Várhegyi Éva

Szép nap virradt hétfőn Orbán Viktor szabójára: rögtön két új mellényre is megrendelést kaphat.

Amikor kitört a Covid-járvány, és a betegségek meg a lezárások emberek millióit és cégek tízezreit sújtották, fukarsággal vádoltam meg a magyar kormányt, amiért hathatós válságkezelő intézkedések helyett korábban eldöntött tételek átcímkézésével trükközött, és a terheket minél inkább másokra (önkormányzatokra, bankokra) igyekezett áthárítani.

A szocialistának nevezett rendszerben a finánctőke és finánctőkés kifejezések az imperializmushoz társultak, és az uralkodó tan szerint a fasiszta diktatúrák a „fináncoligarchák” érdekeit szolgálták. Időközben változott a világ.

Életpályájának szinte mindegyik vonulata tartalmaz regényes elemeket. Várhegyi Éva búcsúzik.

Harmadszor hosszabbította meg a kormány a másfél éve meghirdetett hitelmoratórium időtartamát, ezúttal egészen a jövő év közepéig.

A Fogd a pénzt és fuss! botcsinálta bankrabló főhőse (Woody Allen) ezzel a felütéssel dugja a pénztáros orra elé a helyesírási hiba miatt zavaros, ám a „nálam van a stukker!” folytatás miatt egyértelmű felszólítást tartalmazó cetlit. A szimpla erőszakkal történő rablás ősi módszere már a múlté, a modern pénzvilágban egyre több lehetőség kínálkozik a tettlegességet mellőző lopásra.

Régi és eddig nem cáfolt igazság, hogy a pénz hatalom. Egyre több bizonyítékát látjuk annak is, hogy különféle információk birtoklása is mekkora hatalmat ad annak, aki célzottan használja föl.

Első világháborús filmekben láthatunk gyomorforgató jeleneteket, amikor a csatatér túlélői megfosztják a harcban elesett társaikat ruházatuktól, felszerelésüktől.

Már korábban írtam arról, hogy a legjobb szándék ellenére is korlátokba ütközhet a valós folyamatok hű leképezése a statisztikában. Különösen megnő a valóság tükrözésének nehézsége olyan rendkívüli helyzetekben, mint amilyen egy háború vagy éppen a mostani világjárvány, amikor már az adott jelenség megközelítése is gondot okoz.