Baleset történt a Vígszínházban

  • narancs.hu
  • 2024. június 22.

Színház

Egy külsős előadás közben leesett egy színész a díszletelemről. 

Baleset történt a Vígszínházban a Vámpírok bálja pénteki előadásán. A külsős produkció által színre vitt musical második felvonásának elején a Professzort alakító Jegercsik Csaba esett le egy 3-5 méter magas díszletelemről – írja a Telex. 

A baleset után az előadást megszakították, ezt a nézőkkel a darab producere közölte, azonnal leeresztették a függönyt, és a nézőket is megkérdezték, hogy van-e köztük orvos. Külső produkciók esetén a díszletet is viszik, az nem a befogadó színházé, számolt be a lap. 

Egy olvasó jelezte, hogy  Jegercsik egy hídszerű díszletelemről esett le, ahonnan valószínűleg a dramaturgia szerint le kellett volna ereszkednie. Amikor elhagyták a színházat, akkor még látták, hogy a színészt mentőbe tették. A helyszíni beszámolók szerint a darabot végül a leállás után folytatták, a professzor szerepét is helyettesítették az esti előadásban. A hétvégén még négyszer adják elő a Vámpírok bálját a Vígszínházban.

A produkció később közleményt adott ki az esettel kapcsolatban. „Kedves Közönségünk! A PS Produkció 2024. június 21-én a Vígszínháztól bérelt épületben játszotta a Vámpírok bálja musicalt. A 348. előadáson a színpadon történt baleset körülményeit és okát vizsgálják, a rendőrség felvette a jegyzőkönyvet. Jegercsik Csaba színművészt, aki több, mint 300 alkalommal játszotta a szerepet, csuklótöréssel kórházba szállították, megfelelő orvosi ellátást kap. Szeretettel várunk mindenkit hétvégi előadásainkra.Üdvözlettel:PS Produkció Csabával beszéltünk telefonon. Jól van”– közölték. 

Mint ismert, a Nemzeti Színházban történt egy súlyos baleset a közelmúltban. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.