjen erről az útról. A mégoly elnagyolt Széll Kálmán Terv is komoly üzenetet hordoz: a kormány felfüggesztette a nyáron - főképp a magyar gazdaságpolitikát gúzsba kötő nemzetközi szervezetek, az IMF és az EU ellen - meghirdetett gazdasági szabadságharcát, és visszatért a hitelezői-befektetői körök számára megnyugtató útra. "A mi elképzelésünk szerint olyan tervre van szükség, amely egyszerre veszi célba az államadósság csökkentését, a gazdasági és társadalmi élet rosszul szervezett és ezért az államadósság újratermelődését okozó területeinek átszervezését, valamint egyidejűleg segíti a gyors ütemű gazdasági növekedés beindulását is" - fogalmaznak, mintha nem éppen az ezt megcélzó költségvetési kiigazítást és szerkezeti változásokat szorgalmazta volna már a nyáron az IMF- EU-delegáció.
Ne bánjuk, hogy szómágiájukkal megint el akarnak bűvölni minket, azt sulykolva, hogy ehhez sem megszorításra nincs szükség, sem sokak sérelmével járó reformokra. Örüljünk, hogy belátták végre: felelős kormánypártként nem lehet a realitásoknak fittyet hányó, életveszélyes gazdaságpolitikai kísérletet folytatni, ha mégoly szilárd politikai tőkét lehetett is kovácsolni evvel az ellenzéki években. Belátták, hogy ha nem akarnak az országgal együtt elsüllyedni, akkor a bevált úszásnemekkel érdemes próbálkozni.
A kettős beszéd trükkje
Ma még kérdéses, hogy a program tálalásának trükkje, a szokásos orbáni kettős beszéd beválik-e. Tavasszal és a nyáron ezt még főként a honi polgárok megnyerésére vetették be, de ezt csak részleges siker koronázta. A választók jókora hányada valóban elhitte, hogy az új kormány elődjével szemben fájdalommentesen képes konszolidálni az országot - a nemzetközi hitelezői közösség (meglepően kitartó) türelme azonban télire végül elfogyott.
Most viszont éppen a hitelezőket és pénzügyi befektetőket nyugtatta meg a megszellőztetett terv: a forint stabil maradt, a hozamelvárások nem emelkedtek. Végül is a terv fő üzenete, az adósságráta gyors (2014-ig 80-ról 66 százalékra történő) csökkentésének ígérete, a rövid távon szükséges költségvetési kiigazító lépések tekintélyes listája (26 pont), a hozzájuk rendelt határidők meghirdetése megtette a hatását. Hitelezőink arra is csettintettek, hogy a kormány zömmel kiadásmérséklő intézkedésekkel tervezi elérni a hiánycsökkentést, és csak kisebbik részét az adóbevételek növeléséből. Így a költségvetési kiigazítás csekély növekedési áldozattal járhat.
A hitelezők csak azért aggódhatnak, hogy a tervezett intézkedésekből valóban összeáll-e egy koherens és megvalósítható középtávú program. A nagyközönség elé terjesztett kormányzati dokumentum alapján erről mi korántsem lehetünk meggyőződve (s csak bízhatunk benne, hogy az elrejtett valódi program meggyőző választ ad erre). Elsőként abba a talányba ütközünk, hogy miként lehet beruházásra serkenteni egy tőkeellenes - a befektetőket a jogbiztonság lerombolásával idegesítő, a hitelintézeteket éveken át brutális bankadóval sújtó, más, fontos ágazatokat is tetemes különadókkal terhelő - országban. E politika első hatásait már látjuk: a bankszektor hitelezőképességének gyengülését, a Deutsche Telekom minket diszpreferáló beruházási döntését, miközben a bankadó prolongálása vagy a gyógyszergyárak megszorongatása vélhetően még tovább rontja a helyzetet. A magánszektor beruházásai nélkül nehéz lesz felpörgetni a gazdaságot és megnövelni a munkahelyek számát.
A belföldi megtakarítások érdemi bővülésére is nehéz számítani azt követően, hogy a kormány a nyugdíjpénztári vagyon lenyúlásával alaposan megrendítette a bizalmat. Így kétséges, hogy az szja-csökkentéssel a magas jövedelműeknél meghagyott havi tízezrek a hazai pénzügyi megtakarításokat gyarapítják-e, és nem inkább a biztonságosabbnak ítélt külhoniakat. A Matolcsy miniszter által beharangozott 4-6 százalékos gazdasági növekedést arra sem lehet építeni, hogy az adócsökkentéssel visszahagyott jövedelmek érdemben élénkítik a belső piacot. Államtitkára szerint ennél kisebb (3-3,5 százalékos) növekedésre alapozta a kormány a következő három év ambiciózus hiánycsökkentését - nyilván ez is a kettős beszéd része volt -, bár akkor az nem világos, miből jön össze a ciklus végére tervezett háromszázezer új munkahely, amely képes volna felszívni a munkanélküli-ellátások szűkítésével és a rokkantnyugdíjasok megtizedelésével keletkező többletmunkaerőt.
Az ország hitelezőit aligha aggasztja a terv azon üzenete, amely viszont a honi választópolgárok egy részének a kedélyét borzolja: a szociális biztonság sérelme és a társadalom végzetes polarizálódása. A hitelezőket legfeljebb a kettős beszéd trükkjének esetleges kudarca, a társadalmi béke látványos felborulásával járó politikai kockázat nyugtalaníthatja. Bár feltételezzük, hogy a kormány nem a szakmai-társadalmi egyeztetések miatt rejti előlünk a részletes programot, nem zárható ki, hogy az elvonásokkal érintett csoportok némelyike "beszól" majd: demonstrációkkal, esetleg sztrájkokkal ad hangot nemtetszésének. A kétharmados kormánynak emiatt persze nem kell meghátrálnia, de kiélezheti a pártszövetségen belüli konfliktusokat.
Ellenállás legfeljebb a hathatós érdekképviselettel rendelkező vesztes csoportoktól várható, mint például a fegyveres testületek, amelyeket a kedvezményes nyugdíjak megvonásának szándékával idegesítettek fel. A legsúlyosabb elvonásokkal azonban éppen az érdekvédelemre nem képes munkanélkülieket és rokkantnyugdíjasokat, valamint a legelesettebb rétegeket sújtanák (például a továbbtanulni nem képes gyerekek családi pótlékát már 15 éves kortól megvonnák), ami nem csupán elképesztő cinizmusra, a társadalmi szolidaritás felrúgására vall, de még rövidlátásra is, hiszen a mélyszegénység növelésével csak tovább súlyosbodnak a problémák.
De rövidlátásra vall a megismerhető Széll Kálmán Terv egésze is. Intézkedési része az előző kormányok terméketlen száznapos programjaihoz hasonlóan összehordott, egészében végiggondolatlan ötlethalmaznak tűnik fel, olyan látszatintézkedésekkel is megtűzdelve, mint az állami vezetők szabadságának megfelezése. Pedig ekkora támogatottság mellett igazán nem lenne akadálya belekezdeni az államháztartás működőképességét tartósan biztosító reformokba, olyanokba, amelyek (a tervezett iskolaállamosítással szemben) túlmutatnak a hatalomkoncentráció szándékán.
A tervhez fűzött előszavában az adósságveszély leküzdéséről ezt írja Orbán Viktor: "Ilyen lehetőség egy nemzedék számára legfeljebb, ha egyszer adatik." Talán annak is tudatában van: neki is ez a program az utolsó dobása.
