Csak akkor lazított saját költségvetése gyeplőjén, amikor a válságra tekintettel az Európai Bizottság felfüggesztette az államok eladósodását fékező előírását, és a vállalatok támogatását illetően is elnézőbbé vált. Ám a magyar kormány még akkor is tartotta magát a „munkaalapú” gazdaság orbáni eszményéhez: a segítséget nem a rászoruló polgároknak, hanem a munkáltatóknak adta. Az állami beavatkozások homlokterébe továbbra is a gazdaság élénkítését állították; és a beruházási támogatások, kedvezményes hitelek és tőkejuttatások jelentős része az orbáni klientúra vagyonosodását, piaci terjeszkedését szolgálja.
Tavaly azután még egyértelműbbé vált, hogy a megnőtt költségvetési mozgásteret főleg a járványon túlmutató célokra használja ki a kormány. Költekezésében növekvő szerepet kapott a választók lekenyerezése, a szavazatvásárlás. Az esetleges bukásra is gondoltak: közpénzek százmilliárdjait mentették ki az Alaptörvénnyel is bebetonozott, lekötelezettjeik által irányított, „közérdekű” vagyonkezelő alapítványokba. A járványt már ürügyként sem használó, nyakló nélküli pénzszórás hatására a központi költségvetés tavaly is 5100 milliárd forintos hiányt halmozott fel; egy olyan évben, amikor már „dübörgött” a gazdaság: a GDP növekedése elérte a 7,1 százalékot, és ennek köszönhetően az adóbevételek is emelkedtek.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
