Megkésve bár, de Magyarországon is megszülettek a koronavírus-járvány gazdasági hatásait tompító kormányzati és jegybanki intézkedések. Sokan értékelték már a beindított programokat – e lapban legutóbb Chikán Attila.
Most, a koronavírus-járvány eszkalálódása idején nincs lehetőség a károkat enyhítő gazdaságpolitikai intézkedések finomhangolására: soha nem látott, „durva”, hatásvizsgálatok nélkül meghirdetett döntésekről értesülünk nap mint nap.
Egy évtizede öntik a pénzt a jegybankok a gazdaságokba, mégsem alakul ki számottevő infláció. Sőt, a fejlett országokban a túlságosan alacsony infláció a gond, ami gátolja a gazdaság bővüléséhez szükséges fejlesztéseket.
Az éles hangnem alapján azt hihetnénk, Matolcsy György és Varga Mihály nyilvános vitája pusztán személyes konfliktus, amely mögött hatalmi harc áll, megspékelve a habitusbeli különbségekkel.
Az első Orbán-kormány 1998-ban megörökölte az addigra már csődtömeggé vált Postabankot annak 150 milliárd forintos tőkehiányával, amelyet közpénzből kellett kipótolni, hogy a betétesek ne veszítsék el megtakarításukat. A mostani, negyedik kormányzati ciklusában viszont Orbán Viktor maga kreál újabb, az eredetinél sokszorta nagyobb pénzeket megmozgató, és így jóval nagyobb kockázat felhalmozására alkalmas „Postabankot”, ami Damoklesz kardjaként szintén az adófizetők feje fölött lebeg.
Jó dolog a statisztika. Segít abban, hogy ne csak szűk környezetünkről kapjunk képet, hanem az egész ország vagy a még tágabb közösség állapotáról is. Ám nem elég arra a kérdésre választ kapni, hogy mennyi, hanem azt is jó tudni, hogy mi mennyi.