Várhegyi Éva: Ekotrip

Bankkonszolidáció

  • Várhegyi Éva
  • 2020.07.05 10:06

Egotrip

Friss, ám nem váratlan hír: a Budapest Bankot is bevonják abba a banki konglomerátumba, amelynek létrehozásáról már megegyezett az MKB és a Takarékbank.

A szándéknyilatkozat szerint a három pénzintézet egyenlő tulajdonrésszel alapítja meg a Magyar Bankholding Zrt.-t, amely a korábban beharangozott „szuperbank” bölcsője lehet. Amennyiben a mostani megállapodást a három pénzintézet összeolvadása, vagyis konszolidációja követi, akkor a magyar bankpiac méretes szereplője jöhet létre. Együttesen ugyanis a banki eszközök egyhatodát, a hitelállomány egyötödét tudhatják magukénak, a bankfiókhálózat csaknem felének birtoklása révén közel 2 millió ügyfelet szolgálnak ki. Ha a fúzió nyomán kialakuló pénzintézet részesedése nem is érné el a honi bankpiac negyedét uraló OTP-ét, de jócskán lekörözné a mai ezüstérmes K&H-t.

Rossz az, aki rosszra gondol – vállalva ennek ódiumát, megjegyzem, hogy a konszolidációnak több jelentése is van. Talán nem véletlen, hogy az ügyletről nem csupán a vállalatok összeolvadása ötlik az ember eszébe, amire az üzleti szakzsargonban használják a konszolidáció kifejezést, hanem a bankok állami kimentése (bail out) is, amelynek elnevezésére a 90-es években a hazai köztudatba beivódott. A hitel-, adós- és bankkonszolidáció kifejezéssel illetett állami mentőakció során az éves GDP 10 százalékát meghaladó összeggel segítették meg a magyar bankokat és ügyfeleiket. Később a csőd szélére került, majd államosított Postabank „konszolidálása” is sokba került.

A mostani járvány örvén kiadott számos kormányrendelet egyike 150 milliárd forintos keretösszeget különít el a bankok által kibocsátandó kötvények megvásárlására. A magyar állam azokat a bankokat segítené meg a 90-es évek bankkonszolidációjából ismert megoldással, amelyek a bevételek megcsappanása, illetve a nemrég újból megnövelt banki különadó miatt nem tudnának megfelelni az előírt tőkekövetelménynek, és nem rendelkeznek a hiány pótlására képes, tőkeerős tulajdonosokkal. Bízzunk benne, hogy a szóban forgó bankhármas sem külön-külön, sem együttesen nem szorul állami konszolidálásra, habár a Mészáros Lőrinc érdekeltségei által dominált tulajdonosi hátterük erre nem ad kellő garanciát. Bizalmunkat apasztja az a mohóság is, amellyel a Takarékbank és az MKB tulajdonosai tavaly lecsaptak a megtermelt nyereségre, s vágtak zsebre milliárdokat osztalékként, ahelyett, hogy bankjaik tőketartalékát növelték volna.

De nem akarom az ördögöt a falra festeni. A három bank, ha pusztán a piaci helyzetüket, üzletágaikat és ügyfélköreiket nézzük, életképes együttműködésre is alkalmassá tehető, akár egy szervezetbe összevonva is. Mind a háromnak megvannak a maguk sajátos vonásai és erősségei, amelyek összeadódva, a szinergiahatás következtében gyümölcsözők lehetnek. A takarékszövetkezeteket bekebelező Takarékbank a kisebb településeket is elérő, kiterjedt fiókhálózata révén igencsak népszerű a vidéki lakosság körében: a magyar háztartások betéteinek csaknem az ötöde landol nála, ami stabil forrásellátottságot biztosít számára és bőséges forrást teremt a helybéli kisvállalkozások hitelezéséhez, a betétek fennmaradó részét pedig biztonságos állampapírokba fekteti. Ez a modell kevés nyereséget termel ugyan, de viszonylag alacsony kockázattal jár.

A 70 éves múltra visszatekintő MKB a nagyobb méretű vállalatokra és a tehetősebb lakossági ügyfélkörre fókuszál. Hosszú évekig a magyar bankpiac 4-5. legnagyobb szereplője volt, az állami szanálást és a mérlegtisztítást követően azonban jócskán összement, és mára a 7. helyre sorolódott a méret szerinti ranglistán. Rossz hiteleitől és befektetéseitől megszabadítva azonban nyereségessé vált a bank: 2018-ban már a szektor átlagától kevéssel elmaradó jövedelmezőséget ért el.

Az MNB budapesti hiteligazgatóságából 1987-ben önállósított, de még állami kézben tartott Budapest Bankot 1995-ben, a bankkonszolidációt követően privatizálták. A továbbra is sok bizonytalan megtérülésű hitellel rendelkező pénzintézetet az amerikai General Electric Capital vásárolta meg, gyakorlatilag nulla forintért. A professzionális befektető gyorsan rentábilis, stabil pénzintézetet faragott belőle, innovatív termékkínálattal, piacképes profillal. Fő erősségét az áruvásárlási hitelezés adja (amihez olyan partnereket nyert meg magának, mint például a Media Markt), de az autófinanszírozásban, a hitelkártya-üzletágban, valamint a kisvállalkozók hitelezésében is jó pozíciókat szerzett. 2015-ben a GE profiltisztítás miatt vált meg leánybankjától, a bankrendszer „nemzetiesítésén” munkálkodó magyar kormány pedig kapva kapott az alkalmon, és ezért jókora (a bank akkori saját tőkéjének duplájára rúgó) vételárat adott érte. Mára a piac 8. legnagyobb szereplőjévé küzdötte föl magát a bank, versenyképes üzleti modellel, stabil, bár nem ki­emelkedő jövedelmezőséggel, viszont a növekedéssel lépést tartó, jó tőkeerővel.

Utóbbi jól is jön az új „szuperbank” létrehozásakor, mivel az MKB-t az állami szanálás során sem látták el gálánsan tőkével. Ugyancsak jól jöhet az a mintegy 100 milliárd forintos tartalék is, ami a takarékszövetkezeti integrációra kapott állami 136 milliárdból állhat még a Takarékbank rendelkezésére. A három bankcsoport fúzióját (konszolidációját) nemcsak technikailag lesz nehéz megvalósítani, de pénzügyi értelemben sem lesz könnyű összehozni. Az ügy­letet úgy kell megbuherálni, hogy közben végbemenjen az immár öt éve állami kézbe vett Budapest Bank újbóli privatizációja (ezt anno hároméves határidővel vállalta a kormány), méghozzá oly módon, hogy az állam számára megtérüljön a vételárként akkor leperkált 200 milliárd forint. Nyilván van az a pénz, amiért valaki papíron „kihozza” a szóban forgó részvényeknek azt az értékét, amelyek cseréje mellett kijöhet a kívánt eredmény.

Még ha leküzdik is valahogy a három pénzintézet összeolvasztásával (konszolidálásával) járó pénzügyi és technikai akadályokat, nagy kérdés, hogy miként működik majd a piaci értelemben mégoly potens szuperbank a most látható tulajdonosi háttér mellett. Mert egy dolog, hogy méretében, üzleti potenciáljában az OTP-vel versenyképes bankot akarnak kreálni, és más dolog, hogy ennek érdekében háttérbe tudják-e szorítani azokat a személyes érdekeket, amelyek kereszteznék a prudens bankműködést. Bár a tőzsdén évtizedek óta jelen lévő OTP vezetőjét sajátos, a bankéval nehezen összeegyeztethető érdekek is fűtik (elég, ha csak Csányi Sándor agrárérdekeltségeire gondolunk), ám ő láthatóan meg tudott birkózni ezzel az érdekkonfliktussal. Ha az új „szuperbank” tulajdonosai és vezetői erre nem lesznek képesek, akkor a fúziót jelentő konszolidáció könnyen az állami mentőövet jelentő konszolidációba torkollhat.

Neked ajánljuk