Hova tegyük a pénzünket, ha alacsonyak a betéti kamatok?

Publicisztika

A magyar államnak láthatóan most inkább van szüksége a pénzünkre, mint a bankoknak.

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2022. október 6-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

Miközben az MNB folyamatosan emeli irányadó kamatát, vagyis azt, amit a nála elhelyezett betéteikre a bankoknak fizet, azoknak eszük ágában sincs továbbpasszolni ezt a saját ügyfeleiknek. Miközben ők már 13 százalékot kapnak a jegybanktól, a mi betéteinkre jó, ha 1–2 százalékot adnak, a folyószámláinkon tartott pénzünket pedig gyakorlatilag kamatmentesen használhatják. A bankokat szemmel láthatóan nem izgatja különösebben, hogy továbbra is náluk tartjuk-e a pénzünket, vagy a növekvő veszteség láttán odébbállunk. Csak akkor válnak kicsit nagyvonalúbbá, ha akciós időszakban új pénzt viszünk hozzájuk, és kötünk le hosszabb időre, netán a náluk vezetett értékpapírszámlánkon lévő és éppen lejáró állampapírunkat váltjuk át betétre. Vagy akkor, ha a betételhelyezésünk valamilyen más, díjfizetéssel járó szolgáltatás igénybevételével is párosul, mint amilyen a bankkártyás vásárlás. Vannak még a jól bevált csalik, mint amikor a lekötés első hónapjára fizetett vonzó kamatot a második hónaptól már jóval kisebbek követik.

Az MNB összesítése szerint a bankokban elhelyezett betétei állományára átlagosan 2 százalék kamatot kap a lakosság, ami az egy ideje két számjegyű, és a még mindig növekvő infláció mellett két számjegyű, és hónapról hónapra növekvő értékvesztéssel jár. Most, a gyorsan felívelő infláció idején valamekkora veszteséget persze nem kerülhetünk el a pénzügyi megtakarításainkon, de azért nem mindegy, hogy mekkorát és meddig.

Pénzben úszó bankok

Bármennyire nehéz is ezt innen, alulról észrevenni, a magyar gazdaság még mindig úszik a pénzben, hála jegybankunk és kormányunk növekedésösztönző politikájának, és különösen az utolsó egy év állami költekezésének és a szavazatszerző juttatásdömpingjének. Ez tette a magyar inflációt rekordmagassá európai uniós összevetésben, a meglóduló belső kereslet nyomta az egekbe a szűkülő energia- és élelmiszer-kínálat hatására másutt is gyorsan növekvő árszintet. Hasonló túlfűtöttség magyarázza az Egyesült Államok inflációját is, csak ott azt némileg csillapítják a mérsékeltebb energiaárak. Nálunk szerencsétlen módon fokozottan van jelen az infláció mindkét irányból érkező összetevője: a kínálati szűkösségek, valamint a gazdaság túlfűtöttségéből fakadó keresleti többlet árnövelő hatása.

A gazdaság bőséges pénzellátása a bankok likviditásában is megmutatkozik. Az MNB a bankrendszerben lévő, 11 ezer milliárd forintnyi többletlikviditásnak a felét próbálja most a saját eszközeivel visszaszívni: ezért emelte ötszörösére a bankoknak előírt kötelező tartalékrátát, és ezért igyekszik hosszú távú jegybanki betétek és diszkontkötvények felkínálásával ösztönözni a bankokat arra, hogy ügyfeleik hitelezése helyett nála helyezzék el a pénzüket. Ami könnyen sikerülhet is, hiszen a bankok betéteire már ma is 13 százalékos kamatot fizet a jegybank; ennél magasabb kamatot csak jelentős kockázat vállalásával tudnának elérni a hiteleiken.

750 milli?rd forintos hitelprogram indul az MFB Pontokban

 
Ha kiveszem, ha beteszem, megáll az eszem
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Májusban közzétett Stabilitási jelentésében az MNB még pozitívumként ecseteli azt, hogy az előző év októbere és az idei április között 12 százalékkal nőtt a bankrendszer ún. operatív likviditási tartaléka, amely zömmel a jegybankban elhelyezett betétekben ölt testet. Emiatt valóban nem kellett attól tartani, hogy a bankok likviditási gondok miatt ne tudnák kifizetni betéteseiket. A bankrendszer stabilitását növelte az is, hogy csökkent a hiteleknek a betétekhez viszonyított aránya. Kockázatnak látta az MNB ugyanakkor azt, hogy a bankbetétek négyötöde látra szóló (vagyis könnyen elillanhat), ezért megkongatta a vészharangot: „a magánszektor betéteinek banki finanszírozásban betöltött stabilizáló szerepe csak úgy maradhat fenn tartósan, ha a bankközi kamatok emelkedése a jelenleginél érdemben nagyobb arányban gyűrűzik át a betéti kamatlábakba.”

És már témánknál is vagyunk. Az MNB rá­adásul nemcsak azt jelezte, hogy az újonnan elhelyezett lekötött háztartási forintbetétek kamatának emelkedése messze elmaradt a pénzpiaci kamatokétól, hanem azt is megállapította, hogy a régióban nálunk a legnagyobb a különbség a jegybanki irányadó kamat és a lekötött lakossági betétek átlagos kamata között.

A hazai megtakarító tehát két szempontból is rossz helyzetben van. Egyrészt azért, mert nálunk különösen nehéz lesz megfékezni a pénzromlást, így várhatóan hosszabb ideig együtt kell élnie vele. Emiatt nagyon is húsba vágó, hogyan tudja legalább részben megőrizni pénzügyi megtakarítása értékét. Másrészt azért van rossz helyzetben, mert egyhamar nem számíthat rá, hogy a bankok a betéti kamataik növelésével csábítják majd arra, hogy hozzájuk vigye a pénzét. Hogy bankjaink nincsenek különösebben rászorulva a lakosság megtakarításaira, abból is látszik, hogy forrásaiknak alig egyötödét teszik ki a háztartások betétei. Hasonló nagyságúak a belföldi vállalatoktól kapott betéteik is, ám a jobb alkupozíciójuk miatt utóbbiak azért valamivel magasabb kamatokat érnek el. (A banki források fennmaradó 60 százaléka az egyéb betétekből, a felvett hitelekből és a bank saját tőkéjéből áll össze.)

Túlbiztosított folyószámlák

De nézzük meg a másik oldalt is, azt, hogy miként reagál minderre a lakosság. Miért hagyjuk ilyen körülmények között is a megtakarításaink egy részét a bankokban, és miért nem keresünk kevésbé olvadékony formát számukra? Ráadásul a betéteink háromnegyede (11 ezer milliárd forint) a folyószámláinkon hever (plusz még vagy 5 százaléknyi egyéb látra szóló betétben), amire gyakorlatilag nem fizetnek kamatot a bankok. Mint a neve is tükrözi, ilyen számlán a folyó szükségleteink fedezése céljából tartunk pénzt: átutalással vagy bankkártyáinkat használva ebből fizetjük a havonta esedékes rezsiszámláinkat és más, gyakran felmerülő kiadásainkat (főként a napi élelmiszer-vásárlásainkat).

A kérdés az, hogy a magyar háztartásoknak valóban szükségük van-e rá, hogy ennyi pénzt tartsanak a folyószámlákon. A KSH statisztikájából az derül ki, hogy 2020-ban közel 14 ezer milliárd forintot költöttünk fogyasztásra, ez mai értéken mintegy 17 ezer milliárd forint, amelynek az egy hónapra eső része 1400 milliárd forint.

A havi fogyasztási kiadásainkhoz szükséges pénznek tehát átlagosan a nyolcszorosát tartjuk a folyószámlánkon, ami erős túlbiztosításnak látszik.

Hiszen akinek van egyáltalán megtakarítása, az feltehetően rendszeres, havonta érkező jövedelemre is számíthat, ezért, ha tartalékolnia kell is a váratlan kiadásokra, ekkora többletre aligha van szüksége. Pláne, hogy a nem tervezett, rendkívüli kiadásainkhoz a lekötött betétünket is feltörhetjük, amivel elveszítjük ugyan a (nem túl nagy) kamatot, de még így is kisebb a veszteségünk, mintha eleve folyószámlán helyeztük volna el a pénzt. Még kevesebbet veszítünk, ha állampapírban tartott megtakarításunkat kell kivenni, hiszen akkor megkapjuk az addig felhalmozott kamatot, így csak az értékpapír eladási árfolyamán szenvedünk el némi veszteséget.

Szerény vigasz, hogy összességében osztrák sógoraink sem bánnak jobban a megtakarításaikkal, pedig nekik régebb óta volt szerencséjük saját gyakorlatukból pénzügyi ismereteket szerezni. Bár ők a betéteiknek „csak” a kétharmadát tartják folyószámlákon, ám az összes pénzügyi megtakarításaikból ez is nagyobb (25 százalékos) hányadot tesz ki, mint a nálunk tapasztalt 14 százalékos részarány. Igaz, ott csak 3,3 százalékos a készpénztartás aránya, míg nálunk megközelíti a 9 százalékot. A magyar háztartások azonban összes pénzügyi megtakarításuknak végül is a 27 százalékát tartják semennyivel nem kamatozó készpénzben és folyószámlabetétben, valamint alig kamatozó egyéb bankbetétekben, míg az osztrákoknál ez az arány 40 százalék. A jóval alacsonyabb pénzpiaci kamatok és kisebb infláció miatt viszont az ő veszteségük még így is kisebb, mint a magyaroké. Ők az egy-két évre lekötött betéteikre átlagosan 0,8 százalék kamatot kapnak, ám az inflációjuk 9,1 százalékos, így a veszteségük 8,3 százalék. Az egy-két évre lekötött betéteinkre mi átlagosan 4,3 százalékot kapunk ugyan az MNB-statisztikája szerint (amit nem igazán tükröznek a bankok nyilvános ajánlatai), ám a 15,6 százalékos infláció mellett ez 11,3 százalékos értékveszítést idéz elő.

Hová tegyem a pénzem?

A nem kamatozó eszközökben tartott pénzek növekedésében mindenütt szerepet játszhattak az alacsony infláció évei, amikor ez nem jelentett nagy veszteséget. A folyószámlabetétek és a készpénz együttes aránya nálunk például 2015-ben ugrott meg a kamatozó betétek rovására, amikor egyáltalán nem volt infláció, és talán a tehetetlenségi erő tartja most fenn a szükségtelenül magas szintjét. Az viszont az odafigyelést, a pénzügyi tudatosságot tükrözi, hogy a bankbetétek egy része állampapírokba vándorolt át, hiszen az utóbbiakon jóval magasabb hozamokat lehet elérni, miközben ez egy könnyen és kevés veszteséggel készpénzzé váltható megtakarítási forma.

Az ezredfordulón a készpénz és a bankbetétek 40 százalékot tettek ki a pénzügyi megtakarításainkban, míg a magasabb hozamokkal kecsegtető megtakarítási formák, az állampapírok és egyéb kötvények, valamint a részvények és a befektetési jegyek együttes aránya 20 százalék volt. Vagyis a nem vagy alig kamatozó formákban kétszer annyi pénzt tartottunk, mint a jobban fialókban. (A fennmaradó 40 százalékot a kevéssé likvid eszközök: a nem részvényekben megtestesülő tulajdonosi részesedések és a biztosítási díjtartalékok képezik.) Mára javult a helyzet: míg a nem kamatozó megtakarításaink aránya 27 százalékra süllyedt, a hozamot biztosítóké ugyanekkorára emelkedett. A könnyen készpénzzé tehető, viszonylag likvid pénzügyi megtakarításainknak így már nem a kétharmadánál, hanem „csak” a felénél mondunk le a más módokon elérhető hozamokról. Ami még mindig megengedhetetlenül sok.

A rapid módon felívelő infláció időszakában persze nehezen kerülhetjük el, hogy pénzügyi megtakarításainkon komoly veszteséget szenvedjünk el. Talán csak a devizában képzett megtakarításunkon nem keletkezik veszteségünk, amikor forintra váltjuk, mivel az euró forintárfolyamának növekedése meghaladja a hazai inflációt. (Az augusztus végéig eltelt egy év alatt az euró 16,3 százalékkal erősödött a forinthoz képest, míg a kimutatott infláció 15,6 százalék volt.) Forint-megtakarításaink értékőrzését azonban most még az inflációt követő kamatozású államkötvények sem biztosítják, hiszen azoknál az előző évi átlagos (vagyis a mostaninál jóval alacsonyabb) áremelkedés a kamatbázis. Mivel ez most 5,1 százalék, a kötvényekre ígért 0,75–1,5 százalék közötti kamatprémium mellett is legalább 9 százalékot bukunk a jelenlegi 15,6 százalékos inflációval. Az vigasztalhat csak, hogy amikor majd csökkenő trendbe vált át az infláció, akkor többé-kevésbé visszanyerhetjük az elvesztett pénzt, hiszen akkor a kamatfizetés bázisául szolgáló múltbeli infláció magasabb lesz az aktuálisnál.

Ha elhárítani teljesen nem is tudjuk, azért megpróbálhatjuk minimalizálni a kárt. Azzal nem sokat érünk (legfeljebb a dühünket csillapíthatjuk), ha anyázzuk a bankokat, amiért nem fizetnek rendes kamatokat a betéteinkre. A lábunkkal viszont szavazhatunk: csak annyit tartunk ott, amennyi folyó kiadásaink fedezésére kell, a többi pénznek pedig próbálunk jobban fialó helyet keresni. A magyar államnak láthatóan most inkább van szüksége a pénzünkre, mint a bankoknak. És ezért fizetni is hajlandó – elvégre futja a mai és jövőbeli adófizetők pénzéből.

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk